Yumoş heti beszámoló

A végén még kiderül, hogy ebből rendszer lesz, hogy a hét utolsó napján összefoglaló lesz a kis macsek történetéből.

Egyenlőre úgy néz ki, hogy van bőven miről írni. Nem szeretném, ha a blog átmenne kényszerírásba, mert akkor nem lesz poén. Poén nélkül meg ki akarná olvasni…

Nade szerencsére a macsek gondoskodik mókás eseményekről.

A hét úgy kezdődött, hogy még a hétvégén meg lett fürdetve a macsek. Már nagyon ideje volt, mert hihetetlen mennyiségű mocskot összeszedett. Gondolom a macskák tisztaságáról szóló mondásoknak az a lényege, hogy az összes piszkot (ez is rokon szó, törökül pisk) összeszedi, majd valakinek a nadrágjába törli. Így lesz a lakás szép tiszta.

Miután minden piszkot összeszedet, jólesően alszik.
Miután minden piszkot összeszedet, jólesően alszik.

Tehát már annyi mocsok volt a macsekon, hogy alig lehetett megtalálni. Ebből lett a fürdés. És hétfőn egy szép tiszta aranyos cica érkezett a cégbe. Ez kb. 20 percig tartott.

Utána már ismét egy koszos vadmacskával volt dolgunk.

A vadmacska.
A vadmacska.

A lábon mászás kitartóan a kedvenc játékai közé tartozik, a billentyűzetre-fekvéssel együtt. Tanul a drága, mert már tudja, hol lehet kikapcsolni a gépet.

Windows kikapcs.
Windows kikapcs.

Vettünk neki játékokat is. Nemtudom, van-e garancia arra, hogyha a macska esetleg nem érdeklődne, akkor visszacserélik, vagy valami. Jó lenne, mert a legtöbb amit elértünk, hogy félreugrott a játék elől.

Helyette egy sokkal egyszerűbbet találtunk: a papírt.

Valamiért teljesen rá van kattanva a friss, ropogós A4-es lapokra. Néha még az A3 is bejön, de más, pl. szalvéta, már nem igazán. Viszont ha csak meghallja a papír hangját, már rohan is. Semmivel nem játszik annyit, mint a papírral. Egyetlen papír galacsinnal is órákig tud kergetőzni. Persze jó nagy zajjal. Jah, és nem írtam, persze, hogy az iroda tele van papírral. 😀

A papír...
A papír...

Talán genetikailag úgy lett kódolva (tudjátok, az Isztambul gén), hogy ami kisebb nála, azt fel kell falni, ami nagyobb nála azt előbb szét kell tépni, majd aztán felfalni. Eme nemes, bár számunkra kicsit fájdalmas sportot sűrűn gyakorolja, így kész áldás, amikor alszik.

Fel ne ébreszd az alvó oroszlánt!
Fel ne ébreszd az alvó oroszlánt!

Bezzeg amikor felébred, akkor minden veszélyben van. Kénytelenek voltunk egy figyelmeztető táblát is kirakni az ajtóra.

Vigyázat, macskánk van!
Vigyázat, macskánk van!

További képek:

Ittnagyon cuki.
Itt nagyon cuki.
Vadászat közben.
Vadászat közben.
Csókolom, harminc deka macskát kérek.
Csókolom, harminc deka macskát kérek.
Alszik.
Alszik.
...de azért figyel...
...de azért figyel...
A vadász.
A vadász.
kávé ha a macska nem issza meg." src="http://farm4.static.flickr.com/3359/3491485693_82a7e7b86d.jpg?v=0" alt="Asztalrend: dosszié, macska, dosszié, kávé ha a macska nem issza meg." width="500" height="375" />
Asztalrend: dosszié, macska, dosszié, kávé ha a macska nem issza meg.
Ide még nem másztunk fel.
Ide még nem másztunk fel.
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Yumoş heti beszámoló, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

4 Replies to “Yumoş heti beszámoló

    1. Igen, itt pont fordítva van. Eljegyzés jobb kézen, esküvő után bal kézen. Vagyis az esküvőre már úgy megyünk, hogy fent van a gyűrű. Itt nem az esküvőn van a gyűrű ceremónia, hanem az eljegyzésen.

      A macseknak vannak nagyfelbontású képei, ha ráklikkelsz. Megtaláltad?

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .