A bevásárló központok Isztambulban is olyanok, mint a világ bármely pontján: Tele vannak étteremmel, csak valahogy jóllakni sohasem sikerül benne.
Kihasználtuk azt, hogy a Ramazán (Ramadán) miatt egy órával előbb hazamehetünk a munkából, és elmentünk vásárolni. A munka és a vacsora között kb. három óra van. Ez nézőpont kérdése, hogy mire elég.
Normál esetben haza lehet jutni jutni ennyi idő alatt, és készíteni egy jó nagy vacsorát.
Meg lehet próbálni kocsival átjutni a Boszporusz túloldalára, de erre viszont nem lesz elég a három óra.
Vagy el lehet menni vásárolni, meg nézegetni a szép szökőkutakat. Egyébként is olyan érzékeny lett az orrom a vízre, hogy a tenger irányát kilométerekről megérzem. Lassan mindenki engem használ iránytűnek…
Ha viszont vásárolunk (ugye ehhez nem szokott a három óra elég lenni), akkor biztos, hogy valahol kint fogunk vacsorázni. Szerencsére Isztambulban bárhol, bármikor találunk jó éttermet. Kivéve a plázákat, ahol, mint már már tapasztaltuk, jóllakni nem lehet.
Viszont van jó kis internaciónális börgerking és mekdonnaldsz. Jó kis sültkrumpli szaggal, ami belengi az egész étkező emeletet. Meg néha az egész kerületet.
Így aztán a vásárlás után, úgy döntöttünk, szakítunk a ramazáni hagyományokkal, és kipróbáljuk a gyorséttermeket. A Ramazánnak van egy formai vacsorája, amiben pl. a füge is szerepel. Így ha valahol ilyenkor ramazáni vacsorát kérünk (İftar yemek), akkor számíthatunk egy bizonyos ételfajtára, és mennyiségre (pukkadásig).
A gyorséttermekben mindez persze másképpen van. Mondhatnánk azt, hogy modernebben. Vagy ha a Pizza..Hát..-ot nézzük, akkor pedig legjobban a kreatív szó fedi le a valóságot. Tehát itt is számíthatunk valami ünnepi különlegességre.
Mi végül a Burgert választottuk, a sültkrumpli mégiscsak sültkrumpli.
Kifejezetten érdekes volt, ahogy tinik felkészültek az Ejzanra. Percekkel korábban már mindenki a helyén ült. Kézközelben az extra nagy kóla. Az épületben pedig olyan mennyiségű sültkrumpli illat, hogy majd kitörtek az ablakok a szagnyomástól. Olyan tömény volt, hogy akár rá is ülhettünk volna, ha nem találunk asztalt.
Már csak pár perc volt hátra, amikor lekapcsolt a zene. És vártuk az Ejzánt. És vártuk, vártuk. Aztán eltelt az utolsó perc is. Síri csend. Majd az a perc is. Sőt, már mínuszban voltunk. Persze a plázában dzsámi, kintről pedig nem hallatszik be semmi. Így mindenki az órájára hagyatkozott.
És akkor, egyszer csak mindenki egyszerre elkezdett enni. Kivártuk a biztos +2 percet, és nekiestünk az extra nagy rakás sültkrumplinak.
Azért ennyi kólát meginni nem volt olyan vicces….
- Ramadán - a Cukor ünnep (1.000)
- Ramadán - a Cukor ünnep (folytatás) (1.000)
- Ramadán - vége (1.000)
- Regaip Kandili, a Három Hónap kezdete (1.000)
- Miraç Kandili - egy hónap a Ramazánig (1.000)
- Ramadan (Ramazán) 2013 - Kezdődik (RANDOM - 0.434)
Derék dolog, hogy így végig csináljátok, de a magyar neve az nem Ramadán?
A Ramazán az arab Ramadán szó török átírata. A Ramadán pedig a magyar. Nem is biztos, hogy így ejtik, csak így sikerült átírni. Magyarul az ilyen szavakat eléggé gyakran a német, francia, angol nyelvterületről veszünk át, és nagyon sok olyan hang torzul, amit pl. az angolok nem tudnak kiejteni, pedig nem okozna gondot.A blogban én elsősorban a török változatokat használom, hogy aki Törökországba érkezik, ezeket ismerje.Ilyen pl. a Sultanahmed Camii, nem pedig Kék Mecset.Kivétel az Isztambul (nem pedig İstanbul), mert a többség így írja be a keresőbe.Emlékszem, hogy ezt a legelején megpróbáltam leírni, de hogy mennyire sikerült…. 🙂
Mentségemre szóljon, hogy nem olvastam végig minden bejegyzést. Az elmúlt négy hónapban nem volt netem, mióta Angliába költöztem. :)Itt meg eleve semmit nem tudnak elolvasni, ami nem angol, ezért nem is mernek török karaktereket használni… A kedvenc kifőzdém egy török take-away, ahol simán mondtam, hogy "köfte" és az árus nagyon lelkes volt. Aztán használtam pár török alapkifejezést, amitől teljesen elolvadtak és meg is kérdezték, hogy honnan jöttem. Tényleg szeretik a magyarokat. Azóta már megismernek, mert rendszeresen visszamegyek hozzájuk. Ide is kihoztam pár török nyelvkönyvet, mikor elsőnek hazalátogattam, de talán az angolt kellene nyüstölnöm. 🙂 Visszatérve az offolásból, kipróbáltam különböző kebabokat és shisheket is, de az angol népségnek úgyis csak az kell, hogy sok és olcsó legyen, így a repertoárjuk kb. 10-15 fogás kombinációjából áll. Így is, amikor a munkahelyemen említettem, hogy szeretem a török kajákat, akkor húzgálták a szájukat, mintha legalábbis valami alantas ételt ettem volna. Nem értem ezt az előítéletet, de aztán megvilágosodtam, hogy ez a kelet-európaiakra is áll. :S
Ó azt csak úgy jegyzetnek írtam, hogy azt a kezdeti részt egyszer (majd valamikor) át kellene nézni, meg talán egy rendes használati útmutatót is kellene írni. :)Sajnos az előítélet (és lenézés) nagyon erős Európában. Ilyenkor az általuk fejletlenebbnek nevezet országokat illene megnézni, hátha kulturálisan meg civilizációs szokásokban leelőzték őket.