Áldozati Ünnep – 2010 – megjöttek a vendégek

Mai napsütötte szép reggelünkön lerohant minket a rokonság.

Az első és leglelkesebb rohamozók már reggeli közben megérkeztek. Őket könnyű volt visszaverni, mert egyszerűen csak mindenkit besoroztunk a reggelizők közé. Majd pedig a mosogató mellé 🙂 Igaz, a tea hektoliterszám fogyott, de ez teljesen normális Törökországban. 🙂

Azért meg kell hagyni, hogy mégsem telt az egész nap mosogatással. A rokonok ugyanis nem számítanak teljes értékű vendégnek. Őket valóba be lehet osztani konyhai és egyéb munkára. A háziasszony pedig erre az időre főszakács rangra lép elő. Könnyű is neki, mert ő tudja egyedül, hol is van a másfél méteres fakanál, az úgynevezett karmesteri pálca.

Tehát a nagy rokonságnak is vannak előnyei: sok embert hoznak a konyhára. 🙂

Persze ezt a rokonok is tudták. Próbáltak a szükséges illemnél több időt nem tölteni. Amikor felálltak, hogy ideje indulni, mert még annyi mindent kell még otthon csinálni, akkor anyuka mindig megmutatta a konyhát nekik, és elmondta, hogy még fiatal az idő…

Összesen 36 rokon jött hozzánk. Úgyhogy végül nem volt olyan húzos.

Ettünk-ittunk-mulattunk.

Érdekes lenne statisztikát készíteni, hogy hány liter tea fogyott, és a macskánk összesen hány karmolást hagyott a vendégeken.

Csakhogy menet közben elment a villany.

És akkor elment a villany

A sötétet kihasználva előtört a macska a fotel alól, és átkarmolta magát a tömeget. Mire előkerültek a mobil telefonok, hogy legyen valami fény, addigra a macska eltűnt. Mi pedig immár koncert hangulatban folyattuk a mulatozást. Persze sokkal visszafogotabban: az elektromos teafőzőre immár nem számíthattunk. És tiszta tányér sem lett, mert melegvíz sem volt.

Még két nap van vissza az ünnepből, de az inkább alvással fog tellni.