Ismét egy könnyű és gyors vacsorát szerettünk volna, így megpróbáltuk újra azt, ami egyszer már nem sikerült: a palacsintát.
Najó, az túlzás, hogy nem sikerült, mert jóllaktunk vele, de se gyors, se könnyű nem volt. Részletesebben lásd itt.
De most már tapasztaltabbak vagyunk, így újra megpróbáltuk.
Szerencsére rengeteg tanácsot kaptunk, mit rontottunk el a múltkor, így ezekből tanulva láttunk hozzá. Igen ám, de ismét oda jutottunk, mint legutóbb, hogy a törökök és a magyarok másképpen csinálják. Persze Sema szerint az övék a jobb és az igazi, ahogyan szerintem meg a mienk.
A helyzetett tovább rontotta, hogy körbe néztünk az interneten is, hátha így találunk valami közös utat. Sajnos a net tele van nyugdíjas kémikusokkal, akik azzal élik ki a munkahiányukat, hogy furcsábbnál furcsább keverékeket írna recept néven, remélve, hogy a kisérleti nyulak majd kirpóbálják.
Bár ki tudja, lehet, hogyha egyszer valaki áttörő sikert él el a bableves főzésével, akkor kap Nobel-díjat…
Nade nálunk ilyenből nem lesz vita. A netet hanyagolva végül úgy döntöttünk, hogy összegezzük tudásunkat és receptjeinket.
A sütős-főzős olvasók ezek után csak akkor olvassák, ha bírják a konyhai horrort!
Mindez azt jelentette, hogy összegeztük a talált dolgokat is. Sema receptjében 2 tojás és 50 g liszt volt, míg az enyében 150 g liszt és 1 tojás. Ez összesen 3 tojás és 200 g lisztet jelentett.
És így a további összetevőt is. Végülis ez már majdnem olyan, mint az átlag… Leszámítva, hogy eredményképpen hatalmas mennyiségű palacsinta készült, amelyek hm… kicsit érdekesek lettek.
Nem nem, most nem szitátkreáltunk, mint legútóbb. De valószínűleg a 3 tojás az oka, hogy az egyik fele tükör sima lett, és meglehetősen szép színe. Csak éppen nem hasonlít a palacsintához.
De mindegy is, mert végül csak finom lett.
Bár nem tudjuk, mikorra fog elfogyni (Karácsonykor biztosan oda adom a sirályoknak).
Ahol a kultúrák találkoznak: a konyha - 2 felvonás,- Most igen vagy nem? (0.692)
- Kultúrális ütközések (0.692)
- A madárinflulenza visszaröfög... (0.692)
- Közmondások (ebből még lesz folytatás) (0.692)
- Kezdődik a Ramadán (Ramazan) (0.692)
- Kenyér, liszt meg az a kunkori izé (RANDOM - 0.308)
bakespace-t elkezdtem feltölteni.
nézelődjetek ott.
Köszi 🙂