Elfogyott a zacskós leves

Nem vagyok egy nagy zacskós leves rajongó, de azért be kell látnunk, hogy este 8-9-kor hazaértve a legjobb. Finom és forró, és persze percek alatt kész van.

Amikor legutóbb Magyarországon voltunk, akkor jó előre bevásároltunk olyan cuccokból, amit Isztambulban nem lehet kapni. Ilyen volt az Erős Pista (1 üveg 0,5 kg üveggel, és 2 hét alatt elfogy. Sema annyira szereti, hogy néha reggelire a kenyérre keni. Így ennek cipelése a legnagyobb gond), a fűszeres mustárak, a fűszerkeverékek, a páckeverékek, és leginkább a zacskós levesek. Ebből is elsősorban a csigatésztás húslevest szeretjük. Át kellett böngészni mindegyiknek a tartalmát, mert sokban malacka is megbújik, néha álnéven, mint ipari szalonna 😛

De most ez is elfogyott. Lassan minden hazai cucc elfogy, kivéve persze a csipkés terítő. De talán annyira nem lesz honvágyam, hogy azt is megegyem 😀

Persze az lenne az igazi, ha mi magunk főznénk a levest. Nem lenne jó, ha a gyerkőcök majd zacskós levesen nőnek fel, mert megijednek majd az igazitól. Egyenlőre viszont kevés időnk van. Még sok a tennivaló a lakásban is. Meg persze egyenlőre gyakoroljuk a főzést is. 😀

De ha valaki erre jár, léci hozzon Erős Pistát! 🙂

Komolyan egyszer majd nyitunk itt egy ilyan boltot, ahol csak magyar csípős dolgokat lehet kapni. Valami ilyesmit, mint ami Tihanyban van.

Paprikaház
Paprikaház
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

2 Replies to “Elfogyott a zacskós leves

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .