Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Mostanra már megismertünk annyira a török konyha alapjait, hogy nem vaktában választunk élet. Sőt, akár azt is eltaláljuk, amit mi szeretünk.
Nos, akkor már csak azt kell megtalálni, hogy hol együnk.
Szerintem a legjobb felállás az, hogy felkelés után a reggelit egy péknél töltjük, majd az ebéd egy büfében, majd este, amikor úgyis lement a nap, akkor beülni egy étterembe és egy jó nagyot enni.
Persze mindez ellentmond az egészséges életmód azon paragrafusával, hogy reggel együnk sokat és este keveset. Nade úgyis nyaralunk, ennél vadabb dolgok is szoktak történni. 😀

Reggeli + házi pogácsa + free tea

Reggelizni legjobb a pékeknél, ahol a friss kenyérből szendvicset készítenek friss sajttal és zöldségekkel. Sok helyen pedig reggeli menüt is kaphatunk, amivel úgy teletömhetjük magunkat, hogy csak lejtőn lefele tudunk haladni, és azt is csak gurulva.
Ebédkor egy kis szünetet tartunk a város felfedezésében. Jó dolog egy kis időre leülni, és pihenni. De nem érdemes túl sok időt tölteni az ebéddel. Inkább álljunk meg többször, és üljünk be egy teára. Nagy melegben jó kis árnyékos helyeket találhatunk.
Gyors, finom, és olcsó ebédet legjobban a kis büfékben találhatunk. Azok a legjobbak, amik a környék dolgozóit látják el. Ugyanis nekik is kell enni valahol. A drága, luxus éttermek mögött is mindig itt vannak a kisbüfék ahol a törökök esznek rendes török ételt. Érdemes ezeket felkeresni, mert sok esetben sokkal finomabbat és nagyobbat is ehetünk, mint a turistaéttermekben. És ahol emberek dolgoznak, ott biztos van ilyen a közelben.
Sokszor ezek egyáltalán nem néznek ki csábítóan, sőt. De ne ijedjünk meg, nem piszkosak, nincs gond az étellel sem, csak lazábbak. Ahol sok ember van, ott biztosan jót lehet enni.
Este pedig már fáradtan tényleg olyan helyre is beülhetünk, ahol hosszabb időt töltünk. Érdemes jó előre kinézni az éttermet, hogy ne este félálomban, farkaséhesen kelljen keresgélnünk, mert akkor csak egy “jó lesz ez is csak együnk már” helyre fogunk jutni. Pedig a gasztronómia is része a nyaralásnak, kár lenne pont ezt elrontani a kapkodással. Nappal, amikor még józanok vagyunk, akkor nézzünk ki jó helyeket estére. Tájékozódjunk az árakról is (adana kebab, iskender kebab kb. 11 líra). Ha nincs kívül étlap, ne menjünk be. És persze az üdítő árát is nézzük meg.
Próbáljunk a hotelhez közeli helyet találni, hogy tele hassal könnyen eljussunk az ágyba. Vagy pedig egy érdekesebb éttermet válasszunk, esetleg jó kilátással, vagy ahol vacsora után tudunk még egyet sétálni.
Remélem mindenki megtalálja a neki megfelelő étkezési helyet és módot! 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Isztambul turistainfo - eszünk - keressünk éttermet, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


162
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    çarşamba
    “wednesday”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek