Çanakkale 1915. március 18. – ahol a történelem megfordult

A helynek több neve is van: Çanakkale, Dardanellák vagy Gallipoli, attól függően, hogyan is nézzük. Maga a szoros a Dardanellák, korábbi nevén Hellészpontosz. Çanakkale az ázsiai oldalon, míg Gallipoli az európain.

Európából Ázsiába majdnem száraz lábbal két helyen lehet átjutni, két szűkülete van  a szorosnak, azaz két kapuja. Egyik szempontból ez jó annak, aki egyik partról akar a másikra átjutni, pl. Nagy Sándornak jól jött. De annak is jó, aki azt akarja megakadályozni, hogy egyik tengerről a másikra a hajók jussanak át. Isztambul előtt már évezredekkel voltak települések a csatorna mindkét oldalán, és már akkor rájöttek, hogyan lehet egy jól kifeszített lánccal a hajóforgalmat „szabályozni”.

Így gondolnánk, hogy ez volt a valódi oka annak, hogy az I. Világháborúban a szövetségesek el akarták foglalni. Az igazság az, hogy fogalmunk sincs, mi volt az igazság. Ez már a XX. század, amikor a történelem ködösítése már profin működött. Annyi biztos, hogy a görögöknek és az oroszoknak is érdekük volt, hogy megszerezzék a csatornát, és egy esetleges győzelem után biztosan kikaparták volna egymás szemét is a helyért való veszekedésben. A franciák azt szerették volna, ha a németek figyelmét elterelik a franciaországi vonalakról (német végül nem vett részt a csatában, így ez nem igazán jött be), az angolok pedig a törököket szerették volna elvonni Szuezről, az új-zélandiak pedig…nos ezt nem tudjuk, mint kiderült, ők se tudták mit keresnek ott. A törökök meg azt akarták, hogy mindenki tűnjön el onnan a fenébe. Végül az ő kívánságuk teljesült.

A szövetségek az elején eléggé lekezelőek voltak a valóban elavult török sereggel kapcsolatban. De a törökök mégis leporolták a hálót és kihúzták keresztbe a csatornára, és még tele is pakolták aknákkal. És míg a szövetséges hajók a tengerben balettoztak, addig a partról prímán lehetett őket lőni. A szövetségeseknek három hajójuk elsüllyedt és négy súlyosan megrongálódott. A csata nem tartott sokáig. Mire a kebab megsült, a törökök már mehettek is enni.

Ez volt az a bizonyos március 18. a çanakkalei csata. A törökök megmutatták, hogyha kell, akkor oda tudnak ütni. A szövetségesek pedig belátták, hogy hajóval nem tudnak átkelni, ezért szárazföldi inváziót indítottak. De ott még annyira se volt szerencséjük. Ajánlom minden errejárónak, hogy jól nézze meg a terepet! Itt minden megtett méterért komolyan kell küzdeni, miközben egy-egy géppuskással remekül több száz métert lehet védeni. Mindez a szűk völgyeknek és domboknak köszönhető. Hiába volt a szövetségeseknek sokkal fejetettebb fegyverzete, egy-egy jó helyről a törökök könnyedén lelőtték őket. Állítólag ekkor már kísérleteztek a periszkópos puskával is, amivel az árokból úgy lehet kifele lövöldözni, hogy nem kell senkinek sem a fejét kidugni. Így itt állóháború alakult ki, mint ahogy Európában is sokfelé. Senki nem mert előrébb lépni.
Az egy helyben állásnak végül az lett az eredménye, hogy majd egy év próbálkozás után a szövetségesek visszavonultak.

Mégis, a szövetségeseknek talán sikerült volna a létszámfölénnyel és a taktikai átcsoportosításukkal nyerni, de ott volt a török oldalon Atatürk, aki kis létszámú csapattal mindig megelőzte őket, sőt, néha még sikerült őket visszaszorítania is. Ez volt az, ami utána megváltoztatta Törökország történelmét. Atatürk híres hős lett (felvehette a gazi  nevet, ekkor lett gazi Mustafa Kemal). Az emberek követték, bármit is tett, hiszen ez volt az egyetlen hely az I. Világháborúban, ahol a törökök komolyabb sikert is elkönyvelhettek. Atatürknek pedig szüksége volt, hogy az emberek ennyire kövessék, különben nem születhettek volna meg a reformok.

Mi sem bizonyítja mindezt jobban, mintha megnézzük a környező országok történelmét az elmúlt 100 évben: gyarmatok, polgárháborúk, fanatikusok, szovjet államok, és persze a legfontosabb: kimaradtak a II. Világháborúból. Törökország lassan már 90 éve megmutatta, hogy független állam, és azóta is megtartotta a függetlenségét.

Ajánlott oldal: Wikipédia