Zeytinbağı egy aranyos kisváros a Márvány-tenger partján, közel Mudanya városhoz.
Ezen a területen a tengerpart ha unalmasnak éppen nem is nevezhető, de eléggé jól kalkulálható mi következik a következő kanyarban: meredek sziklafal, völgyek, rejtett kis kunyhók és mindenfele olívafák.
A tengerparti kacskaringós sziklás úton a buszsofőr egyszerre beszélget és zenét hallgat. Vagyis jobb kézzel táncol, bal kézzel telefonál, jobb lábbal a gázt tapossa, a bal lábra marad a kormány. Mivel a gázt nem akarja elengedni, a jobb láb meg foglalt, így fék helyett inkább folyamatosan dudál. De egyébként kicsi a forgalom. Zeytinbağı eléggé kiesik a fő közlekedési vonalakból. Ez sok esetben megmentette a városkát a történelem során.
Zeytinbağı (amit egyébként senki nem így hív, hanem a Tirilye vagy Tiriglia történelmi nevét használják) a tipikus anatóliai kisváros történelmét élte át: az elmúlt 6000 évben mindenki benézett ide, aki csak a közelben járt. De a többi várossal ellentétben, amit minden második turistasereg felgyújtott, addig Zeytinbağı nem esett útban, így kimaradt a fűtésszezonból. Talán a lakók nem is tudtak róla, hogy a héten már negyedszerre más a király a környéken.
Így aztán a város történelmi hagyományai többségében jól megmaradtak. Azzal az apró különbséggel, hogyha kellett a kő, akkor mindig volt egy régi épület, templom, oszlom, amire éppen nem vigyázott senki. Mégis ma megtaláljuk a Anatólia ezen területének legfontosabb népeinek nyomait: görög, bizánci, és oszmán.
A város közepén áll egy nagyon régi, bizánci templom, ami ma már mecset és Fatih Camii a neve. Ha a városban járunk, először ezt keressük meg, mert ide még könnyen eltalálunk (régi falusi taktika: a templom torony fele menj (toronyirányt), itt a minarettet kell követni). Innen pedig felfele, a tengerpart fele menjünk, és máris egy kellemes kisvárosban barangolhatunk. A tengerparti sziklára érve nagyon hangulatos teázót is találhatunk, ahonnan szép kilátás van a nagy kékre.
Szerencsés esetben egy másik régi templom romjait is megleljük. Szintén még a bizánci időben épült, vagy még korábban.
A városka másik híres régi épülete pedig a régi görög iskola, a Taş mektep, ami kő-iskolát jelent és a 19. században épült.
A Kő Iskola (Forrás: Wikipédia)
Ha visszamegyünk a városközpontba, akkor rengeteg helyen láthatunk olíva árusokat. Tulajdonképpen a város neve is olívát jelent. Mivel nem frekventált helyen van, nagyon olcsó, mégis nagyon jó minőségű. Állítólag az itteni olívabogyók teljesen mások, mint az ország többi területén. Én csak azt tudom, hogy vettünk egy 1kg-os dobozt, amit utána 10 perc alatt befalt mindenki (6 ember). Így vettünk még 5 másikat, de 5kg-osat. Abból azért maradt is valami, mire hazaértünk.
A tengerparton több étteremközül is választhatunk, ha esetleg megéheznénk. Természetesen a legjobbak a halak, és az olívaolajos saláták.
A kisvároska megtartotta a régi hangulatát, ezért nagyon kedvelt a filmesek körében (na meg persze azért is, mert közel van Isztambulhoz).
