2010. június 11-én Tekirdagban (Rodostóban) a 46. alkalommal megrendezett Cseresznyefesztivál keretében a hagyományoknak megfelelően a szervezők ez évben is nagyszabású, sokszínű rendezvényekkel töltötték meg a tradicionális „Magyar nap” eseményeit.
A török-magyar barátság évről évre informális keretek között megrendezett, ám rendkívüli gondossággal előkészített idei ünnepe során a Rákóczi Múzeumban bemutatták Hóvári János történész, turkológus, diplomata Rodostói emlékek és tanulságok, Beszédes Kálmán – Rodostó magyar képírója című kötetét. A Magyar-Török Baráti Társaság által megjelentetett kiadvány előszava török nyelven is olvasható. Beszédes Kálmán 38 válogatott rajzának másolatát kamara kiállítás keretében tekinthették meg az érdeklődők, egyidejűleg „Török nyomok Magyarországon” címmel Nijat Ayvaz helyi fotóművész kiállításának megnyitójára is sor került Tekirdag belvárosának központjában. Az eseményt Mikes Kelemen szobrának megkoszorúzása és a Magyar – Török Baráti Társaság nevében faültetés zárta a tekirdagi tengerparti sétányon található Béke és Barátság parkban.
A testvérvárosi kapcsolat jegyében a Cseresznyefesztiválra meghívást kapott a sárospataki Csimpolya Gyermektánccsoport, az együttes a város számos helyszínén és a környező kistelepüléseken mutatott be felcsíki, sárközi, moldvai, jobbágytelki és mezőségi táncokat.
A kötet szerzőjén kívül a „Magyar napon” részt vettek a törökországi magyar külképviseletek vezetői, a Magyar – Török Baráti Társaság és a Rodostói Magyar Baráti Társaság képviselői, az ELTE Egyetemi Könyvtár főigazgatója, Komló és Dunaföldvár küldöttsége, Tekirdag város önkormányzatának és kulturális intézményeinek elöljárói, valamint a szigetvári és a tekirdagi tiszteletbeli konzul.