Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Mai menünk az igazi, eredeti és tradicionális török köfte.

A köfte a törökök egyik alapétele. Ha éppen nem kebab, akkor köfte. A kebabbal ellentétben a köftét otthon is el lehet készíteni. Nem kell a nappaliban a parkettából máglyát rakni, hogy a fölött nyárson megsüssük (Sema látott már ilyet). Így mi most bemutatjuk a köftét, hogyan is lehet otthon összekotyvasztani.

A köfte legközelebbi magyar rokona a fasít. Angolul pedig meatball a neve. Vagyis sima húsgombóc. De azért, hogy ne legyen sima, ki-ki maga módszerével fűszerezi, süti, nyársra tűzi, vagy csak mikrózza. Éppen ezért Törökországban minden tájnak megvan a saját jellegzetes köftéje. Egyik nagyon híres verzió az İznik köfte.

Amit mi bemutatunk, az viszont a Sema köfte.

Első lépésként Mr. Bicskásgépbe behajítunk egy rakat petrezselymet.

Petrezselyem (Petroselinum crispum)

Petrezselyem (Petroselinum crispum)

Mellé bedobáljuk a hagymát is. Persze nem árt, ha előtte megpucoljuk.

Lelkesebb szakácsok a hagymadobálás előtt tehetnek kosarat és palánkot is Mr. Bicskásgép fölé. Sőt! A szomszédot is áthívhatják pontozóbírónak.

Ha a hagymapucolástól nagyon könnyezne a szemünk, akkor kapcsoljuk be a TV-t, és keressük meg a Csók és Szerelem századik részét.

Hagymusz (Allium cepa)

Hagymusz (Allium cepa)

Hagymusz darabusz (Allium cepa Mixerum szecskamaxikum)

Hagymusz darabusz (Allium cepa Mixerum szecskamaxikum)

Elő a fokhagymával! Használat előtt azért próbáljuk ki a szomszédon is. Hátha kiderül, hogy ő is vámpír, azért kornyikál egész éjszaka.

Fokhagyma (Allium sativum antivámpírum)

Fokhagyma (Allium sativum antivámpírum)

Fokhagymusz nyisznyisznyusz (Allium sativum antivámpírum kicsikicsidarabum)

Fokhagymusz nyisznyisznyusz (Allium sativum antivámpírum kicsikicsidarabum)

Ha mindez megvan, akkor jöhet a hús!

Felénk elsősorban múúzos állatok vannak. Röfögők nagyon ritkák. Béégetőkből is lehet csinálni. Jók a szárnycsapkodók is, és az uszonyosok is. Sőt, egzotikirában polipkart is felhasználnak.

Hus-hus (Múúúúúú)

Hus-hus (Múúúúúú)

Ezt összekeverjük a már darabokra vágott zöldséggel.

A múúú újra találkozik a zölddel

A múúú újra találkozik a zölddel

Mindehhez hozzáteszünk néhány száraz kenyeret. Ha kevés a hús, akkor több kenyeret rakhatunk. Illetve ha diétás köftét szeretnénk, akkor nagyon sok kenyeret rakunk.

Azért a kenyér ne legyen több, mint a hús, mert nem melegszendvicset akarunk. 🙂

Továbbá vigyázzunk arra is, hogyha túlságosan száraz kenyeret dobunk be Mr. Bicskásgépbe, akkor előfordulhat, hogy a kenyér fogja a késeket összetörni.

Ha óvatosak akarunk lenni, kérjünk egy gépet a szomszédtól!

Száraz kenyér (kenyérusz fejbeváglakottmaradusz)

Száraz kenyér (kenyérusz fejbeváglakottmaradusz)

Mindhárom fő összetevő együtt van. Kész a triumvirátus!

Mindhárom fő összetevő együtt van. Kész a triumvirátus!

Most már csak az egyéb hozzávalók vannak hátra.

Tojás (csipcsip kotkodácsusz)

Tojás (csipcsip kotkodácsusz)

Feketebors (Piper nigrum hapcium)

Feketebors (Piper nigrum hapcium)

Római kömény (Cuminum cyminum)

Római kömény (Cuminum Cyminum Empirium Romanum)

Só (Tengerusz Fehérusz)

Só (Tengerusz Fehérusz)

Piros Paprika (Capsicum annuum)

Piros Paprika (Capsicum Annuum Piroskum és Farkasum)

Ezeket mind mind belelapátoljuk

Tojás bátyó is találkozik a többiekkel

Tojás bátyó is találkozik a többiekkel

Majd mindent jól összekeverünk.

Keverés és kavarás

Keverés és kavarás

Ezekből szép kis gombócokat formálunk, majd belapítjuk őket

Sorra készülnek a köfték

Sorra készülnek a köfték

1 kg húsból összesen 36 köfte lett

1 kg húsból összesen 36 köfte lett

Ezzel el is készült a nyers köfte. Sütés lehet grill rácson, vagy grill sütőbe (vészhelyzetben kenyérpirítóval is). Modern házi sütés serpenyőben történik. De ha tudunk egy kicsit várni, akkor sütőben tepsin süssük meg. Akkor lehet alá krumplit rakni, fölé pedig szószt. És még amit csak akarunk.

Kész köfte egy kis Erős Pistával (Köftum nyumnyum nagyonordítunk)

Kész köfte egy kis Erős Pistával (Köftum nyumnyum nagyonordítunk)

Ha mindez kész, nincs is más dolgunk, minthogy befaljuk! 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.6/10 (26 votes cast)
Köfte recept - Sema verzió, 8.6 out of 10 based on 26 ratings
 

33 hozzászólás a(z) Köfte recept – Sema verzió bejegyzéshez

  • MeAtball lesz az a meetball 🙂

    Kb. én is így készítem otthon, csak zsemlemorzsát pakolok bele egyből, nem kell kenyeret darálnom. Azoknak, akik Magyarországon szeretnének római köményhez jutni, érdemes a keleti ízek boltjait célba venni. Pesten van egy pár ilyen, a Ferenc körúton a Corvin mozi közelében van egy török étterem és mellette bolt, az Erzsébet körúton a Dohány utca és a Wesselényi utca között és a Fővám téri vásárcsarnokban az alsó (halas) szinten van egy nagy bolt, ahol lehet ilyet és még sok más érdekességet kapni. Például láttam már sucuk-ot, lokum is van, pismaniye, jó kis török fűszerkeverékek, bulgur, köftelik bulgur, stb.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 2.3/10 (3 votes cast)
    • Köszi, javítottam. 🙂

      Nekem sokáig a Wesselényi melletti bolt volt a kedvencem, mert ott volt a török suli. Hazafele mindig vettem joghurtot. Anyám örült is neki nagyon, mert olcsóbban jött ki, mint a tejföllel, és sokszor jobban is lehetett vele főzni. 🙂

      A Nagycsarnoki fűszeres remek egy hely. Régen ott költöttem el a fizumat. 😀

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 8.0/10 (2 votes cast)
      • Van a Lövőház utcában is egy pici bolt, ott is vettem már római köményt, és nagy örömömre van ayran is….:))

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        • Lőjetek le, de én nagyon nem szeretem az ayran-t és szerintem a magyar tejföl finomabb, mint a kinti joghurt 😛
          🙂

          VA:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
          • Attól függ, mire használod. 🙂
            Túros tésztán rettenetes a joghurt.
            A túros gombóc is finomabb tejföllel.
            Tejfölből viszont nem lehet ayrant csinálni. 😀
            Süteménybe, és hús pácolásához a joghurt jobban bejött.

