A Ramazán (Ramadán) utolsó, böjtölős napja, szeptember 8.-ra esik.
Utána pedig kezdődik a cukor ünnep.
A Ramazán utolsó hivatalos napja pedig szeptember 9.
No, ezek a hivatalos adatok. A lényeg viszont az, hogy elérkeztünk az utolsó 10 naphoz.
A Ramazán utolsó 10 napja különleges. Már maga a Ramazán is egy nagyon fontos hónap az Iszlámban, de az utolsó 10 kifejezetten különleges. Ilyenkor a hívők a szokottnál is többet imádkoznak, és több időt töltenek a mecsetekben. Főleg az utolsó néhány napban. Olyankor az is el szokott menni, aki máskor nem.
Azt mondják, hogy az utolsó 10 napra, ha reggel kívánunk valamit, az teljesülni fog.
Lássuk, mi hova jutottunk el!
A reggeli felkelés, bár egyre később van, kitartóan fárasztó. Hétvégén még elmegy, mert utána át lehet aludni a napot. Hétköznap viszont nem jó móka.
Sajnos továbbra is nagyon kevés idő marad a vacsora és a reggeli között. Holott már több, mint 1 órát nyertünk. Csak emlékeztetőnek: az első nap 04:05-20:19-ig maradtunk étel és ital nélkül. Ma pedig már 04:38-19:46. (Azért tegyük hozzá, hogy reggel nem sietnek az Ejzannal, ellentétben az estével, amikor még a kormányzati TV is 2 perccel korábban kezd).
Ez főleg akkor nehéz, ha nem otthon vacsorázunk. Olyankor hazaérkezés után alig marad idő zuhanyra, már lassan kezdhetünk is felkelni.
Az éhezés az, ami legkevésbé zavaró. Persze egy-egy jó kis illat azért bezavarhat. 🙂
A szomjazás sokkal érdekesebb. Reggel a legrosszabb. Aztán utána valahogy beáll egy normálisra, és már csak zavaró.
Viszont ilyenkor sokkal nehezebb kreatívnak lenni. Ez látszik a blogon is, meg a tv reklámokon is. Általában a török reklámok jók szoktak lenni, de most eléggé rémesek.
És mit tanultunk?
Mostanra már nem csinálunk nagy ügyet a vacsorából, meg a reggeliből. Sokkal kevesebbet fogyasztunk, mint korábban. Kevesebb cucc is elég a bevásárlásnál, és azt is tovább használjuk.
És a legfontosabb, sokkal kevésbé vagyunk pazarlóak. Főleg a vízzel.
- Ramadán - a Cukor ünnep (1.000)
- Ramadán - a Cukor ünnep (folytatás) (1.000)
- Ramadán - vége (1.000)
- Regaip Kandili, a Három Hónap kezdete (1.000)
- Miraç Kandili - egy hónap a Ramazánig (1.000)
- Bálint-napi sütögetés (RANDOM - 0.566)
annyira tisztelem, ahogy végigcsináljátok és ráadásul nem látszatból, mint ahogy a harmincévesek gyorsan keresztelkednek és fintorogva járnak jegyesoktatásra csak azért, hogy templomban lehessen az esküvő (kivágott miniruhában – főleg az arák részéről :)), hanem tényleg az igazi mondanivalóját közvetítitek.
Köszönjük. :)Azért álszentek is vannak. Divat lett a fejkendő. A lányok bekötözik a fejüket úgy, hogy fény még véletlenül se jusson be, alul meg ki van a fél hátsójuk. Ilyenkor mit mutogatunk, és mit is takargatunk?
O tenyleg nagyon hosszuak voltak a bojti orak feletek …katarban mat hat korul ehettunk .. szamomra a legnehezebb a ramadanban az, hogy nem alszunk eleget … se az ehseg se a szomjusag nem zavar ….(ket kisgyermekem van )
Ezzel teljesen egyetértek. Nem az éhség a rossz, meg a szomjúság is egy idő után megszokható. De az éjszakai felkelés…