A tenger kincsei

A tengerek a világ minden táján hatalmas szeméttárolók, köszönhetően az embereknek. Hiszen azt gondoljuk, ami oda bekerül, azt nem látjuk viszont.

Pedig ez nem így van.

Vagy a National Geographicon, vagy a Discovery-n volt is erről egy érdekes műsor. A Csendes-Óceán kis szigeteiről volt szó, ahol a szemét lerakódik. Egyszerre volt érdekes, és ijesztő. Minden fajta szemétnek más-más a tulajdonsága, és ezért másképpen sodródik a tengeren. Majd szépen lassan az egyfajták egy helyre kerülnek. Mégpedig azokra a kicsi kis szigetre, amelyek egyébként teljesen békés, tiszta érintetlen helyek lennének. Egyik szigetre pl. a halászhálók kötöttek ki. Amiket elvesztettek, vagy eldobta. Másikra az öngyújtók. Valaki Dél-Amerika partjainál a vízbe dobott egyet, majd 2 év, 4 év, 10 év, kitudja mennyi után erre a szigetre jutott, ahol a társai már várták. Olyan pár százezer lehetett már belőle. Szép nagy domb.

Sajnos Isztambul sem az a város, ahol óvnák a tenger tisztaságát (bár ma láttam egy takarító hajót, amivel próbálták legalább az úszó műanyag palackokat kihalászni), és ugye a nagy cégek sem törekednek arra, hogy legalább lebomló palackban árulnák a terméküket. Vagy legalább visszavegyék az üreset. 😛

Viszont mindig elgondolkodom azon, hogyha nem lenne ennyi hulladék, vajon mennyivel lenne másabb az élővilág? Tény, hogy a macskák, kutyák az utcai hulladék, vagy az abból élő más állatok nélkül sokkal kevesebben lennének. A sirályokat nem csak az emberek etetik, hanem pl. a part menti büfékből is rengeteg ennivalót kapnak, szemét formában. A medúzák meg mintha gerjednének műanyag zacskókért.

A másik érdekesség pedig az, hogy a sok szemét miatt az utcákat gyakrabban takarítják. Ha nem is mindet, de azért rengeteg helyen naponta többször is van takarítás. Tudom, hogy Budapesten is van, még ha nem is látjuk, de az eredményt se mindig látni. Itt viszont mindkettővel találkozhatunk.

Azt hiszem az ember most már örökké együtt fog élni a maga szemetével.

A minap viszont vaalami kifejezetten izgalmasat láttunk az Aranyszarv-öböl partján (Kata, asszem most már sikerült jól leírnom a nevet 😀 ).

Mintha valaki évekkel ezelőtt gondolt volna egyet, és bedobta a padot a tengerbe. Talán ült is rajta valaki, akit nem szeretett. Ki tudja. Most pedig valaki hasonlóan ismeretlen megfontolásból kihalászta a padot.

Bárki is tette, jó erőben volt.