Furcsa szagok a hűtőből

Ez egy olyan történet Isztambultül függetlenű bárhol megtörténhet. Ehhez csak egy hűtőre van szükségünk, és arra, hogy valamit belepakoljunk, aminek egyszer majd csak szaga lesz. Végülis a hűtő erre való, csak lehetőleg még az előtt szeretjük elpúsztítani a tartalmát, mielőtt az szagot eresz és megtámad…

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy vidám hűtő, amiben vidáman bepakoltunk mindent, azok pedig vidáman várakoztak odabent.

Egy kivételével. Az egyik mégse volt vidám, sőt, kifejezetten ellenséges volt. Ez abban nyilvánult meg, hogy szagot eresztett.

Csakhogy a dög ezek után elbújt, és nem találjuk.

Éppen ezért a hűtő kezdi elérni a kritikus szaghatárt, amire már a NASA is felfigyel. És bármennyire próbáljuk megtalálni, nem sikerül.

Ha kinyitjuk az ajtót, akkor az a lakás másik végén is érezhető. Viszont a hűtő 1 m-es körzetében nyoma sincs a szagnak. És mi már mindent végigszagoltunk (ehhez azért nemkis bátorság kellett), és kitaróan semmi…

Remélem azért a bűnös meglesz még azelőtt, hogy gázmaszkkal kellene aludni.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Furcsa szagok a hűtőből, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .