Isztambul 2010 – Európa Kulturális Fővárosa

2010. Eljött ez az év is, amit már nagyon vártunk.
Ez az az év, amikor Isztambul Európa Kulturális Fővárosa lesz. Vagy ha másképpen nézzük, akkor Pécs nagy tesója.

Igazán jól jött ez a kulturális főváros, hiszen Isztambul, Konstantinápoly, Bizánc vagy bármi is volt a neve, valóban egy nagy központja volt a kultúráknak. Vagy inkább egy olyan hely ahol a kultúrák találkoznak, aztán jól összekeverednek. Nem, nem próbálják meg egymást lenyomni. Főleg amióta török kézen van a város. Hiszen a törökök mit sem szeretnek jobban, mint a hagyományokat megőrizve minden számmukra érdekeset összekeverni. Talán éppen ezért is választottak egy olyan földet (Anatóliát), ahol már legalább 6000 éve randevúzik Európa, Ázsia és Afrika. A „Tervező” humorérzékét mi sem mutatja jobban, hogy ahol a három földrész találkozik, oda egy egészen nagy területet rakott. Mintha csak egy kozmikus kísérlet helyszíne lenne. Néha belecseppentünk egyet innen, egyet onnan, egyet meg amonnan. Aztán megnézzük milyen lesz az, amikor a görögök és az egyiptomiak találkoznak a perzsákkal és a mongolokkal. Mindezt a kínaiak egy csésze tea mellett nézik végig. Persze aztán a törökök eltanulták a tea készítést, mire bosszúból Kína kiszorítja a őket a papucs piacról az olcsó termékeikkel.

Na de vissza 2010-be! Láthatjuk, hogy Isztambul tényleg egy olyan hely, ami méltán lehet kulturális főváros. Kifejezetten érdekes lépése ez Európának is, hogy kaput nyit ebbe az irányba is, így hozva közelebb a keletet a nyugathoz.
Ennek mi se lehetne nagyobb szimbóluma, mint az a metró, ami Boszporusz alatt fog haladni, és ha nem találnak megint egy halom ezeréves hajóroncsot, akkor talán ez is készen lesz 2010-ben.

Úgyhogy sok mindenre lehet számítani. Reményeink szerint az idén sok bejegyzés lesz a kulturális fővárossal kapcsolatban.

Közben mi is tervezzük, hogy egy kisebb török haddal (kivételesen janicsárok és szablyák nélkül, de fekete levessel azért felfegyverezve) meglátogatjuk a testvér várost, Pécset is.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.0/10 (1 vote cast)
Isztambul 2010 - Európa Kulturális Fővárosa, 8.0 out of 10 based on 1 rating
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .