Egy magyar és egy osztrák beszélget egy szobában…törökül

Az Osztrák Kulturális Intézetben egy magyar beszélt angolul a rendszerváltásról a töröknek. Jól indul…

A követségtől jött a meghívó, hogy ebben az évben (2009) a rendszerváltás több fontos eseményének lesz kerek évfordulója. A Köztársaság kikiáltásának 20., a NATO tagságnak 10., az EU tagságnak pedig az 5.

Ez mindenképpen elgondolkoztat, hogy át kellene néznem a könyvtári tagságomat, a Garfield előfizetésemet és a Macskasimogató-klub bérletének érvényességét.

Ezen alkalomból az Osztrák Kulturális Intézetben volt egy kiállítás, és előadás a rendszerváltásról.

Gondoltam, Semával elmegyünk megnézni. Mert bár voltunk a Terror Házában, de az sajnos bármennyire is látványos, nehezen érthető annak, aki nem volt részese a rendszernek. Így reméltem, hogy ez majd segíteni fog. Ebben nem kellett csalódnom.

Itt, Törökországban két dolgot szinte mindenki megkérdez tőlem: milyen volt a kommunizmus, és hogy jó lett-e nekünk az EU.

Ugyanis Oroszország közel van, Kelet-Európa viszont messze. A kommunizmus többször is megpróbált betörni, és még ma is sokan gondolják azt, hogy jobb rendszer lenne. Persze úgy könnyű, ha a dolognak csak a jó oldalait nézzük. De amikor elkezdek olyanokat mesélni, hogy csak egy fajta cipőt lehetett kapni (mert ugye mindenki egyenlő); vagy amikor határon bérbe adták a nagymamát, mert mindenki csak 100 dollárt vihetett ki, és a plusz nagymamák plusz 100 dollár költőpénzt jelentettek, akkor persze mindenkinek a haja égnek áll.

De mindezt nem olyan könnyű pár mondatban összefoglalni. Sőt, Semának már többször meséltem különböző történeteket, de még most is tudom, hogy nem állt benne össze a kép. Talán mi se értjük teljesen. A most felnövő generáció pedig semmiképpen. Pedig erre is emlékezni kellene, hogy ne történjen meg még egyszer. Nem csak a holokausztra. A kommunizmusnak legalább annyi áldozata volt.

Így bár sokszor mesélek mindenkinek, mégis meglepő, mennyire nem tud senki semmit arról, ami itt történt, és hogy miért olyan nagy dolog a határok felnyitása. Sem arról, hogy ennek ellenére miért van sok emberben az ez érzés, hogy mégse ezt vártuk, vagy miért estünk át a ló túloldalára, miért keverjük a demokráciát az anarchiával, és miért nem tudjuk levetkőzni a múltat, stb…

Az egyik legmegdöbbentőbb az volt, hogy bár a vasfüggönyről sokan hallottak, de senki se képzelte, hogy az valóban egy létező dolog volt, nem csak szimbolikus. Vagy az, hogy a Német Demokratikus Köztársaság volt a kommunista ország, és nem fordítva. Ugyan így az is elképzelhetetlen számukra, hogy a határon el kellett számolni az elköltött pénzzel.

Mindezért kifejezetten örültem, hogy egy ilyen jellegű rendezvény volt. Kifejezetten mókás volt, hogy a magyar történelemről szóló előadás pont az osztrákok épületében volt. Jah, és az előadó mégse magyarul beszélt, hanem angolul, és azt fordították törökre. Most egy helyen volt mind a négy nyelv, amelyiket beszélek. 🙂

Jah igen, és amikor egy magyar összefutott egy osztrákkal, és beszélni akartak valamit, akkor a közös a nyelv a török volt. 😀 Ha ezt a német tanárom megtudja, sírógörcsök fog kapni… 🙂

No tehát az előadás jó volt, meg a zene is. Sőt még brosúrát is szereztünk, melyben az elmúlt 50 év volt összefoglalva. Érdekes volt újra végignézni.