Erőd a világ végén

Hétvégén éppen jó messze voltunk, olyan 40 km-re (törökül: belváros), amikor kiderült, hogy a találkozó 4 órával később lesz. Nosza, ha már úgyis kocsival vagyunk, kimegyünk valóban a világ végére!

Ahol az európai oldal véget ér, ott is van egy falu. Vagyis ha közigazgatásilag pontosan akarunk fogalmazni, akkor ott is van egy darab Isztambulból. Kerület vagy csak valami hasonló. Megy oda busz is. És csak egyszer kell átszállni, ha Eminönüből indulunk! Bár azért eltart vagy 2 óráig, mire oda eljut az ember. Sarıyer központjába tudunk buszt cserélni, és onnan pedig irány Rumeli Feneri (magyarul: európai világítótorony)!

Ez a kis halászfalu, bocsánat, halászattal-gazdasággal foglalkozó városrész, valóban a világ végén van. És nem csak azért, mert olyan messze van, hanem itt ér véget az európai kontinens. Innen nincs tovább, mert balra a Fekete-tenger van, előre is a Fekete-tenger van, jobbra pedig a Boszporusz, minek a túloldala pedig már Ázsia.

Állítólag van itt néha napsütés is, de mindenki csak azt mondja, hogy ő ilyet sose látott, de van egy ismerőse, akinek egy ismerőse hallotta valakitől, aki…. Ezek után teljesen meglepő, hogy az internet tele van napsütötte képekkel. A turisták mázlija… De hol voltak olyankor a helyi lakosok?

Bármennyire is szépen süt a nap, a Fekete-tenger speciális időjárása be tud kavarni. Általában onnan jön a hideg idő Isztambulba. Ez sokszor jól is látszik, ahogy a felhő beúszik a Boszporuszon. Szép látvány.

Ahogy az út, az egyetlen út halad Rumeli Feneri fele, az egyik kanyarban érdemes megállni. Remek és egyben ijesztő kilátás van Isztambulra. Talán a repülő után ez a második hely, ahol érezhető, hogy mekkora városról is van szó.

Ez az utolsó hely, ahol még láttuk a napot, majd eltűntünk a felhőkben.

Rumeli Feneri történelméről szinte semmit se találni az interneten. Az a kevés is eléggé zavaros. Annyi biztos, hogy stratégiailag mindig is nagyon fontos hely volt. Hiszen ez a Boszporusz keleti kapuja. Viszont az időjárás miatt sose lett komoly városka. Persze Isztambul házai egyszer elérnek idáig, és még metró is lesz. De most csak egy aprócska falu, a domb tetőn egy világítótoronnyal. És természetesen rengeteg halászhajóval.

És van egy meglepetés is, ami csak a műhold-térképen derül ki: van itt egy erőd is!

Ez az, ami kicsit zavaros az internetes forrásokban. Az erőd neve Genovai-vár. Ez még logikus is, mert az oszmán birodalom előtt a genovaiaknak nagyon komoly városaik, erődítményeik voltak szerte a Földközi-tengeren és a Fekete-tengeren. De hogy a franciák és krimi kitudja hanyadik háborúban ki mit és hogyan csinált itt, azt nem egyszerű kibogozni…

Sema tapasztalt régész-építész szemmel azt mondja, hogy ez alatt legalább egy épület van, de talán több is. Ismerve a Boszporusz vidékének történelmét, vagyis hogy nem ismerjük, mert messze az ismert történelem előtti időkbe nyúlik vissza, nem lenne nagy meglepetés, ha találnánk itt pár dolgot, ha ásni kezdenénk.

Ahhoz képest, hogy mennyire a világ végén van, nagyon formás kis erődöt találni itt. És tényleg szép. A környezet is festői.

A táj olyan, amit simán be lehetne rakni a Gyűrűk Urába. Mindenhol ősi, elfeledett romok, misztikus felhők, és néha-néha egy-egy legelésző tehén.

Innen már tényleg nem lehet tovább menni, mert a kontinens véget ért. Csak a Fekete-tenger van tovább. Mi viszont innen visszafordulunk. Vissza a végtelen, napfényes városba, Isztambulba.

További képek itt.

Erőd a világ végén, 8.0 out of 10 based on 4 ratings

---