Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Futni mindig jó dolog. 42 kilométert lefutni pedig egy különleges élmény. De ezt nem kell annak mondani, aki szeret futni. Aki viszont utálja a futást, annak meg úgyis mindegy, nem lehet a sport szépségéről mit mesélni.

Kivéve, hacsak nincs egy ilyen különleges nap, amikor mindent lehet. A tilos hídon lehet futni. Át lehet gyalogolni Ázsiából Európába. Ez az Eurázsiai maraton. Minden turista álma, hogy a hídról fotózza a várost, az eljön egy napra minden évben. 🙂

Eurázsiai maraton

Eurázsiai maraton

Mikor 5 évvel ezelőtt Isztambulba jöttem már az első éjszaka kiszúrtam a Boszporusz-hidat a hotel ablakából. Persze nem volt nehéz, mert elég nagy darab. Gondoltam is, hogy onnan bizony jó képet lehetne a városról készíteni.

A rendőr viszont másképpen gondolta, aki a végén lezavart onnan. Mert még a járdás is tilos menni, mert az emberek szeretnek innen a vízbe ugrálni. A híd közepe egyébként 131 m-el van a tengerszint felett a GPS-em szerint, míg a szélén 83m-t mutatott. Persze ugrani lehet kisebb helyekről is, de innen néha megpróbálják eltalálni a turista hajót is. Hülye egy játék

Tehát szertefoszlott egy álmom. Mígnem a neten láttam, hogy van egy nap, amikor a gyalogosoké a híd. Nosza ez kell nekem.

Minden év október egyik hétvégéjén maratont rendeznek. Ázsiában indul, majd 42 km múlva Európában fejeződik be. A kevésbé sportosoknak van a kis maraton, ami csak 15 km. A lustáknak, vagyis nekünk pedig van egy Móka Futás (Fun Run) nevezetű, ami…hát akár azt is mondhatjuk, hogy hasonlít a futáshoz. Ez csak 8 km, de aki elfáradt bármikor bemehet a büfébe, vagy leülhet piknikezni. Akár a híd közepén is. 🙂

Úgyhogy erre én is készültem. Sőt, hívtam másokat is, akik nagyon belelkesedtek. Jelentkeztünk is, kemény 10 líráért. Cserébe kapunk rajtszámot, meg pólót, ha eljutunk a célig és nem ragadunk le valamelyik büfében.

A nagy nap előtt viszont hatalmas eső volt. De az még nem is baj, de még az is kiderült, hogy korán kell kelni. Vasárnap. Így reggel 6-kor már csak én maradtam.

Éppen azon gondolkodtam, hogy vajon hogyan öltözzek. Reggel 6-kor nem derül ki, hogy hideg, vagy meleg lesz. De aztán hatalmas eső kezdődött, és ez megoldotta a problémámat. Az eső az más. Arra lehet készülni.

Még évekkel ezelőtt jártunk tesóval Izlandon, és akkor berendezkedtünk egy kicsit komolyabb felszereléssel. A kabát, nadrág, cipő és miegymás együtt olyan volt, hogyha kiállunk a legnagyobb viharba (és persze nem minket szemel ki a villám), akkor az egész tomboló időjárásból csak annyit érzékelünk, hogy valaki iszonyatosan hátba rugdos időnként. De belül szárazság van, és csend és kényelem.

Ebből a felszerelésből sok még ma is megvan. És ki lett egészítve pár más dologgal. Pl. a fényképezőgépnek vízhatlan tasakkal, amiből bármilyen időben lehet fényképezni. Így aztán bátran készültem a futásra.

Kis csomagom a következő volt:

Vízálló kabát, nadrág, vízhatlan nadrág, bakancs, 1 zokni, 3 tartalék zokni, fényképezőgép, tartalék akkumulátor, tartalék kártya, merevlemez (képek áttöltése), tartalék merevlemez, egy rakat drót, akkumulátor a napelemből (ezzel lehet tölteni a bizgentyűket), GPS, akbil, tisztító kendő (elég mocskos volt a híd, ezért jól jött. annyira sok volt a piszok, hogy az emberek az ujjaikkal írták fel a nevüket az oszlopokra), Blackberry, annak is valami vízhatlan zacskó (kiflis zacskó), állványok. Persze volt, ami kimaradt, mint pl. a napelem, a 220-es töltő, 1 kg répa meg ilyenek.

A listát végignézve, meg ahogy én is tettem magammal felöltözés után, eléggé elgondolkodtatott, hogy a bánatban is fogok futni így. Ezek közül minden cuccom pont, hogy akadályoz a futásban, kivéve az alsógatyát, ami nem vízhatlan, csak mackó mintás. Persze futni mindenben lehet, ha van egy éhes medve a hátunk mögött. Talán egyedül a 23 mm-es sugárvédő ruhában nem, mert azt már nem tudja átharapni…

No de sebaj, úgyse futni megyünk, hanem fotózni.

De nemhogy a cél, de még a starthoz is el kell jutni valahogy. Sema az esőt látva, inkább folytatta az alvást, meg ő sem ismeri a környéket, amit megadtak startnak az interneten (nem is ott volt). Elővettem hát az isztambuli busztérképet, majd rövid szemlélődés után visszaraktam. Kitartóan csak arra jó, hogy ne billegjen az asztal. Marad akkor a török megoldás: kérdezgetünk.

Naja, csakhogy a start Isztambul legfontosabb útvonalán van: a Boszporuszi (első) hídon. Itt megy át majdnem minden busz. És ez van most lezárva. Úgyhogy nem lesz könnyű olyat találni, ami el is megy oda, de mégse megy át a hídon.

A kikötőben elkezdtem kérdezősködni, melyik busz megy oda (taxival bárki el tud jutni, az úgy nem ér). Szerencsémre az információnál kötöttem ki, ahol mondták, ha a maratont keresem, van oda célbusz, ami ingyen elvisz. Hurrá. Hol a busz? Hát ott, a sor vége utáni másik sor után. Elmentem oda, de ott már nem volt semmi.

Visszamentem az információhoz, akit meglepett az a hír, hogy ott bizony semmi sincs. Nosza, ő is elkezdett kérdezősködni. Mindenki tudta, hogy van busz, csak azt nem, hogy hol van. Ezzel jól elvoltunk egy darabig, mígnem az egyik buszsofőr mondta, hogy arra megy. Nagyából.

Hmm… a nagyából az még jó lehet. Majd nézem a térképen, merre járunk.

Persze a híd lezárása miatta busz nem a szokott úton ment. Behajtott minden kisutcába (tényleg mindegyikbe), függetlenül, merre egyirányú. Az ő dudája volt a hangosabb. Sose lehetett tudni, a következő kanyarban jobbra, vagy balra megy. A sofőr se tudta, néha csak tippelt. Így hol közelebb, holt távolabb voltunk a célponttól. Ez is egy módja a városnézésnek.

De aztán csak eljutottunk a hídra felvezető, kőrgyűrű autópályához, ami alatt egy alagútban haladt tovább a busz az ismeretlen fele. Én viszont már leszálltam. Szerencsére a start itt volt, nem pedig a térképet megjelölt helyen, így komolyabb gyaloglás helyett készülhettem is a futásra.

Igenám, de még nincs rajt számom. Szakad az eső, és mindenhol turisták rohangálnak. Ők pedig se angolul, se törökül nem tudtak. Így nem igazán találtam meg, hol is szerezhetném be a számomat. Mígnem egy török azt tanácsolta, hogy hagyjam a fenébe az egészet, és fussak kedvemre. Hmm.. az ilyen apróságok miatt szeretem ezt a várost. 😀

Najó, akkor elő a gépet, GPS indítása, és nézzük körbe.

A start

A start

Az eső szemmel láthatóan sokaknak betett. Ki-ki megpróbált védekezni ellene, zacskóval, esőkabáttal. Vagy csak egyszerűen fürdőnadrágban és mezítláb gyakorolt. És olyan is volt, aki teljesen máshogy állt a dolgokhoz. 🙂

Mókamester

Mókamester

Nemsemmi, amikor Isztambul legforgalmasabb útja teljesen kihalt. Mármint ha az embereket nem számoljuk. Nem volt több ezer autó, sem dudaszó.

A csoport hamar három részre oszlott: Voltak a futók. Talán az egyetlen csoport, ki valóban komolyan vette. Akkor voltak a fotósok, akik megpróbáltak helyezkedni. Kinek-kinek hova sikerült felmászni.

Kolléga

Kolléga

És voltak a nézelődök, akik mindenfele sétáltak, fényképeztek, és úgy igazándiból nem túlzottan érdeklődtek az egész futás iránt. Az volt a lényeg, a híd szabad lett! 🙂 Valahogy szépen lassan én is ebbe a csoportba kezdtem tartozni.

Elején még gondoltam, megvárom a startot, és csak aztán indulok a híd fele, de az ellenállhatatlanul csábított. Észre se vettem, máris a hídon voltam, ahol a rendőr éppen egy kupac japán turistát zavart vissza a járdáról az útra. A járda most is le van zárva, csak az út szabad.

A híd hatalmas. Nagyon jó, hogy végre oda lehetett állni, és felnézni, meg lenézni. És megint fel, megint le. Megint fel, de akkor már beesik az eső a kabátba.

Itt találunk egy igencsak ritka táblát is: Welcom to Asia, azaz üdv Ázsiában. Ez egy másik földrész, mint ami a híd másik oldalán van. Csak néhány híd van a világon, mely összeköt két kontinenst. Mindig is szerettem volna ezt a táblát lefényképezni, de túl gyorsan hajtottunk el mellette kocsival.