            Ayrant állítólag fel lehet javítani kellő mennyiségű rakı-val. 😀

            VN:F [1.9.22_1171]
            Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
            • Az ayranos dolog nem igazán hoz lázba, lásd fentebb 🙂 Csak azért írtam, hogy a tejföl jobb, mert sokszor olvastam itt, hogy milyen finom a joghurt és milyen jól lehet vele a tejfölt helyettesíteni és most kiderül, hogy mégse. Egyébként az én törökjeim nagyon szerették a tejfölt, és felesleges is hasonlítgatni, mert teljesen más a két dolog.
              ***
              Na, a raki a másik, amit nagyon nem szeretek 🙂
              Amikor először kaptam, akkor még nem tudtam mi az. Hígították vízzel, ahogy kell. Nem voltam elájulva az eredménytől, aztán a következő kört már tisztán kértem, úgymond magyarosan, ahogy a pálinkát kell és húzóra megittam, mondván így kevésbé érzem az ízét. Volt persze nagy csodálkozás. Aztán a többire már nem nagyon emlékszem 🙂

              VA:F [1.9.22_1171]
              Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
              • Sajnos a tejföl és a joghurt nagyon más tud lenni. Sőt, a joghurt és joghurt is.
                Csak azért lehet “jól” helyettesíteni a kettőt, mert nincs más. 😀
                Najó, sütésnél, főzésnél azért jól bejön. A krumplifőzelék is remek joghurttal. De a túrospalacsinta már nem. Helyette fokhagymás-joghurtosat érdemes készíteni.
                Ki kellene egyszer próbálni a kaynak nevezetű dolgot, ami jelentésében tejföl. És állítólag hasonlóan is készül, csak éppen teljesen máshogy használják(kenyérre kenik).

                Olyat, mint a magyar tejföl, én más országban még nem találtam.

                A rakıval hozzád hasonlóan jártam. Én nem vagyok egy menő alkoholivós. Évente talán két-három pohár bort iszom csak. Így sokáig nem érdekelt. Egyszer aztán én is megpróbáltam, bár a magyar alkoholban járatos ismerőseimre gondolva borzongtam, hogy fel kell hígítani. Nem is volt úgy jó. Mondtam a törököknek, hogy ez így gyerek ital, úgyhogy töményen folytattam az ivászatot. Néztek is rám nagy szemekkel. Mondtam, hogy magyar vagyok. 😀

                VN:F [1.9.22_1171]
                Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
          • Nem fog senki lelőni, én legalábbis nem. 🙂 Én nagyon szeretem az ayrant, pedig mennyire nem szerettem. A tejföl is bármikor jöhet, de azért a török joghurtot sem vetem meg. Amennyire szeretem a hasamat, jöhet bármelyik (szinte bármikor). 🙂

            VA:F [1.9.22_1171]
            Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Római kömény bármelyik sarki kisboltban is kapható!
      Én sokat használom, és a CBA ban Sparban vásárolom. Egészben vagy őrölten…

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Megkérdezzük a közönséget. 🙂
    No nem arról, hogy Miklóst lelőjük-e, mert persze, hogy nem. 🙂
    Ayranról, meg tejfölről. 🙂

    VN:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Egyetértek az elöttem szoloval, hogy nem lehet összehasonlitani a tejfölt és a joghurtot. Minden ételbe azt rakd, ami kell bele vagy izlik benne. én itt törökhonban a tejfölhöz a süzme yoğurtot hasonlitanam, de nem ugyanaz. Pl. turos gombocra a süzme finom, tésztara szoszokba szintén, csak van egy rossz tulajdonsaga a süzmének, hogy eléggé borsos az ara…..

