Találtam magyar zászlót :)

Még Isztambulba jövet előtt, mikor csomagoltam, gondoltam jó lenne egy piros-fehér-zöld lobogó is. Elsősorban a falra kitenni, vagy készíteni egy magyar sarkot. Majd március 15-én és hasonló napokon pedig meg lehetne lobogtatni.
Kerestem is zászlókat napokig a városban, interneten, de olyan igazi, hagyományosat sehogy sem sikerült szerezni (hasonló volt a probléma, mint amikor az egyik török tanárunknak akartunk magyar foci mezt venni). Sehol semmi.

Vagyis az mégsem igaz, hogy nem volt zászló. Turulos, nagymagyarországos, és az a bizonyos csíkos is könnyen beszerezhető lett volna. De az itt elég hülyén nézne ki.

Végül úgy költöztem át Isztambulba, hogy nem volt magyar zászlóm. Bezzeg itt hegyekben árulják. A határon átérve a hazafi azonnal bevásárolhat pár Atatürkös török zászlóvan, majd nagyit sóhajthat: Igen, hazaértem.

Most viszont, Eminönü bazárjait járva karácsonyi ketyerék után kutatva, találtam egy boltot. Azt hírdette, hogy odabent bizony minden ország zászlaja megtalálható. Be is kérdeztem azonnal, magyar is van-e?
– Persze hogy van, hány darabot/dobozzal akarosz, és milyen méretben? – mutatott a falon levő táblázatra.
Úgy éreztem, a lepedő méretű talán kicsit nagy lenne, meg azért ne legyen nagyobb az utcai átlagnál se. Nem akarok demilitarizált zónát kialakítani (bár jó móka lenne lezárni az utcát, majd követelni nemzetiségi iskolát, rádiót és focicsapatot is, és még a villamos is járhatna 10 m-t így lenne 2 megállóm, mert hát mégiscsak kisebbség vagyok itt Isztambulban). Lett inkább egy kényelmes 30 cm-es lobogóm. 🙂

Szuper!
Sent from my BlackBerry® wireless device

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.0/10 (4 votes cast)
Találtam magyar zászlót 🙂, 8.0 out of 10 based on 4 ratings
 

4 Replies to “Találtam magyar zászlót :)

  1. Át tudom érezni a helyzetedet… Pár éve (2-3) mi is kerestünk zászlót, tudniillik a társaházban a mi ablakunkban van a zászlótartó, igy a mi (illetve a mindenkor itt lakó) dolgunk a nemzeti üneppeken azt kitenni. Nos amit mi örököltünk, hát az kb. a házzal lehetett egyidős (~100 év) és sajnos úgy is nézett ki.Kerestünk mi is, de sehol nem találtunk, míg végül a "Headbanger's" boltban sikerült. Aki nem ismerné, ez a bolt a rockerek, metálosok és hasonszőrűek ruházati és egyéb kellékes boltja. :)Persze miután megvettük utána már a Praktikerben, Sparban is lehetett kapni az ünnepek alkalmával.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. Emlékszel még, pontosan merre volt az a bolt Eminönüben? Nekem is szükségem lenne néhány lobogóra :)) Mondjuk Palesztinra, ha esetleg az is van…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .