Eurovision 2009 – 1. elődöntő

Törökországban ez Eurovision mindig is egy nagy buli.

Nekünk pedig egy érdekes közös emlék. Hiszen minden évben ez egy olyan műsor volt, amint Semával úgy tudtunk közösen nézni, hogy kettőnk fotelét 1000 km választotta el.

Idén még 2 centi rést se hagytunk. 🙂

Korábban egyidőben ültünk a TV előtt, és közben a chaten beszéltük meg egymással a véleményünket a számokról és írtuk a listát, kire fogunk szavazni. Persze egymás országára is szavaztunk, ha már sajátra nem lehetett. 🙂

A két ország versenyhez hozzáállása nagyon eltérő. Magyarországon azt szoktam meg, hogy a verseny előtt semmi jót nem mond senki. Utána meg aztán végkép nem. Amiket a magyar fórumokon olvasni, azok mind nagyon viccesek, de semmi pozitív nincs benne. Sőt, a legoptimálisabb hozzáállás is csak annyi, hogy a döntőbe bejutunk…

Bezzeg a törökök azt mondják, meg se állnak az első helyig.

Pedig sokan nem szereti az idei számot. Nagyon műanyag, az énekesnek sincs hangja, és ráadásul belga. Ettől független minden török támogatja, és szurkol neki. Mert mindenki büszke lesz, ha jó szerepel.

A dal egyébként már hónapok óta a csapból folyik. Minden csatorna tele van vele (a kanális is), és nincs nap, amikor ne lehetne hallani valami autóból.

Persze többnyire nem szeretik, de mégiscsak ez indul az Eurovision-on. És persze be is jutott a döntőbe. Meglepő lenne, ha nem jutna be, mert Európában már annyi török van mindenfele. Izland bejutása viszont tényleg meglepetés. Ők nincsenek szétszórva, hacsak a válság miatt nem lepték el Nyugat-Európát az izlandi vendégmunkások. Ez ezért ellent mond azoknak a híreszteléseknek, hogy az Eurovision-on csak az számít, hogy kinek hány rokona van…

No tehát az esti programunk az volt, hogy izgatottan néztük az elődöntött, majd szavaztunk, és tovább izgultunk, vajon ki fog bejutni. Legjobban a portugálok stílusa tetszett a virágos-szivárványos-rétes stílussal, így örülünk, hogy ők is bejutottak. Persze a törököknek is örülünk. Tele rádió és TV azzal, hogy továbbjutottak, és mindenki nagyon boldog. Várjuk kíváncsian, a magyarok mit alkotnak.

A törököknek az igazán nagy kiugrásuk akkor volt, amikor 2003-ban Sertab Erener volt a színpadon. Az nagyon jól sikerült dal volt. Törökös volt, látványos volt. Ajánlom az alábbi videókat (ha nem működik, akkor Youtube: Sertab Erener Every Way That I Can).

Eurovion felvétel:

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=m3i4S4E7h3I]

Videoklipp.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=6muVoboODVQ]

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Eurovision 2009 - 1. elődöntő, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

7 Replies to “Eurovision 2009 – 1. elődöntő

  1. Ez most semmihez sem kapcsolódik, de olyan jót nevettem rajta ma reggel, hogy szeretném megosztani az élményt:

    „Azoknak, akik állandóan amiatt aggódnak, hogy mit egyenek, itt az
    összefüggés a táplálkozás és az egészség között. Megkönnyebbülés végre
    megtudni az igazat a sok téveszme olvasása után.

    1. A japánok nagyon kevés zsírt fogyasztanak, és kevesebb náluk a
    szívinfarktus, mint a magyaroknál.

    2. A mexikóiak nagyon zsírosan étkeznek, és kevesebb náluk a szívinfarktus,
    mint a magyaroknál.

    3. A kínaiak nagyon kevés vörösbort fogyasztanak, és kevesebb náluk a
    szívinfarktus, mint a magyaroknál.

    4. Az olaszok sok vörösbort isznak, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint
    a magyaroknál.

    5. A németek sok sört isznak, sok kolbászt esznek, és kevesebb náluk a
    szívinfarktus, mint a magyaroknál.

    Mi ebből a tanulság?

    Egyél, igyál azt és annyit, amennyi jól esik. Amiatt fogsz meghalni, hogy
    magyarul beszélsz…”

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. Attól félek, hogy az anyanyelv számít. Amúgy meg már régóta gyanakszom, hogy minden bajunk oka a magyarságunk.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Szerintem inkább az, hogy a magyarságunkat, az egyediségünket hátránynak érezzük. Az, hogy angolul akarunk ott énekelni, és angolul zenét akarunk ott játszani, ahol valójában a nemzetit kellene előhozni. Szerintem amikor a magyar magyar akart lenni az többször volt sikeres, mikor úgy akart kinézni, mint a többiek.

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. Én a Wikipédián tájékozódtam. A szerint úgy zajlik, hogy tulajdonképpen nem az ország küldi a csapatot, hanem az a TV-társaság, aki része az európai tv-adáshálózatban (ennek van valami rendes neve is). Magyarországon ez az MTV.
    Az Eurovision szabályzata nem tér ki arra, mi alapján válasszanak az országok, csak ajánlást tesz, hogy vetélkedőn. Ezt nem mindenki tartja be. Pl. Törökországban az utóbbi években egy bizottság sokat gondolkodik, hümmög, majd felkeres egy együttest, aki szerintük jó lesz.
    Nem tudom, Magyarországon mi alapján történik a válogatás, de az biztosan szempont, hogy baromi nagy véletlen esetén se legyen esélyünk nyerni…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  4. Az utolsó Eurovision talán a 2003 – as volt, amit néztem. Sajnos már régen nem arról szól, mint amiért létrejött. :/ Sertab dala fantasztikus, még mindig. 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .