Zacsit akarok!

Törökország valahol mindig is Európa határon mozgott. Minden bizonnyal ez sose fog nagyon megváltozni. Mindig is egy kicsit másképpen álltak a dolgokhoz.

Talán egyik jó példa minderre a zacskós dolog.

Itt ugyanis zacskóból nincs hiány. Mindig lehet zacsit szerezni. Bármit veszünk, kapunk mellé egy rakat zacskót.
Sőt! Mint egy magyar barátom megjegyezte, ha veszel egy zacskót, azt is mindjárt berakják egy zacskóba.

Igaz ugyan, hogy a zacskóért nem kell fizetni, így nem lehet zacsit venni. De ha utazás előtt vagy csak szemetesnek szükség van egy halom zacskóra, akkor elég elmenni a sarki közértbe vagy inkább szupermarketbe és venni néhány apróságot.
Az eladótól nyugodtan kérhetünk marékszámra extra zacskócskak még akkor is, ha csak egy doboz gyufát vettünk. Nagyon lelkesen fog adni.

Állítólag próbálkoztak itt is azzal, hogy csak pénz ellenében adtak zacskót, de a lakosok ezt annyira megutálták, hogy az egész üzlethálózat csődbe ment. Azóta mindenki letett erről.

Persze mindezzel szembejön, hogy rengeteg zacskó kerint az országban. Főleg a nagyvárosokban. Nem ritkán szó szerint a levegőben kering, ahogy ott randalíroznak az utcákon.

Ez komoly probléma, és sok mindent próbálnak ez ellen tenni. Egyik módszer, hogy jobb minőségű zacskót adnak. Ezeket pedig a törökök nem fogják csak úgy kidobni, hanem gondosan elteszik. Hiszen olyan szép. No meg praktikus.

Másik módszer ennek az ellenkezője. Olyan zacskód adnak, ami könnyen lebomlik (a reklám szerint legalábbis). Az ilyenek a kedvenc szemetes zacskóink. Mondhatjuk, hogy márkás csomagolásban van a kukánk. 😀

Mindez még viszonylag új dolog, így kíváncsian várjuk, hogy az utcán több vagy kevesebb zacskó fog rohangálni. Addig is mindennek legalább annyi előnye van, hogy sok embernek van munkája.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
Zacsit akarok!, 10.0 out of 10 based on 3 ratings
 

11 Replies to “Zacsit akarok!

    1. Köszi! 🙂

      Törökországban rengeteg zacsink van (és mindezt zacskóban tartjuk), de amikor Magyarországra megyek, mindig hiány van belőle. Majd megyek akkor hozzád. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  1. Tegnap a karácsonyi égőket vettük elő, az egyik egy tescós zacsiban volt, amint megfogtam, elkezdett szétporladni a kezemben. Hallottam már a lebomló zacskóról, de eddig még nem tapasztaltam. Aztán persze átnéztük, hogy milyen zacskókban van a többi karácsonyi cucc 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Mókás, mert tegnap mi is pakoltunk, és én is karácsonyi díszekkel futottam össze, szintén lebomló zacskóval. Kellett is utána porszívózni. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. Egy rossz hir azoknak, akik a Metroba jarnak vasarolni ( mint én is hetente egyszer ), sajnos naluk még mindig fizetni kell a zacsiért – 15 vagy 20 kuruşt darabjaért. Ha összeadnam, hogy hetenként 2 zacsit veszek, akkor éves szinten kb. 20 lira…..
    De amit észrevettem, hogy az ingyen zacsiknak ki van lyukasztva az alja, igy szemetesbe rizikos… ( de hasznalt pelenkaknak idealis )…:::))))

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. engem, mint macskatartót kifejezetten zavar az itthoni zacskó-helyzet. ugyanis az almot hát zacskóba takarítom, nyilván, napi 1-2 kicsit nylon zacskót kényszerülök eldobni így a szemetesbe, bocsásson meg nekem a grínpísz. éppen ezért, meg mert ugye nem lehet marékszám vinni haza a teszkóból az ingyen zacsit, arra kényszerülök, hogy a zöldséges pultnál meg a kenyérnél kihelyezett átlátszó zacskókat orozzam el: becsomagolom én még a lisztet meg a cukrot is vásárláskor, ugyanis azok a zacsik ingyen vannak. na jó, meg néha veszek egy nagy csomag nylonzacskót csak úgy, aztán takaríthatom az állatot kedvemre.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Látod, csinálnád úgy, mint az ipari korszak előtt, hogy az egészet kiöntöd az ablakon, és akkor a grínpísz is, meg mindenki más is boldog lenne. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  4. Nos, hát azért ez a lebomló zacsi is csak egy szép vakítás… CSak az alkotórészeire esik szét, ráadásul nem is a természet (állatkák, gombák, stb.) segitségével ,hanem mert valami vegyszert kevernek bele, hogy x idő elteltével szétessen…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  5. Angliában is boldog boldogtalan zacskókat kap minden boltban, még ha van olyan, hogy extra pontokat gyűjthetsz, ha hoztál otthonról. Ám mivel minden kaja annyira „bolond biztosan” van becsomagolva, így azzal több szemét keletkezik, mint pár zacskóval. Megérkezésemkor ki is fundáltam, hogy majd szemetesnek fogom őket használni, erre kiderült, hogy a szemetet itt egyen fekete zsákokba illik bekötött szájjal a konténerbe tenni.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .