Az iskolákban naponta legalább tízszer, de gyakran többször hallhattuk, hogy becsengettek.
Emlékszem, régen még minden suliba pontosan ugyan akkor voltak a be- és kicsengetések. Mostanában viszont minden iskola maga kutyulja össze a csengetési rendet.
Talán innen ered az az ötlet Törökországban, hogy nem csengőt használnak, hanem zenét, így meg lehet különböztetni, melyik iskolába csengettek be.
Mivel minden iskola maga határozza meg a csengetési rendet, és a zenét is, nagyon jól lehet tudni, hogy az aktuális becsengetés melyik suli diákjainak szól.
Márpedig ez nagyon hasznos olyan helyen, mint Isztambul. Hiszen itt a központi részeken egymást érik az iskolák. Egy-egy csengetés könnyen lenne „vaklárma” lehet. Hiszen nemcsak a szomszéd iskola, hanem a három utcával odébbi is jól áthallatszik. Hangerő az van.
Törökországban járva tehát nem hallunk becsengetést. Helyette pár tízmásodperces zenékkel találkozhatunk.
Legizgalmasabb a reggeli 8 óra. Amikor balról egy kis Beethoven, jobbról egy Mozart, szemből pedig a Dallas filmzenéje hallatszik. Míg hátulról Celine Dion a My heart will go on dallal hívja matekra a tanulókat.
Bezenéltek,
van ám ilyen itthon is, nekem még általánosban a rendes berregő csengetés jutott, aztán a gimiben már egy francia gyermekdal dallama szólt, meg is lepődtem, hogy milyen világ van itt. aztán felvilágosítottak, hogy errefelé az általános iskolákban is ez dívik.
Az utolsó iskola, amibe jártam, ott már nem csengettek, mert nem volt rá pénz. 🙂
Lehet, ha lett volna rá keret, akkor a we are the champions zenére mentünk volna vizsgázni. Bár biztos fellázadtunk volna és lecseréljük egy we will rock you nótára. 🙂
Nálunk az általános iskolában a mi osztályunkban volt az a szerkezet, aminek a kapcsolóját, ha valaki megnyomta, akkor az egész iskolában jelezte a ki és a becsengetést.
Tehát nálunk az összes óra vége előtt mindig ajtókopogás, állandóan ugyanaz a lány lépett be termünkbe, elsétált az egyik szélső padsor mellett, odament a szerkezethez, megnyomta a kapcsolót és csöngetett 🙂
Ha nem ő jött, tudtuk, megbetegedett…
Sokszor előbb érkezett, olyankor leste az óráját mikor nyomhatja meg végre a „felszabadítást” jelző kapcsolót. De megesett az is, mikor mi mondtuk nem számít az a pár perc, unjuk az órát, csöngessen ki. Mindig megtette 🙂
Néhány szünetben osztálytársaimmal, véletlen mi is rátenyereltünk jó párszor a csöngetést jelző gombra 🙂 Nem mondom, hogy nem volt belőle kavarodás 🙂
Zene azért is jó, mert legalább jó kedvre derít… vagyis jobb kedvre, mint egy hangosan, monoton berregő csöngő hang