Ez elég érdekes fordulat volt…
Történt ugyanis, hogy Isztambulban nagyon meleg volt. Persze ez így nem pontos megfogalmazás egy olyan város esetében, ami akkora, mint Budapest-Szeged távolság. Nem mindegy, hol beszélünk melegről. A belvárosi betondzsungelben, vagy a tengerparton? És persze a város tele van 100-300 m-es dombokkal. Vagyis Isztambul időjárása nem olyan egyszerű, minthogy azt mondjuk 35 fok volt.
De ettől még nagyon meleg volt. Mindenhol. Talán a Boszporusz közepén nem annyira.
Ezek után persze mindenki lelkesen ment Magyarországra, hiszen az északra van, és biztos nincs olyan meleg.
Pedig volt. Sőt! Nagyon is forró volt. A törökök azzal küzdöttek, nehogy elolvadjanak.
Láthatóan a magyarok sem örültek éppen a napfénynek. Bárkivel is találkoztunk, mindenki inkább az árnyékba akart menni. A mókás mégsem ez volt.
Szinte minden beszélgetésben (amikor a magyar ismerősöket összehoztam a török ismerősökkel) előjött az a kérdés, hogy bírják a kedves törökök a meleget? Majd azonnal mindenki legyintett, hogy ja, buta kérdés, hiszen ők délről jöttek, és biztosan megszokták.
Pedig nem. Mióta visszatértünk Isztambulba egészen kellemesnek érezzük a korábbi hőséget. Persze meleg van, de nem izzadunk annyit, mint Budapesten. Szerencsés esetben a szél a tenger felől fúj, és akkor már hűvös van.
Így eset meg, hogy Isztambulba visszatérve hűsölünk, és visszagondolunk arra, milyen meleg is volt Magyarországon.
Annyit még hozzátennék, hogy nem volt minden napunk hőség. Pl. amikor Bécsbe átmentünk, akkor fáztunk is, mert szakadt az eső. Persze Bécsben mindig ilyen idő van, bármikor is mentem…
talán a levegő páratartalma is bele játszott
plusz az, hogy pont a legmelegebb időbe sikerült érkeznetek
azóta nekem sikerül fázni is, aminek nem annyira örülök.
Itt állandóan a maximumon van a páratartalom.
De az tényleg vicces, hogy kifogjuk a legmelegebb időszakot, és az már az ittenieknek is sok. 🙂