Ramadán és a fejkendősök

A ramadáni időszakban jól lehet megfigyelni, hogyan viselkednek az emberek.
Ami leginkább szembetűnik az a fejkendős nők.

Korábban már leírtam, mi is a jelenlegi szituáció, most pedig egyértelműen látszik ki az, aki vallási okokból, ki az aki pedig csak dísznek hordja a fejkendőt.

Az iszlámban a nőknek lehetőségük van az arcukat és a testüket eltakarni. Erre szolgál az a kendő, ami körül mostanában sok botrány van, és a magyar sajtóba is eljut 1-2 homályos információ. Persze ne várjuk a sajtó igencsak alul művelt és fogalmazástól mentes képviselőitől, hogy egy ennyire összetett témát megértsenek, ha a kén-savat és a szénsavat is összekeverik.
A fejkendő viselete egyértelműen a vallásosság szimbóluma lett. Természetesen a is lehet hívő, akin nincsen kendő. Viszont akit kendőben látunk, joggal gondolhatjuk, hogy a vallása miatt hordja.

Nos, a Ramadánkor kiderül, hogy ez közel sem így van. Hanem sokan inkább divatból, vagy magamutogatásból hordják. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Ramadán böjt kellős közepén dohányoznak, esznek vagy isznak.
Persze előfordulhat, hogy valaki egészségi okokból nem tartja a böjtöt, de azért látszik rajtuk, hogy semmi bajuk. Vagy ha nem egészséges, miért füstöl annyira, amit az Ikasrusz buszok is megirigyelhetnének?

A vallás nem csak abból áll, hogy felrakják a fejkendőt, hanem a mindennapokban is úgy kell élni. Különösképpen a Ramadán időszakban.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Ramadán és a fejkendősök, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

11 Replies to “Ramadán és a fejkendősök

  1. A kendő viselését nemcsak a vallás hanem a férj is elvárja, nem? Javíts ki ha nem…
    Egy ismerősömet 11 évi házasság és két gyerek után most hagyta el a férje aki muszlim, mert nem hord kendőt és takarja el magát, Kanadában élnek egyébként.
    Ramadánkor egyébként éjszaka is tartózkodni kell a sex, pia, cigitől? Vagy akkor mindent szabad?
    Cybermacs a Facebook-on való ismerkedéssel az a baj, hogy 100-ból 99 embernek az a második kérdése, van-e webkamerám 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Azt sose mondtam, hogy az internet nincs tele dilis emberekkel. 😀 Itt vagyok pl. én. 😀

      A fejkendő nem annyira egyszerű sajnos. Nyugatról nézve nagyon sokszor összekeverik a vallást, a vallás átalakult változatát és a tradíciókat. Ott, ahol kevesen tudnak olvasni, könnyű azt mondani, hogy ez van a Koránban, így kell csinálni. A Korán szeretné a nőket megvédeni a kiszolgáltatott helyzetükből, aminek még ma is komoly hagyományai vannak a közel-keleten. Pl. nem szeretik a nőket elküldeni iskolába, mert minek az…
      Sok helyen van, ahol a kendőt a férj követeli, és olyan is, ahol erre külön rendőrség figyel. De ez nem az, ami a Koránban elő van írva.
      Ilyenekkel találkozhatunk a középkori Európában is. Mert ha egyszer a Tízparancsolatban benne van, hogy NE ÖLJ!, akkor az inkvizíció, a boszorkányégetések, stb… mégis hogyan voltak az egyház által támogatva?

      Ezért is fontos, hogy külön kezeljük a vallási dolgokat, és a társadalmiakat. Talán ezért is volt Atatürknek egyik legfontosabb lépése, hogy külön választotta a vallást és az államot, és ezért is vannak a problémák, ha az állam túlságosan bele akar szólni a vallási dolgokba.

      Sajnos a nyugat, és legfőképpen a nyugati média nem akar a témába annyira elmerülni, hogy ezt a kettőt külön válassza.

      Törökországban nem annyira szigorú a helyzet, mint mondjuk Irakban. Sőt, inkább a fordítja van. Itt általában azért húznak kendőt a lányok a fejükre, mert a vallást gyakorolják, vagy pedig, hogy megmutassák, mennyire vallásosak (mint más az új cipőjét). Itt ritkább az, amikor valaki kényszerből veszi a fejére. Persze előfordul, és lehetnek belőle családi problémák is rendesen.

      Mellékesen a fejkendő más formában, de Európában is megtalálható volt, és ma is megtalálható. Pl. amikor nagymamám a faluban egyszer nem vette fel rendesen a kendőjét és jobban kilátszott a haja a kelleténél, akkor nagyon megszolták, hogy mit mesztelenkedik…

      Szex, pia, cigi (vizipipa, szivar, vagyis dohányzás):
      Az igazán hívők azt mondják, nem isznak alkoholt és nem dohányoznak (a sex azért olyan, amit nem vetnek meg 🙂 ). Bár az alkoholt sokkal jobban kerülik, mint a dohányt. Sok olyat látni, aki vígan füstöl, viszont csak Cola Turkát iszik, mert abban nincs alkohol (vannak, akik szerint hogy a Coca Colaban alkohol van). Tehát a dohányzás nem annyira nagy bűn, mint az alkohol. Szerintem mindkettő ugyanúgy drog, és ugyan úgy ártalmas azokra, akik a környezetben vannak.
      A Ramadán éjszakában nem tilos az dohányzás. Ezért is népszerűek most a nyitott éttermek, mert az Ezán elhangzása után első 1 pohár víz, majd 5 szál cigaretta.
      Az alkohol viszont a Ramadán teljes időtartalma alatt tilos. Este is és nappal is.

      A szex nem tilos éjszaka, csak nappal. Nappal is nagyon megkötött, még gondolni sem szabad rá. Vagyis nem szabad a szexboltok kirakatát nézegetni (még jó, hogy nincs nekik).
      Este szabad a pálya (érthető okokból előbb azért a vacsora van :)). Viszont mivel a reggeli része a vallási ceremóniának ezért nagyon alaposan le kell fürdeni. Ha akció volt az este, akkor nem szabad „piszkosan” asztalhoz ülni. Ez nagyon konkrétan la van írva, hogyan, mit, milyen sorrendben kell megmosni, és hányszor. A tisztálkodásban a fejmosás, és a körömlak leszedése is benne van.

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Ez néha nem is olyan könnyű.
      Én pl. este egyszerre akarok csokit, csipszet, sültkrumplit, pizzát és hatalmas adag salátát enni. Persze a vacsora után. Inni pedig vizet, ayrant, forró csokit, paradicsomlét, teát és kólát szeretnék.
      Aztán a finom forró pite, meg a 8 pohár víz, és persze a kiadós vacsora megváltoztatja a terveket. Vacsi után meg átgurulunk a TV elé, és azonnal bealszunk. 😀

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. Hát a csók nem csak Ramadánkor…
    Mikor kint voltunk egy helyi! fiatal pár összebújt a villamosmegálóban, mi csak arra figyeltünk hogy egy idősebb férfi -kicsit elhanaygolt külsővel- nagyon mondja a magáét és mutogat a fiatal pár irányába. Persze rögtön előkerült a biztonsági ember,meg egy másik férfi is aki a párt arréb hivta és mig a biztonsági a férfit nyugattat addig a másik férfi teljesen kultutáltan a párnak magyarázhatta hogy ilyet azért nem illik.

    Amúgy érdekes volt még az is, hogy teljesen feketébe nem öltöznek a török nők. Először azt hittük, hogy ők azok akik nagyon tartják a vallást, volt akinek csak a szeme, de volt akinek még az sem látszott és ezen volt a szemüveg. Sőt olyan is volt akin még keztyű is volt, tehát tényleg semmi sem látszott. Aztán hazaútkor eset le. hogy ők is turisták mert a repülőtér csak úgy hemzsegett tőlük.

    Épp a legfrisebb IPM újságban van egy cikk az iszlámról szex az iszlámban címmel, bár nem erről szól, és érdekes módon Törökországot nem is emlitik benne mint „enyhe iszlámú” országot.
    Egyedül annyit, hogy a házasság terén a legnyugatiasabb, lévén a svájci rendszert vették át.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Ez a csókos dolog nagyon helytől is függ. Nemcsak a mecsetek környékére gondolok, hanem egyes városrészek is másképpen állnak hozzá a dolgokhoz. A mi részünkre pl. azért járnak sokan tengerpartra romantikázni, mert itt senkit nem érdekel, ki mit csinál. Máshol viszont…
      De erre tudnék hasonló példákat még Budapesten is.
      Az ember mindenhol ember. 😀 Szerintem a többség irigységből botránkozik.

      Az újságokat és a médiát nem győzőm szídni… Pont Törökország nem enyhe???… Látnák, mi megy időnként a TV-ben… Nem is beszélve a moziról. XXX-es csatornából is rengeteg van.

      A törökök mindig is szerették a divatos dolgokat. Meg a giccses dolgokat, meg mindent ami csillog villog, színes és fel lehet venni, vagy dekorálni lehet vele a házakat.

      Mióta vannak a fejkendős dolgok, azóta pedig nagyon fellendült ebben az irányban az ipar. Nagy nyugati márkákat lehet látni, amint kendőket árulnak. Persze mindegyik színes. De utcán látni lányokat márkás csadorban. Meg testhezálló színes csadorban.

      Mindezt ne keverjük össze a népviselettel, ami a magyarhoz hasonlóan nagyon színes és változatos.

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. Nos ez Eminönü megállóban volt.

    A városrészek különbsége, hát igen, mikor az ázsiai oldalon voltunk egyből feltünt, hogy ott a fejkendők aránya a forditottja az európai oldalhoz képest. Mig itt 10-ből 8 addig ot 10-ből 1, jóesetben 2ejkendős nőt láttunk.
    Igaz amikor Eyüp-be hajókáztunk fel ott csak a párom volt kendőtlen 🙂
    Persze oda épp azért mentünk, mert egy trafikos javasolta, hogy autentikus helyet szeretnénk látni akkor oda menjünk.

    De ez a kendősdi azért a mecsetlátogatásnál is látszik.
    Mikor először mentünk a Kék mecsetet megnézni, gond nélkül bemehettünk, igaz én térdalatti rövidben párom pedig hosszú szoknyában volt.
    Utolsó nap útba esett a Sehzade dzsámi, ott fej és derékkendőt is kapott a párom, pedig halásznadrágban és takart vállakkal voltunk. Utána a Beyazit dzsámiba mentünk, ott már csak fejkendőt adtak, majd végül megint a Kék mecset, ott már semmit.
    Igaz a Sehzade nem igazán turistáktól nyüzsgő helyen van, egy helyi pl. tőlünk szeretett volna útbaigazítást… 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .