Igaz, az Európa Kulturális Fővárosa 2010 ünnepségnek vége, de mentségünkre legyen, hogy ezt a kiállítást az utolsó kiállított napon találtuk. Így semmiképpen sem tudtunk volna hírt adni.
De mivel a weboldal még él, a téma pedig örök, ezért nem késő. 🙂
Kevésbé ismert, hogy míg a 7. században Európában tombolt a sötét középkor, addig az Iszlám világban hatalmas fejlődés történt, igazi aranykor volt. A két világ között hatalmas különbség volt. Míg Cordobában már kő épületek voltak csatornahálózattal, addig Londonban még csak fakunyhók, kétes higiéniával.
A kiállításon viszont megismertük, hogy az akkori világ nem állt egy helyben. Az arab világban számtalan nagy tudós dolgozott a matematikán, fizikán, biológián, csillagászaton, közgazdaságon és még sok egyéb területen. Az akkor elért felfedezések jelentős részét ma is használjuk a mindennapokban (pl. a kamera működési elve). De még ilyen érdekességekkel is találkozhatunk, mint hogy a világ első egyetemét egy nő, Fatima al-Fihri alapította, 841-ben. Ezzel 250 évvel megelőzte az ősi angliai Oxford egyetemet.
Szerencsére a weboldal még él, így a kiállítás befejezte után is bővíthetjük az ismereteinket.
Weboldal: www.1001inventions.com
1001 találmány az Iszlám világából,- Andrea Künzig - Istanbulum - fotókiállítás (0.700)
- Isztambuli Nemzetközi Könyvvásár - 2013. november 2 - 5. (0.700)
- Isztambul 2010 - Európa Kulturális Fővárosa (0.300)
- Elkeződött - Isztambul 2010 - Európa Kulturális Fővárosa (0.300)
- AyaSofya restaurálása befejeződött (0.300)
- Szent Angéla Öregdiák Kórus Isztambulban 2012. október 17, 19 és 21. (RANDOM - 0.004)
Ez például pont egy olyan téma, ami érdekelne és a fórumban is folytatni kellene. Mármint Te fordítasz, mi meg elolvassuk.
Gondoltam arra, hogy fogok onnan ötleteket és témákat meríteni. A kiállításon vettünk egy könyvet, amiben ezek benne vannak. Elég nagy. Nem hiszem, hogy egyhamar lefordítom.
De neked úgyse kell fordítás, hiszen angolul van. 🙂
hála ennek a weboldalnak.kettő ötöst szerezte.1.felelés 2.kiselőadád. úgyhogy nagyon örülök neki.:)
Mi is örülünk neki. 🙂