És akkor megnyíltak az ég csatornái és eleredt az eső…

Istanbul mediterrán éghajlati zónában van. Ez azt jelenti, hogy itt télen van sok eső.

Azt eddig is gondoltam, hogy nem a sivatag közepén vagyunk, na de ennyi víz honnan jön?

Magyarországon általában ősszel majd tavasszal vannak eső, közte legalább van szünet. Itt a szünetben van a zuhanyzás. Talán mert az eső ide jár át megpihenni.

Jóformán december óta folyamatosan esik az eső. Najo, nem teljesen, mert csütörtökön jó idő szokott lenni. De hétvégére tuti pocsék lesz. Ugye milyen ismerős? 😀

Itt mos tart a végeérhetetlen eső, és már lassan több vizet látunk, mint amikor áthajózunk a Boszporuszon. Viszont eddig csak amolyan békés csepergés volt. Ez alatt azt értjük, hogy csak sima, közepesen viharos szél volt, és csak bokától felfele áztunk el (alatta meg a pocsolyák miatt voltunk vizesek). De a mai nap más.

Úgy kezdődött, hogy már reggel sötét volt. Biztos jobban elaludtunk, mint szokás, és a nap mára már ágyba bújt. De megnézve az órámat inkább az derült ki, hogy szabadságra ment.

Komolyan nagyon sötét volt. És mindennek érdekes színe, mert a felkelő nap színe azért valahogy átjött a felhőfalon. Olyan hangulat volt, mintha égne a város. Szép vöröses-narancs és messzire nem látni a páratartalomtól. A tengert alig láttuk.

Aztán csak megadta magát, és elkezdett esni, esni. Majd már nem annyira békésen, hanem olyan jó kis nyári záporszerűen. A hajón már tudunk, a víz alatt, vagy felette vagyunk.

Hogy izgalmasabb legyen, mindez Istanbulban történt. Istanbul pedig ebből a szempontból hasonló, mint az észak-afrikai és dél-nyugat-ázsiai országok. Mégpedig két dologban:

  • Mivel eső csak télen van, és akkor sem fagy meg, így kicsit lazán veszik a csatornázást. Nem azt jelenti, hogy nincs csatorna, hanem mondjuk nem arra lejt az út. Sőt, van, hogy a csatornafedő magasabban van, és egy kis sziget a vízfolyam közepén (erre mondjuk Budapesten is lehet példát látni sokszor). Istanbul pedig nem vízszintes város. Valaha 7-hegy városának nevezték, ma már inkább a 700 hegy városa, tele meredek és kacskaringós utakkal. Esőben öröm nézni, ahogy jön lefele a víz. A rutinos ottlakok kisebb-nagyobb betongátakkal tekerik az általános vízfolyamatot, hogy ne mennjen be a lakásba, miközben a csatorna teljesen száraz is lehet.
  • Ebben a régióban túl gyorsan érte el a technika az embereket. Egyik nap még kint éltek a faluban, és csak saját készítésű eszközöket használtak (vagyis szerves anyagokat), majd hirtelen körbevette őket a plasztik világ. Így még nem szokták meg, hogy a szemetet nem kellene eldobni. Hiszen nem is olyan rég, még a szerves szemét lebomlott. Ma meg már az almán is zárjegy van, nehogy hamis legyen, bár a vonalkódos tojás az mégiscsak mókásabb. Egyszer talán a japánok beépítik a génkezelt tyúkokba, hogy automatikusan sorszámos legyen a tojás… Lényeg, hogy e miatt sok a szemét.
    Mielőtt azért azt gondolnánk, hatalmas mocsok van (és nem nézzük meg mondjuk a pesti aluljárókat), hozzáteszem, hogy itt viszont elég gyakori a takarítás. Az aluljárókat naponta legalább kétszer felmossák. Ha eső van, akkor az is besegít rendesen.
    A sok szemét viszont vígan utazik a vízzel, minek köszönhetően azok a lefolyók, amik egyébként működnének, pillanatok alatt eldugulnak.

Mint láthatjuk, a víznek minden oka megvan, hogy a csatornában folyjon, mégse teszi. Nagyon látványos patakok és folyók alakulnak ki az utcákban. Ma pedig különösen. Néhány hely erősen emlékeztet a teraszos rizsföldekről készült képekre. A növényzet mindennek persze nagyon örül. Szerintem titokban van pontozótáblájuk is. Legalábbis az egyik rózsa mellett láttam egy földön heverő 4-est…

Ma, ahogy szakadt az eső, teljesen át kellett alakulunk dzsungelharcosnak, akik egyik egyik szigetről a másikra ugrálnak, miközben körülöttük hömpölyög az ár. Néha-néha feltűnik egy-egy krokodilnak is beillő ásványvizes üveg.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
És akkor megnyíltak az ég csatornái és eleredt az eső..., 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

2 Replies to “És akkor megnyíltak az ég csatornái és eleredt az eső…

  1. gumicsizma? esőkabát?
    mint az óvodásokon.
    hasznos eszközök ám!
    neked helyes kéket, Semának meg pirosat

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Inkább túlélő kabin 😀
      Nekem nem gond, mert van az a ruhám, amit Izlandon használtam, és abban túl lehet élni az ilyen napokat 🙂
      Amikor teszteltem, kimentem a nyári vihar+jégesőbe. És minden, amit belül éreztem, hogy időnként valaki jó erősen hátbarúg. De se hideg, se nedvesség nem jött át a cuccon 🙂
      Ugyan az volt rajtam 4 éve is, amikor először voltam itt, és igencsak jól jött, mert akkor is ilyen idő volt (kivéve az utolsó napot, amikor mentem haza, mert akkor kisütött nap…jellemző…)

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Hozzászólás a(z) Kata bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .