Október 29 – zászlólobogtatás

Idén mindent pont fordítva volt, mint tavaly: Európa helyett Ázsiában ünnepeltünk, felhőtlen idő helyett szakadt az eső, akkor kevesen voltak most sokan, akkor a legnagyobb zászlót vettük, most kicsit, bár nem olyan nagy a különbség, most is elég nagy. És még dudát is vettünk. 🙂

Előtte egy kis történelem. Az Oszmán birodalom minden szempontból meggyengült, amikor belépett az I. Világháborúba abban a reményben, hogy visszakapja a régi dicsőségét. Ekkor már régen nem a szultán volt az igazi uralkodó, hanem más fajta diktatúra volt. Mindez a 20. sz. elején volt, amikor ezen a környéken még hírből is alig ismerték a „köztársaság” fogalmát. Éppen ezért egyáltalán nem egy olyan államforma volt, amire mindenki vágyott. Sőt, sokaknak kifejezetten kellemetlen ha a monarchia jelleg eltűnik, megszűnnek a földesurak, stb…

Az I. Világháborút a törökök elvesztették és Magyarországhoz hasonló sors várt rá. A mediterránt a görögök, a Kaukázust az oroszok, a Földközi-tenger vidékét a franciák és az angolok, Isztambult pedig mindenki akarta.
Mindennek tudott ellenállni egy katonai vezér, aki kizavarta az ellenséges csapatokat az országból. Őt hívták Atatürknek. Tettéért a törökök máig hálásak, abban az időben pedig annyi követője volt, hogy őt akarták megtenni uralkodónak. Ő, a kor hozzá hasonló személyeivel ellentétben, az így szerzet hatalmat nem arra fordította, hogy diktátor legyen, hanem hogy köztársaságot építsen.

Biztos, hogy rengeteg mindent lehetett volna másképpen, jobban is csinálni és számos hibát, ellentmondást találhatunk. Mégis, ő nemcsak kihozta a népét a középkorból, megtanította a demokráciát is. Ami azért lássuk be (akár Irakot, akár kis hazánkat nézzük) nem is olyan egyszerű dolog. Mindez nem megy egyik napról a másikra, és talán a 86 év sem volt elég, de Törökország elindult egy fejlődő úton, amin azóta is halad, és nem is rosszul. Elég ha azt nézzük, hogy kikerülték a II. Világháborút.

Így ezen a napon tényleg van mit ünnepelniük és megköszönniük a törököknek.

Mi is indultunk a 7-kor kezdődő utcai felvonulásra. Persze nem volt egyszerű megközelíteni, mert az utak már le voltak zárva. Egyik helyen a rendőr még falat is épített. A szomszéd építkezésen talált macskakőből egy egész sort kirakott. Jó, hogy láttuk, amikor építette, különben nem vesszük észre. Viszont legalább jó kedvvel kezdtük az ünneplést. 🙂

Az utcába érve – ami máskor egy nagyon elegáns kb. 10 km-es sétáló utca – már gyülekeztek az emberek. És persze az árusok is. Olyan volt, mintha a kínaiaktól mindent megvettek volna, ami piros. Így lett sapkánk. 🙂
Persze zászló és lufi is volt minden méretben. Meg simit is.

A gyors bevásárlás után ennivalót kerestünk. Gondosan ügyelve persze, hogy legalább ezen a napon mindenképpen török büfébe menjünk. Ez nem is volt olyan könnyű, mert minden hely már tele volt. Jó egy kilométert megtettünk, mire találtunk egy szabad sarkot. Mármint büfésarkot, nem pedig utcasarkot. Bár abból se volt szabad, ahogy egyre gyűltek az emberek.

Jó volt látni, hogy az emberek nem a kocsmákból jöttek, és tényleg lehet ünnepelni. Sokan hoztak kis gyereket is, akik nagyon élvezték a különleges napot, a hatalmas zászlókat, a lufikat és persze a dudákat is.

Mikor már eléggé megtelt az utca elindult a tömeg. Közben elkezdődtek az énekek is. A menet néha átcsapott tüntetésbe is, hiszen 86 év alatt jópár tüntető dal is született, ahol elég csak a célszemélyt vagy a célnemzetet kicserélni. Azért ezek sokkal kreatívabbak voltak mint a „mondjon le” és a rokonok emlegetése.
Mindezek csak 1-2 dal erejéig tartottak, mert utána visszatértek a sokkal kifinomultabb katona-, és köztársaság dalokra, melyeket jobban lehetett énekelni és táncolni.

Közben egyre több piros dolog került elő, még rakéta is akadt. Az emberek közül sokan felültek az oszlopokra, megállók tetejére. Mások pedig az utcai boltokba néztek be, ha már úgyis erre jártak.

Végül elértünk a buli helyszínére ahol sok zene, tánc, ünnepi beszéd majd tűzijáték is volt. A tánc persze az utcán levő törököktől származott, nem pedig valami színpadi műsortól. A törököknek elég a zene és mindjárt az egész utca együtt énekel és táncol.