Egy zászlót mi is kitűztünk, és még dobálózásra is jutott idő. Igaz, csak kenyeret hajigáltunk a sirályoknak, de legalább ezzel is elvégeztük a szokásos március 15.-ei ceremóniákat. Mégha az ordibálás el is maradt, volt helyette dudálás, de azért nálunk mégiscsak csendesebbre sikerült.
A reggeli zászlófelvonást mi is megtartottuk. Még korábban sikerült vennem egy magyar zászlót (itt Isztambulban, mert Budapesten sehol sem találtam hacsak nem Nagymagyaroszágosat szeretnék). Nekem is volt ám díszőrségem, nemcsak a Kossuth-térieknek. A macskák ott ültek az erkélyen és kíváncsian figyelték, ahogy a ruhacsipeszekkel próbálom a zászlót valami normális állapotba hozni. Türelmesen megvárták, míg elkészülök, majd levonultak az etetőtálhoz. Egy kevés macskatáppal sikerült megakadályozni a zendülést. Nem kellett a kutyákat bevetni az oszlatáshoz.
A reggeli zászlófelvonás után a céges internetet leterheltük, hogy megnézzük a múzeumos műsort. Jó volt látni, hogy idén is elmard az ilyenkor szokásos eső. Még Isztambulban is sütött a nap. Persze egyenesen bele a monitorba, de aztán odatoltunk egy szekrényt az ablakhoz.
Szerencsére a műsor ebédidőben volt, így többen is tudták nézni. A műsor tetszett a törököknek is. Ők szeretik az ilyen megmozdulásokat. Főleg ha van sok zászló meg népi motívumok, sok zene és tánc.
Abban nem vagyok biztos, hogy sikerült a történelmi részt elmagyarázni nekik. De azt elmondták, jó ötlet volt, hogy az emigrációba vonulók Törökországot választották.
A múzeumos műsor után mi viszont visszamentünk dolgozni. A délutáni fakultatív programokat mi kihagytuk. De hogy emlékezzünk az otthoni helyzetre, este dobálóztunk egyet: adtunk a sirályoknak rendesen a kenyérből.