És akkor elindultak a futók. Megkezdődött a maraton. A nagy, a komoly. Nem a Móka Futás, ami utána lesz majd. Hanem a valódi 42 km. Bár a kép nem lett túl jó, de azért az látszik, hogy az élen futók nem isztambuliak 🙂

Ők még nem is voltak sokan. Egészen kényelmesen lehetett közöttük sétálgatni. Hozzám hasonlóan más fotósok is a kilátásban gyönyörködtek, és inkább a hidat meg a panorámát fényképezték, mint a futókat.

Mire feleszméltünk, addigra már el is tűntek. A híd ismét kihalt lett. Vagyis nem teljesen. Mindenfele sétáló embereket látni, mintha éppen csak most mennének bevásárolni, vagy átsétálnak a Boszporusz túloldalára a rokonokhoz. Ki hinné, hogy itt éppen egy maraton van?

Mint egy szombat délutáni bevásárlás

Mint egy szombat délutáni bevásárlás

A kilátás viszont tényleg nagyszerű. Ellátni a Márvány-tengerig. Egyben látható az egész történelmi városrész.

Teljes, nagyméretű panorma itt

Teljes, nagyméretű panorámáméért klikk a képre

Ilyenkor még nagyban szakadt az eső. De az emberek fényképezték egymást. Háttérben a Boszporusszal. Néha persze ki se látszódtak az esőkabátból, de az a legkevesebb. Ilyen nap ritkán van.

Mire a híd végére értem (a sok fénykép miatt nem haladtam túl gyorsan), addigra az eső is elállt. Sőt, minden jel szerint lassan a nap is kisüt. Ennek két hatása lesz: az esőálló cuccom felesleges lesz, és elkezdek belül izzadni. Viszont sokkal szebb képeket lehet fotózni. Azaz vissza a hídra, még egy körre.

De előtte még elmegyek az Ázsiában üdvözlő tábla európai verziójához is, ahol egy rendőrbusz állt. A mai nap a rendőröknek is különleges, így egyikük – kezében a fényképezőgéppel – megkért egy “futót” (vagy inkább gyalogot), hogy készítse róluk egy csoportképet.

A rendőr is ember

A rendőr is ember

Nosza, vissza a hídra. Hiszen ilyen alkalom nem lesz még 360 napig! Az idő is szép lett, a szél se fúj már annyira, és egy majom rohan át a hídon. Rohanna, nem állítanák meg minden méteren egy fénykép erejéig. Egy jó tanács: Ha szeretnénk a hídon egy nap alatt átjutni, ne öltözzünk majomnak. 🙂

Kedved Majom Úr, ha megbocsájt egy fénykép...

Kedved Majom Úr, ha megbocsájt egy fénykép...

Oké, itt vagyunk Isztambul közepén, ahol több ezer, talán millió ember is van. Hát sehol egy simit-árus? Ahol 20 ember összegyűlik, ott mindenképpen van egy. Itt pedig sehol. Hogy fogok én így reggelizni? Éhen fogok halni!

Jön már, jön már. Kicsit lemaradt, mert sok a kliens és kevés a szélszes.

Itt a friss simit! Simitet tessék!

Itt a friss simit! Simitet tessék!

Veszek is egyet. Most már van mit ennem, így leülök a híd közepére, Isztambul közepére, és megreggelizek. Jó hely ez. Lehet, hogy nyitok ide egy kebab büfét.

A maratonosok már messze járnak. Így rá lehet szabadítani Isztambult a hídra. Megkezdődik a Móka Futás. Már meg sem lepődők, hogy alig találni számot az embereket. A napsütésre mindenki kijött, aki csak a közelben van. A hídat pár perc alatt hatalmas tömeg lepi el. Mozogni alig lehet.

Persze azért itt is vannak egyéniségek. Mindenki meg akarja mutatni magát a kameráknak, képet készíteni, majd feltenni a Facebookra, és persze reklámozni. Nem egy embert látni a sarki kis bolt pólójában, alatta a webcímmel: www.ittvegyélmegmindentmertolcsesfinom.com.tr. És nem maradhat el a sok-sok-sok-sok török zászló sem. Itt már nincs futása, csak elvétve. Egy hatalmas városi tér lett Isztambul hídjából. Azon gondolkozom, jövőre hozok foci labdád is.

A tömeg lassan halad tovább, és lejut a hídról. Én is velük tartok, persze még sok fényképet készítek. Bejutunk a városba, ahol megint forgalmas utcákat látunk, de most nincsenek kocsik. Csak emberek. De abból nagyon sok. Természetesen az út melletti kis éttermek, büfék mind nyitva vannak, és tele vannak vendégekkel. A hídon megéhezettek betérnek egy-egy kebabra, és “futnak” tovább. Érdekes, hogy a Burger King és más nem éppen török étterem mind zárva van. De kinek is kell a sült krumpli, amikor bevágjuk a dönnert, és megyünk tovább, tovább, midig csak tovább…

The marathon on the Bosporus Bridge

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Fuss át Ázsiából Európába - az Eurázsiai maraton, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


351
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    merhaba
    “hello”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek