Létezik egy eléggé régi stratégia játék, melynek a neve: Civilization. Ebben a játékban egy kis barbár törzsből kell világuraló civilizációt felépíteni (pont ahogy a törökök és sok más is nép is tette, persze ki meddig jutott).
A játék nagyon sikeres lett, már az 5. résznél tartanak, ami várhatóan 2010. őszén jelenik meg.
A különleges érdekessége, amiért ebbe a blogba bekerült, hogy a 4. résztől kezdve az AyaSofia is szerepel a játékban. Sőt, az 5. résznek a bemutató videójában is szerepel. Persze nem éppen ugyan abban a környezetben, de azért fel lehet ismerni. 🙂
Nekem nagyon tetszik, hogy egy olyan program, aminek talán a történelemhez is köze van, a gyerekek is szeretik, odafigyel arra, hogy a világ minél több részéről vegyen be nevezetességeket.
Videó a 4. részből, amikor sikerül felépíteni az AyaSofya-t. Igaz, itt a minaretek a központi épülettel együtt épülnek, holott azok több száz évvel később kerültek hozzá.
- A repülő számítógép (1.000)
- Minden kacat jó valamire (1.000)
- A számítógép-bazár (1.000)
- Változtass jelszót! (1.000)
- Google vs Törökország (1.000)
- Mikor megy le a nap Isztambulban? (RANDOM - 1.000)