A történet most is a konyhában játszódik, de ezúttal nem horror mese lesz. 🙂
A pác.
Erről rengeteget lehet olvasni a magyar neten és a szakácskönyvekben. Meglepő módon viszont Törökországban úgy tűnik, nem ismerik. Éppen ezért és jó előre betankoltam vele, mikor Magyarországon jártunk.
Egyszer megpróbálkoztam vele. Azt írta a recept, hogy 3-4 kanál olajban keverjük fel a fűszert. Hát legyen…
Sema érdeklődve figyelte, mit kotyvasztok, egészen addig, amíg az olajra nem került a sor. Attól teljesen frászt kapott, mert minek még több olajat rakni, a húsban van elég… Ilyenkor szoktam elmesélni, régen miként lapátoltuk a disznózsírt az ételhez, és most mennyire egészséges életünk van a telítetlen szénhidrogénes olajokkal…
A történethez még hozzátartozik, hogy a török nyelv nem tesz különbséget az olaj, zsír és vaj között. A zsír és az olaj is yağ, míg a vaj tereyağ. Ezért mindegy, hogy zsírt vagy olajat adunk a húshoz, mert így is, úgyis van benne elég yağ.
No tehát, ez így nem lehet. Más utat kellett keresni.
Az ötlet végül Semától jött, amikor az olajat joghurttal akarta semlegesíteni.
Második próbálkozásnál már eleve messze elkerültem az olajat, és a húst inkább joghurtba raktam úszkálni a fűszerekkel együtt. Ezek után a használati utasításból már semmit sem követtünk, de leginkább a várakozási időt.
Valami rémlett, hogy a tejes pácnak három napig kellene állnia, vagy hasonló. No, mi annyit nem fogunk, főleg, mert az itteni joghurt sokkal erősebb. Ez egyébként is érdekes, hogy a tejtermékeket névben minden országban megtaláljuk (sajt, túró, tejföl, tejszín, joghurt), de csak annyiban hasonlít a magyar testvéréhez, hogy mindkettő mööööööööözött pár nappal korábban… Pl. túró van Törökországban is, de a sajtok között kell keresni. Egyenlőre nem találtam meg, pedig van…
A török joghurt nem olyan, mint Pesten a közértben, pláne nem a kék címkés festékes víz, amit a nemtúlkedvelt cég gyárt. Az itteninek olyan nagy a viszkozitása, hogy kidobja a kanalat magából, ha nem teszünk rá vasmacskát.
A hússal 5 órát vártunk. Nem azért mert ez valami mágikus szám, hanem mert ekkor éheztünk meg. 🙂
Miként süssük meg úgy, hogy a joghurt se vesszen kárba. Azt nem lehet simán teflonban. Fogtuk inkább a sütőt, és oda beraktuk egy üvegtálba (a tálnak biztos van valami szakneve, de korábban egyedül kotyvasztottam, így sose volt szükség annál pontosabb meghatározásra, hogy randa formájú üvegmicsoda.). A tetejére pedig rátettük azt a csípős paprikát, amit reggel nem sikerült megenni, mert hm… picit erős volt… Pedig Sema reggelire simán megeszik egy üveg Erős Pistát csak úgy magában…
No tehát, alul a joghurtos hús, felette az erős paprika, oszt be a sütőbe, majd sok sok várakozás. Az eredmény pedig nagyon finom lett. Semának nagyon tetzsik, így az olajos pácolás mehet a kukába, most már joghutozni fogunk. Amúgyis itt nehéz olyan joghutot venni, ami egy kg-nál kisebb, így legalább elfogy. 🙂
1: a hőálló üvegtál, az a jénai, a Jénában levő eredetileg elsőként hőálló edényeket gyártó cégről
2: csinálj Semának rántott húst, szerintem elájul… ja a sajtban is van zsír…
3: a túrót esetleg keresd friss sajt néven. csak az lesz a móka, ha juhtejest kapsz, mert az már gomolya.
4. mindig csodáltam, hogy nem nyúl ki attól, amit meg bír enni Sema erősben.
+1. éhes lettem, naná…
1. a jénait ismerem, de annak más az alakja, és sose lehet tudni, hogy ilyenkor már a neve is más lenne… csörömpölésre ugyan olyan.. talán tesók 🙂
2. rántott hús szerűség van, de fogok majd csinálni. egyenlőre fűszerezünk mindent 🙂
3. azt mondják, lord sajt a neve, vagy új lord sajt. egyet már találtam, ami akár hasonlíthatna is, de annyira nem volt semmilyen íze, hogy a mozarella hozzá képest chilis chips…
4. pedig Sema csak közepesen csípőset eszik 🙂
Jut eszembe.
Ha majd egyszer nyitok itt egy szállodát magyaroknak, akkor az ára 1 üveg Erős Pista/éj/fő lesz 😀