Tengeralattjáró surrant el mellettünk

Úgy látszik, hogy a tengeren sosincs unalom. Most éppen egy tengeralattjáróval futottunk össze.

Szerencsére kitartó turista lévén a fényképezőgép mindig velem van. A vízen mindig látni valami érdekeset, bár azt várom amikor lehet egy jót fotózni a tengeri dugóról.

Egyszer annyira jól nézett ki, csak éppen félállómban voltam, és nem sikerült felkelni. Éppen félúton lehettünk, mert az az a hely, ahol találkoznak a két oldalról induló hajók (hiszen egy időben indulnak. Most nem játszunk matekot, hogy A városból meg B városból egyszerre indul a két vonat, de A városból 50 km/h, B városból meg 70km/h, hol találkoznak… Itt mindig a tenger közepén. Meg a szélén, meg mindenhol, mert annyi hajó van). És persze a Boszporusz forgalma is a csatorna közepén zajlik, ahol nem éppen kis hajók mennek. Közben épül a metró is a Boszporusz alatt, és kerülgetni kell a tengerfelbontásokat és a tengerlezárásokat is. Sőt, még tengerelterelés is van! Ennek köszönhetően hiába hosszú a Boszporusz a keresztforgalom egy viszonylag kis részre sűrűsödik össze. Persze az összes apró halászhajó is ott pecázik… Így néha rendkívül látványos kompozíció tud összeállni, amikor balról is, jobbról is jönnek a kis kompok, nagy kompok, autós kompok, vonat kompok (barack kompót), gyorshajók, vizitaxik, stb… középen pedig elegánsan vonul a hatalmas tartályhajó, háttérben pedig ott a Boszporusz-híd. A romantikus képből nem hiányozhat a felkelő nap első sugara sem…

Tehát ez az, amit várok, hátha sikerül egyszer lefotózni, de más érdekes látnivalók miatt is mindig nálam van a fényképezőgép.

Szerencsére, mert így sikerült lefényképezni a tengeralattjárót.

Hajózás közben nézelődök kifele az ablakon, mert azért mégiscsak jó reggel egyet ringatózni, és nézni a tengert. Amikor egyszercsak valami furcsa feketét látok. Nohát, egy tengeralattjáró. Ilyen is futkos errefelé? Szerencsére sikerült elkapni, mielőtt elsurrant volna.

Tengeralattjáró a Boszporuszon
Tengeralattjáró a Boszporuszon

Ha egyébként Isztambulban jársz, és szeretnél egy igazi tengeralattjárót belülről is látni, akkor erre van lehetőség. A közlekedési és technikai múzeumban (hitavalos neve: Rahmi M. Koç Sanayi Müzesi és itt van) van egy tengeralattjáró, amit belülről is meg lehet nézni. 🙂 Nagy buli. 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Tengeralattjáró surrant el mellettünk, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

2 Replies to “Tengeralattjáró surrant el mellettünk

  1. Ez egy Type-209-es nem? Vagy svéd?
    A törökön német hajókat használnak, ha jól emlékszem, ez már a levegőfüggetlen dízel-elektromos, az oxigéncellás megoldás.
    Érdemes megnézni a Török Haditengerészet honlapján.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. öööö… megvallom neked őszintén, hogy nem ismerem a tengeralattjárókat. Előtte is csak filmen láttam. Egyszer majdnem bejutottunk egybe, csak azt meg 5 éve elszállították, így hiába kerestük.
      A múzeumban mindenesetre van róla pontos leírás. Én úgy emlékszem, hogy amerikai.
      A fényképen levő viszont már modern változat, de sajnos ő se mondott magáról sokat. Még zászlót sem találtam, hogy legalább az kiderüljön, kihez tartozik. Bár valószínűleg török. És elég gyorsan haladt el. Állítólag régebben a nagy tartályhajót alatt bújtak meg a szovjet tengeralattjárók, és úgy jöttek ki titokban a Fekete-tengerről.

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .