A kis éttermek a legjobbak

„És akkor a szakács kivette az éles nyársat a tűzről, megmarkolta puszta kézzel, és lehúzta a forró kebabot róla és berakta a tányérba. Majd belemarkolt a csípős paprikák közé és az egész tetejére hajította.”

Kb. így lehet leírni egy jó kis török éttermet, amit talán a higiénia messze elkerül, viszont a vendégek és a macskák nagyon gyakran látogatnak.

A most következő bejegyzést szigorúan csak extrém turistáknak és nagy gyakorlatokkal rendelkezőknek ajánlott!

Legjobb a mama főztje. De még jobb, amikor a mama kiszabadul az utcára és ott eteti a jónépet. Csakhogy a mama sose olvasta el a Köjál ajánlásait, sem a BTK ide vonatkozó paragrafusait. Egyszerűen, ami a fazék közelében mozog annak vagy „Sicc már innen” lesz a neve, vagy a fakanállal fog odacsapni egy nagyot, és már mehet is a levesbe. Ettől lesz igencsak finom.

És persze ez az, amitől minden utazási iroda óva int minket, hogy csak olyan helyen együnk, ahova a turisták járnak. Mert mi a mi elkényeztetett európai gyomrunk már azt se bírja, ha csak ránézünk a fűszerre.
Bár mindez sok szempontból igaz lehet (főleg, mivel a turizmus elsősorban a németekre épül, nem azon magyarokra, akiknek a vérében is Erős Pista folydogál – ettől olyan vörös, meg a zászlóban is a vörös a csípős paprikát szimbolizálja, a fehér amit akkor látunk, mikor megesszük, a zöld pedig a másik erős paprika). Viszont éppen így maradunk ki az igazi helyi ételekből. Azokból, amit a helyiek esznek.

Isztambulban, és Törökországban is általános tapasztalat, hogy a legkisebb éttermek a legfinomabbak. Ez persze nem azt jelenti, hogy oda kell bemenni, ahol akkora mocsok áll, hogy lapát kell a kapu kiszabadításához. Nem árt, ha takaros rend van (vagy legalább a látszata, hogy törődnek a tisztasággal).

Aki kezdő a extrém gasztronómiában annak ajánlott előtte egy kis felkészülés. Pl. átnézni az utazási biztosítást, hogy elcsapott gyomorra milyen lehetőségeink vannak, be kell szerezni egy-két gyógyszert is, és vészhelyzetre (dögöljön meg mindenki, aki odalent van) vörösbor is legyen a közelben.
Sokan azért nem mernek helyi éttermet bevállalni, nehogy a másnapi porcelánbusz vezetése tönkretegye a nyaralást. Nekik ajánlott az utolsó napra hagyni a kalandot, így legfeljebb a repülőn a privát nulladik osztályon utazhatunk hazáig.

De azért mindenkit megnyugtatok, nekem eddig 4 gyomorrontásom volt, és mindegyik szállodában vagy elegáns étteremeben, majd egy otthon, de az már a saját kísérlet volt. 😀 Egyik sem az ilyen helyek miatt.

És tényleg, a legkisebb éttermek tudnak a legfinomabbak lenni. Mivel ott még él a házias főzés. Esetleg a mama áll a tűzhelynél a fakanállal és azzal veri el a segédeket, ha rosszul keverik a levest.
Olyannyira jók tudnak lenni, hogy Isztambul összes nagy étteremlánca, és híres étterme ilyenből nőtte ki magát. Az isztambuliak egyébként is jobban szereti a házi jellegű ételeket, ahol a fűszerezés az eredeti, mint a futószalagos ennivalókat (egy kis megjegyzés: messze a legmocskosabb hely, ahol eddig jártunk, mindig a McDonnalds volt).

Ilyen éttermeket, büféket könnyű találni, ha kimegyünk a turista részről. Mindegy merre, induljunk el. Bár jó, ha nem a tenger fele, de a kikötő azért még belefér. Olyan irányba érdemes, ahova a török tömeg megy. Nem jó arrafele menni, ahol senki se jár, mert ott nem lesz étterem se.
Ha már nem hallunk angol beszélgetést, és nem látunk fényképező turistákat, akkor kezdhetünk körbenézni. Talán egy kisebb utcába lesz az, amit keresünk.

Ajánlott olyan helyre beülni, ahol már van valaki. Ha többen vannak, akkor az mégiscsak azt jelenti, hogy az emberek szeretik a helyet. A törökök nem szeretnek kísérletezgetni. Ha egy hely jó, akkor oda fognak visszajárni.
Érdemes azt is megnézni, hogy mennyire sok macska van a környéken. A macskák mindig beszédesek.

Nem árt, ha előtte már felkészülünk az ételek fajtájából, mert ahova megyünk ott nem fognak tudni angolul. Ha szerencsénk van, képek is lesznek az ételekhez.

Az igazán jó éttermekben csak kevés fajta étel van. Óvakodjunk a bő választékos helyektől, kivéve, ha az valóban jóhírű, és meg megbízható. Ritka az, amikor valaki sokfélét tud jól főzni. Legjobbak azok, ahol csak egyféle ennivaló van. Pl. köfte (köfteçi), mert ha valaki egy fajta ételből meg tud élni, akkor az valóban különleges (ezért is ajánlott pl. a Sultanahmed melletti Sultanahmed Köfteçi). Itt az az előny is megvan, hogy nem kell az étlappal bajlódni.

Érdemes olyan helyre menni, ahol sok ember megfordul, de nem sétálóutca. Ahol sok ember van, ott úgyis csak az marad meg, aki finomat tud. No és persze nincs ideje a húsnak megromlani. Ezek a kikötők és a nagyobb csomópontok. De óvakodjunk azoktól, ahol csak 1 étterem van. A monopólium sosem jó.

Végül egy utolsó tanács:
Használjuk az orrunkat! A jó éttermek illata messzire száll. Ha füstöt látunk az se baj.

És ha így találtunk egy takaros ki igazi török éttermet, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nagyon jót fogunk enni.