Egyszer régen már nekikezdtünk, hogy ropit fogunk otthon sütni. Az eredmény ez lett:

Nem lett volna rossz, csak éppen rengeteg munkával nagyon vastag ropit sikerült alkotni. Finom lett, de hááááát…
Szóval újra megpróbáljuk! 🙂
A ropikészítés szűk keresztmetszete, hogy vékony és hosszú ropikat szeretnénk. A szűk keresztmetszet adta az ötletet, hogy tényleg valami szűk résen kellene átnyomni.
Nosza be is szereztük a szükséges hozzávalókat.

A bazárban rengeteg konyhai cuccot áruló kis üzlet van. Egyik-másik nagyon profinak néz ki. Ahol a fenti nemtudommit (nyomóka) találtam, ott hatalmas választék volt ilyenekből, meg fúvóka fejből (bár biztos nem ez a hivatalos neve). Én a 6-ost választottam, mert az olyan jónak tűnt.

A nyomókába sima ropi tésztát, azaz kenyértésztát pakolunk. Annyi különbséggel, hogy sokkal folyékonyabbat keverünk ki. Az elmélet szerint így könnyen át lehet majd nyomni a kis résen.

Na persze kiderült, hogy ez nem így van. De előbb az derült ki, hogy a nagyon jó kis tészta egyáltalán nem lett folyós. Sőt, kellemes kemény lett. Jól lehet vele dolgozni, de esze ágában sem volt a 6-os lukon átmenni. Ment helyette minden más fele.
Így aztán más technikát kellett kitalálni.
Egyenlőre megpróbáltuk a tészta hígítását. Először csak egy kicsit. Ennek persze az lett az eredménye, hogy a tészta jól beleragadt a nyomókába. A lukon esze ágába sem volt kimenni. Így aztán tovább hígítottuk.

Szuperhíg tésztát kaptunk (immár negyedik órája próbálunk ropit sütni) Ez mér gond nélkül átfolyt az apró lukon. Sőt, a tepsiből is kifolyt. Meg mindenfele csak folyt. Nem, nem úgy tűnik, hogy könnyebb lenne a dolgok, sem pedig, hogy gyorsabb.
Minden esetre ezt így megsütöttük, és megettük. 🙂

Ropi project 2.,
- A macskatáp rejtélye... (1.000)
- Ahol a kultúrák találkoznak: a konyha - 2 felvonás (1.000)
- Nyum Nyum, olívaolaj (1.000)
- Elfogyott a zacskós leves (1.000)
- Az elátkozott befőttes üveg (1.000)
- Labne peyniri (RANDOM - 1.000)
Na, ha megyek ki, viszek egy nagy zacskó ropit nektek. Egyébként szépek lettek a giliszták 🙂
Azon gondolkodtam, hogy vajon mihez hasonlít…és a giliszta nagyon találó 😀
Köszönjük!
Majd belejövünk. Meg kezd törökösödni, azaz lassan kötelező lesz a csípős paprikát (egyébként magyar Erős Pistát) beleraknom. 😀
Hat ez isteni….. fantasztikusak vagytok. éljenek a giliszta ropik!!!!
Köszönjük! 🙂