Ki hitte volna, hogy a legtöbb kaland mégiscsak a konyhában lesz.
Isztambulban az egy igazán komoly probléma van, hogy a finom magyar sütiket nem lehet beszerezni. Ha megkívánok egy kis sajtos tallért, akkor nem elég, hogy lemegyek a közértbe és veszek pár zacskóval.
Ha enni akarok, akkor magamnak kell csinálni.
És persze az ilyenek mindig azzal járnak, hogy közben Sema nagy szemekkel figyeli a fedezék mögül, hogy ebből mi a bánat lesz.
Néha persze azért belekérdez, hogy biztos nem kell cukor az édes sütibe? Persze, hogy kellett, de ha egyszer kifelejtettem a recept közepét…
Na de azért eddig mindegyik sikerült. Olyannyira, hogy a receptet is kértél. Még a cukorhiányos is sikeres lett, mert miután az első adag kisült (vagy inkább kiégett, mert ekkor még nem ismertük a sütőt eléggé) és kiderült, hogy hiányzik a cukor, akkor azért belegyúrtuk.
Persze a receptet nem adom. 🙂 Inkább nyitunk majd egy süteményes boltot. 😀
Nos, most a a sajtos tallérral próbálkoztunk.
Az persze már az elején nyilvánvaló volt, hogy nem lesz olyan, mint a boltban. Bármely receptet is néztem, tallérsütőről írtak. Na, ilyet hol fogunk találni.
Elkezdtem szemezgetni a szendvicssütővel. Annak kivehető a lapja, és van gofrisütős lapunk is. Egy darabig nézegettem, hogy mennyire lehet összenyomni őket, majd mikor láttam az interneten, hogy más is próbálkozott gofrisütővel, megnyugodtam. Abból indultam ki, hogyha le tudta írni, hogy sikerült, akkor valószínűleg túl is élte a kísérletet.
Persze nekünk nem volt annyira könnyű, mert mi nem a hagyományos gofrisütőt használtuk, amit berakunk addig a tűzbe, míg vörösen izzik. A szendvicssütő ultra-modern, hőmérséklet-szabályzós, ami persze nem véd meg attól, hogy időnként ne égessem meg az ujjamat, de annyit már akadályoz, hogy rendesen felforrósítsuk.
Node sebaj, akkor is megcsináljuk. 🙂
A recepttel nagyobb szerencsénk volt, mint a többivel. A palacsintánál nagyon nagy a szórás. Csak a tojásnál 1 és 8 között van valahol az ajánlott darabszám.
Itt nem volt ilyen gond. Egyedül az egyik helyen azt írták, hogy fél kg lisztből olyan 200 darab lesz. Nah, jól fogok én kinézni, ha 200 darabot itt fogok sütögetni az gofrisütővel.. utána meg tényleg nyithatjuk a boltot.
Végül negyed kg lisztből lett olyan 25 db. Persze a mi méretünk nem vehető alapnak. Először is azért, mert a nagymama receptjéből mi kihagytuk a 20 dkg disznózsírt. Sőt a margarint is, végül csak kevéske olívaolajat öntöttük bele.
Majd odaültem egy könyvvel a szendvicssütő mellé. Mert mire az felforrósodik…
Bő másfél óra múlva (közben a robot is kiporszívózott) már kész is lett. Persze a sütő nem ám úgy sütötte, ahogy az nekünk jó. Az első darabok még kétszer mentek sütésre, mert olyan vastag lett, hogy a közepe nem sült meg.
Így viszont a széle lett nagyon kemény. Úgyhogy most leginkább dobócsillagra hasonlít. Mind méretben, mind alakban, de leginkább keménységben.
Ha viszont sikerül eltörni, akkor viszont finom. 🙂
Az biztos, hogy a kisérlet még folytatódik…
Meg persze veszek egy húsklopfolót.. 😀
(ilyenkor jó a beépített szótár, különben sose találom megy, hogy kell a klopfolót rendesen leírni)
Sajtos tallér,
- Nincs hasonló bejegyzés