Minibusz

Bár már írtam egyszer a minibuszokról, de ők egy olyan jellemző jelenségei mind Isztambulnak, mind Törökországnak ( bár az isztambuliak inkább), amiről érdemes néha írni. No meg persze tegnap Őrült Ali vezetett, így jó fél órával hamarabb értünk a kikötőbe…

Ebbe a családba két fajta közlekedési eszköz tartozik: a dolmuş és a minibusz. A dolmuş is egy érdekes, leginkább közösségi jármű, hiszen csomó új emberrel lehet megismerkedni. Egy nagyobb személykocsi, ahol a sofőrön (vagy inkább pilótán) kívül még 8 ember fér be. Ezzel szemben a minibusz egy igazi száguldó szardíniásdoboz.

Mindkettőnek jellemzője, hogy bár van egy meghatározott útvonala, de konkrét megállóhelyei nincsenek. Ott áll meg, ahol kérik. Sőt, ha a mindenki úgy kívánja, akkor másik úton megy. A rövidítések, és levágások viszont nem igényelnek közvélemény-kutatást, azt a sofőr automatikusan megteszi.

Isztambul térképkészítői és navigációs szoftverfejlesztői csapatban állítólag tömegével vannak minibusz és dolmuş sofőrök…

Eme járművek bevétele az utaslétszámtól függ. Vagyis minél több kört tud megtenni, annál több utast tud elvinni. Sőt, ha a menetrend szerinti busz elől is összeszedik az utasokat, akkor még többet. Vagy ha annak a szupermarketnek az irányába kanyarodik, ahol most van leértékelés. Igazi nagyvárosi utcai kalózkodás, ahol a tét az utaslétszám.

Fontos megjegyezni, hogy Isztambulban számos egysávos út van. Persze ezeket már úgy építik, hogy 3-4 kocsi kényelmesen elférjen egymás mellett. De ha olyan sok kocsi áll egymás mellett, hogy egy papírlap sem fér bele, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy minibusz még el fog száguldani közöttük.

A lámpáknál is van egy külön, láthatatlan sáv, amit senki nem használ, nem is létezik mégis néhány minibusz mindig ott van.

A dolmuşon és a minibuszokon nem tudunk jegyet használni, Készpénzzel fizetünk.

Egyszerűen felszállunk, leülünk, majd előreküldjük a pénzt. A meglepő nemcsak az, hogy eljut a sofőrig, hanem a visszajárót is megkapjuk.

A minibuszokon mindez igen érdekesen zajlik. A végállomáson mindenki felszáll, és kényelmesen elhelyezkedik. Itt a buszok nem szoktak perceket várni, mint a dolmuş, ami megvárja míg tele lesz és így van idő az anyagiakat elrendezni. A minibuszba inkább beugrálunk és már száguld is. Majd pedig, mintha csak licitálnánk. mindenki elkezdi bemondani a célállomást, ahova szeretne eljutni, és már indulnak is előre a lírák és kuruşok (forintok és fillérek). A sofőr pedig fél kézzel fogja a kormányt, fél kézzel telefonál, fél kézzel a pénzt számolja, fél kézzel adja a visszajárót, fél kézzel dudál, és két lábbal nyomja a gázpedált. Közben pedig kerülgeti a lassabb (értsd csak 80-90-el menő) kocsikat és kóbor macskákat.