Véget ért az Eurovision 2010! Hurrá! Most egy darabig megint nyugtunk lesz tőle! 🙂 🙂
Magyarország az idén kimaradt, és ez mintha valami fene nagy titok lenne, sehol semmi hír a magyar oldalakon. Így aztán talán nem is tudjátok a remek hírt (nekünk legalábbis nagyszerű), hogy Törökország a második lett!
Sőt mi több, az elődöntőt pedig megnyerte a maNga együttes, aki 2009.-ben elnyerte a MTV Europe Music Awards Európa kedvence-díját. A döntőben 170, míg az elődöntőben 118 pontot gyűjtöttek össze.
Bár az utcabál elmaradt, azért vasárnap a média elég nagy ricsajt csinált belőle. Végre lelöktük a trónról Hadise-t a düm-tek-tekjével együtt 😛
Nekünk egyébként a görögök jöttek be még nagyon. Sema jót is táncolt rá. Én ilyennek szeretem az Eurovision-t, amikor minden ország a saját kultúráját adja elő, és a saját nyelvén.
Amit viszont nagyon sajnálok, hogy egyre jobban átmegy politikába, hogy melyik ország éppen kivel van jóban, és kire haragszik. Idén pedig még a zsűri is jelentősen beleszólt a pontozásba, ami igencsak megváltoztatta a pontokat. A legmeglepőbb fordulat mégis az volt, hogy Franciaország a legtöbb pontot Törökországnak adta.
Úgyhogy vége. Csend van egy darabig. És majd várjuk a magyarokat 2011-ben! 🙂
Ajánlat: maNga – Wikipédia
- Már csak egy hét az Eurovisionig! (1.000)
- Eurovision 2010 - a kiválasztott (1.000)
- Eurovision 2010 - Megjelent a Manga klipje (1.000)
- Eurovision 2010 - Első elődöntő (1.000)
- Eurovision 2010 - Második elődöntő (1.000)
- Nil Karaibrahimgil (RANDOM - 0.217)