Mindez kicsit régen történt, de csak most lett hozzá elég anyag, ezért most teszem közzé.
Történt ugyanis, hogy átköltöztünk egy új lakásba.
Mindez úgy indult, hogy még januárban (mi aztán gyorsak vagyunk ám) nézegettük, hogy bizony lementek a lakások árai. Azért a pénzért, amit mi fizetünk a lakbérért, átmehetnénk egy nagyobb lakásba. Még egy szoba jó lenne, gondoltuk.
Ahol mi lakunk, Kadıköyben, rengeteg a kiadó lakás. Csak a mi utcánkban legalább 10 darab van mindig. Úgyhogy van választék.
El is kezdtük nézegetni a lakásokat, de csak kíváncsiságból. Annyira még nem konkretizálódott bennünk, hogy tényleg odébb kellene költözni. Láttunk jobbakat, kevésbé jobbakat. Olcsóbbakat meg drágábbakat is. Ezzel jól elvoltunk.
Viszont úgy tűnik, hogy a mostani lakásunk megsejtett valamit, mert elkezdtek a dolgok elromlani. Először csak a fűtés. Valahol szivárgott. A valahol pedig a fali szekrény mögött volt, ami jól felvette a vizet, megduzzadt, majd hosszában kettérepedt. Jah, és rettentően büdös is lett.
Aztán egyik nap a szoba közepén feljött a víz a parketták között. De nem tudni honnan, mert elvileg ott nem fut vezeték. Egyik nap jött, másik nap elment. Maradt a púpos parketta. De ám úgy, mint egy leütött puputeve! Pont fordítva! A parkettáknak csak a széle pöndörödött fel. Olyan lett, mint egy sziklás hegység. Jó éles.
Majd pedig sorban minden elromlott, aminek csak köze volt a vízhez. Végén már a wc-lehúzó is elszakadt…
Nosza, felkerekedtünk, hogy akkor most már tényleg költözünk.
Isztambulban lakást keresni viszont külön móka, és külön könyvet érdemelne. Annyi izgalommal és kalanddal jár, mint egy Indiana Jones filmben. Néha még a futás is van. Bár nem guruló szikla elől, hanem az ingatlanos elől, aki valami rettenetet akar ránk tukmálni.
Sok érdekeset lehet találni: történelmi házat, remek kilátást, hegymászást, hosszú autókázást. De a lényeg mindig ugyan az: a meglepetés.
Mert ugye persze, hogy a lakás nem olyan lesz, mint amilyennek mondják!
A mi régi kuckónkat pl. így adták el az utánunk jövőknek: 110 m² (valójában csak 80 m²), emelet: villa szint (ez vajon mi), és a fotókon a szomszéd kertje látszik.
No és a „tengerre néző” is nagyon tág fogalom egy olyan városban, ahol bárhonnan látszik a tenger, ha kellően magas házat építünk.
Szóval ezzel elvoltunk már hónapig, mire megtaláltunk az álmaink házát. Najó, nem álmaink háza, de jó kis kuckó.
Igaz, elveszítettük a „tengerre néző” erkélyünket (annyira ki kellett hajolni ahhoz, hogy a tengert lássuk, hogy már hegymászó felszerelés kellett), cserébe most már az első emeleten vagyunk. És nagyobb lakás, +1 szoba.
Szuper, napos, világos helyünk lett. És csak néhány utcával vagyunk odébb, a félsziget másik oldalán. Innen a tengerpartra könnyebb is lemenni.
Úgyhogy megtetszett, kibéreltük, és beköltöztünk.
A költözés remekül sikerült. Éjszakába nyúlt, majd pedig reggelbe. A szomszédok nagyon örültek ám nekünk: éjjel/hajnali 4-kor jók kis görgős szekrényt tologáltunk.
Egyébként is a szomszédok érdekesek. Tiszta kisvárosba kerültünk: mindenki ismer mindenkit. És persze mindenki tud mindent. Az információs hálózat középpontjában a sarki fodrász áll (alias keresztapa), aki mindent tud. Bármi kérdés van, őt kell kérdezni. Ha kell valami, akkor ő majd megmondja kinél lehet beszerezni.
Mi új jelenség vagyunk, úgyhogy minden szem minket figyel. De már megvan a terv a visszavágásra!
Elkezdtem jegyzetelni, ki mikor, mit is csinál, aztán majd a Facebookon közzéteszem. Sőt, kirakunk egy webkamerát is, hogy élőben lehessen őket nézni! 😀
Persze közel sem vagyunk kész. Új lakás, nagyobb hely, stb… veszünk meg csinálunk egy csomó cuccot. Pl. szekrényt. Mert a kacatjainkból is több lett.
Költöztünk,
- Nincs hasonló bejegyzés