Kalandok Isztambulban és Törökországban.

A nagy Ő amerikai változata (Bachelorette) Isztambulban volt. Mi meg jót nevettünk. 😀

Valamelyik csatornán éjjel nappal amolyan amerikai showk vannak. Néha belenézünk, amikor már kicsit sok lett a török showból.

Sema kedvence a Bachelorette, ami a Nagy Ő talán eredeti változata. Sema mint sci-fi-komédia nézi, mert legtöbbször eléggé bizarr.

Ha valaki nem ismerné, a téma röviden ennyi: van egy fiú vagy egy lány, meg egy rakat a másik nemből. A cél, hogy az egy személy a túloldali listából megtalálja élete nagy párját, és íziben összeházasodjanak (aztán a sorozat után meg rendre elválnak). Azért, hogy kiderüljön, ki az igazi, minden szituációt kipróbálnak. Nem ritkán tényleg minden szituációt és helyszínt, ami azért a khüm.. “hivatásosoknak” is elmenne doktori szakdolgozatnak.

Most nagy izgalomban voltunk, mert átreppentek Isztambulba. Nagyon kíváncsiak voltuk, milyen is lesz a romantikus Isztambul. Na persze arra számítottunk, hogy messze lesz a valóságtól, na de hogy ennyire. 🙂

Igazándiból a vége fele már sajnáltuk őket, mert kimaradtak minden jóból, pedig ott mentek el mellette. De azt meg kell hagyni, hogy a légi felvételek nagyon szépek. Legalább ezért érdemes megnézni az előzetes videót.

És akkor lássuk a legérdekesebb részeket.

  • Elmennek az AyaSofya mellett, majd kétszáz oh my God után nem mennek be.
  • Végül egyetlen dzsámiba se mennek be, helyette a Yeni Cami udvarában táncolnak, meg puszilkodnak. Ezek nem éppen illendő dolgok egy szakrális helyen, függetlenül a vallástól (kivéve, amelyiknek pont ez lenne a lényege, de olyanból ma már kevés van).
  • Ortaköy tengerpartján egy asztal várja őket a… nos a semmi közepén. Azt mondják rá, hogy wonderful restaurant, pedig az tényleg csak egy asztal a part mellett. De volt élő zene is. Hoztak néhány hegedűst is. A háttérben látszanak a helyiek, amint röhögnek. Mindez még azért is vicces, mert két sarokra onnan tényleg nagyon jó éttermek vannak.
  • A Yerebatan Sarayı (elsüllyedt palota/földalatti ciszterna) kellős közepére, a vízbe is betettek egy asztalt. Szintén romantikus és wonderful restaurant címszóval. Az asztalhoz úgy tudtak bejutni, hogy levették a cipőt, és belegázoltak a vízbe.
  • Bementek egy hamamba is, azaz egy török fürdőbe. Mégpedig a Cagaloğlu hamamba, ami tényleg nagyon szép. A szőke néni elmondja, hogy régebben csak a férfiak használhatták, ami messze nem igaz. Sőt! A nők már akkor hamamban fürödtek, amikor a vízhasználat még nem tartozott a kedvelt szokásos közé Európában. A Cagaloğlu pedig kifejezetten olyan történelmi hamam, amelyikben van külön férfi és női rész. Más hamamoknál napszakkal szoktál elkülöníteni a két nemet. Hőseink egyébként együtt mentek be, szóval erre az alkalomra koedukált lett.
  • A szőnyegbolt tényleg vicces volt. Ki tudja miért, a Fűszerbazárba mentek, holott az tényleg nem a legjobb hely erre a célra. Meg a bolt sem tiszta, hogy hastáncosruhát meg tányérokat is árul. Minden esetre az eladó hozott egy szőnyeget, ezer dollárért. Miután mindenki elmondta, hogy biztosan nem veszi meg, a szőnyeggel a vállukon távoztak a boltból. 😀
  • Volt még egy edirnei olaj birkózás is az Európai Erődben.

Azért összességében jó volt látni, hogy ennyi furcsaság után mégis tetszett nekik Isztambul.

Remélem, egyszer majd megnézik a valódi várost is, és látnak valódi wunderful restaurant-ot is. 🙂 Ha nem megy, én tudok ajánlani néhányat. 😉

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
Nagy Ő Isztambulban, 10.0 out of 10 based on 4 ratings
 

7 hozzászólás a(z) Nagy Ő Isztambulban bejegyzéshez

  • ez vicces 🙂 gondolom így akarták a várost megfeleltetni a sztereotípiáknak, hát ennyire sikerült.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Nem mentegetni akarom a stábot, mert megnéztem és tényleg vicces ez az előzetes… de… valószínű nem kaptak engedélyt sem az Aya Sofyába sem a dzsámikba. Hogy mentsék a menthetőt ezért forgattak a Yeni Cami udvarában… Valamit mutatniuk kellett ilyenből is, hát így oldották meg.
    Jöjjön akkor egy kis kulissza: Forgatási engedély kéréshez meg kell adni a műsor címét, tartalmát, milyen forgatást szeretnél ott, kik a szereplők… és mivel a műsor szerkezete, tartalma nem illeszkedik a fent felsorolt épületek kultúrájával, hagyományával… ezért hallottad csak az “oh my God”-okat …
    A magyar Nagy Ő forgatásáról egyetlen titok: Londonban jártak, ott is mindent bemutattak, de a London Eye kimaradt. Tudod miért? Mert ők utána néztek a szereplőknek, és az egyikük múltjában olyat találtak, ami nem egyezett meg a szemléletükkel. Igen, jól olvasod… Londonban, ami ugye oly messze van kultúrában Istanbultól, mint Makó Jeruzsálemtől.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Najó, nem tudjuk, mit engedélyeztek, és mit nem. Lehet, hogy látták a sorozatot, és az AyaSofya közelébe se engedték őket, nehogy egy olyat leforgassanak, hogy bemennek.
      Bár ahogy a törököket ismertem, jó pénzért mindent. 🙂 és ugye ez remek reklám az országnak.

      Egyébként már nekem is volt összetűzésem a Kulturális Minisztériummal, mert magasabb kategóriás géppel fényképeztem, mint az megengedett volt. Ilyen szempontból jó a Kariye Cami, mert az másik műemlékvédelmi társasághoz tartozik. Így ah egyikből kitiltanak, még mehetek a másikba. 😀

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • jah hat az amerikaiak, meg az ö tudasuk a vilagrol… a béka popoja alatt egy szinttel 😀 szerintem azt se tudtak melyik kontinensen vannak, még jo hogy nem volt terroristatamadas, elvégre iszlam orszagban vannak 🙁

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Szia!

    De jó, h megnéztem most ezt, meg milyen jó, h feltetted:) pont 2:00-nál vannak egy helyen, felette kis színes lámpák, ha mondasz egy emailcímet átküldenék egy képet (én csináltam kint) és azóta is próbálom kitalálni a címét, m 1000% h azt még látni akarom, és pont az a teázó vagy mi a színes gömbökkel, sztem ugyanaz…
    jaaj, tök lelkes lettem..annyira jó Neked, hogy ott élhesz:)

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Helló!

      Ez a hely Ortaköy. Itt van az a rész, ahol rengeteg nagyon hangulatos és jó étterem van. Pl. a kamera mögött 5 m-el. De ők inkább a parkba ülnek le.
      Ez kb. olyan, mintha a Margit-hídra tenne ki valaki egy asztalt és azt hívnánk étteremnek 😀

      De azért küld át a képet (cybermacs@isztambul.info), mert sok más lámpás hely van még.

      Nem is rossz ötlet ilyen játékot indítani, hogy mi van a képen 🙂
      De mivel a képgalériám alapján ez vagy túl könnyű vagy túl nehéz lenne. Meg nem tudunk most ajándékokat sem sorsolni 🙁

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Jaj. Ez szörnyű volt már az elmesélés alapján is. 😐

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


78
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    tavuk
    “chicken”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek
    Drone röppenések