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Erre a főzőcskésre majd lesz egy fórum. 🙂
      Remélem, hamarosan már rá lehet titeket engedni. 🙂 Technikailag már működik, de még fel kell tölteni anyaggal. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • milyen nagy feladaton vagy túl? utoljára ennyire fájdalmasan könnyezve röhögőst vizsgák után írtál! már várom a decemberi írást!!! az lesz csak szép! 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Átpakoltam a blogot egyik helyről a a másikra. 🙂
      Elég szenvedés volt (és még hátravan néhány) vele, de jobban működik minden, mint előtte. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • de a hatása a szokásos
    könnyesre röhögtük magunkat apuval. átrángattam és felolvastam neki. aztán még két csodás irományodat.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Hát ez a recept nagyon jó, sz***ra röhögtem magam rajta.
    Köszi az élményt.
    Pintyőke

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Szia,
    Itt Budapesten a nyóckerben, a régi Köztársaság tér és a Teleki tér között van egy nagy török bolt, ott szoktam vásárolni. Troya élelmiszera neve. Van ott minden, dézsában fúszer, helal hús, rengeteg tejtermék, finom sütikék, mirelit….nyam-nyam.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Kedves Kara Kedi ve Sema!

    Pár napja itt nevetgéltem a recept olvasván -:)))
    Ma meg arra gondoltam, hogy ki is próbálom.
    Most sült ki a mű! Nem mú. Hanem pipi. Nálunk olyan múk vannak, akiket tolószékben tolnak be sztem a v.hídra, vagy lehet, hogy maguktól végelgyengülnek szegény párák. Ezért nem.
    Istenien finom -:)) Krumpli tetején sütöttem meg a sütőben (rácson). Szerintem a párom is nagyon finomnak fogja találni a köftét ala Sema! -:)
    Köszönjük szépen!!!!!! (Tesekkür ederim!) -:))))

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Jó étvágyat! 🙂
      Örülök, hogy finom lett! 🙂
      Az igazság, hogy én annak is örülni szoktam, ha nem kell a tűzoltókat kihívni a sütés befejezte előtt. 😀

      No igen, a múúmúú elkészítésének más szokása van ott, mint itt. Bár én inkább röffröffel próbálkoztam volna. Igaz, a kotkodács sem rossz. 🙂
      Krumpli tetején.. 🙂 hmm.. végén lehet mér reszelt sajtot is tenni rá. 🙂

      Tehát jó étvágyat! 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Múúúúúúú …. múúúúltkor nem láttam ezt a cikket, de most jót nevettem rajta és közben meg is éheztem. :/ Ez a kis 4 év késés belefér barátok közt. 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Hogy hogynem? Ez a legnépszerűbb bejegyzés!! 🙂
      És jól mutatja, hogy mindenből, ami Isztambuli, az étel a legfontosabb.. 🙂
      (majd lesznek még receptetek).

      De nem kell éhezned. Pont azért van ott a neten, hogy bárki (még te is) elkészíthesd! 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      • Töredelmes gyónás következik, hogy nem mindig olvasok el minden posztot. A múúúúúzeumok, a régmúúúlt dolgok vagy a múúúúzikális bejegyzések érdekelnek elsősorban, de a főzés az nem az erősségem. Én csak felhasználó vagyok, nem “szoftverfejlesztő”. 😀

        (Agyamra ment ez a múúúzás, pedig szinte sosem eszek marhát.)

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        • A bejegyzés már 4 éves. De a legjobbak közé tartozik.
          Ezért is próbálom időnként reklámozni (ezek szerint nem túl sikeresen).
          Sajnos elég nagy káosz ez a blog. És én se találom meg benne mindig a keresett anyagot (néha meg rácsodálkozom, hogy ezt is én írtam…).
          Egyenlőre a legjobb írások kategória segít felderíteni azokat a bejegyzéseket, melyek segítenek felderülni. 🙂

          Otthon meg tessék megsütni! Nem nehéz ám! 🙂

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
  • Hétvégén ismét köfte ala Sema lesz a menü (félbevágott krumpli tetejére elhelyezve) és reszelt sajt is lesz a tetején hurrááá! -:) és büyük nyamnyam
    és megint végignevetgéltem az írásodat -:)

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


102
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
ne zaman?
“when?”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek