Kalandok Isztambulban és Törökországban.

A törökök nagyon odáig vannak az olívával. Oda is lehetnek, mert ott náluk aztán rengeteg van.

Éppen azért a török konyha egyik legfontosabb eleme. Pl. a török reggelinél hegyekben állnak a zöld és fekete olívabogyók. A többi ételnél beérik annyival, hogy az olívaolajban van párolva, beáztatva, stb…

A olíva fő termelő területe az Égei-tenger térsége, Törökország nyugati része. Az olíva központja pedig Izmir (Erről gondolom majd izmirli fog írni egyszer 🙂 ).

Nekünk van egy ismerősünk Izmir tartományból. Ő Isztambulban tanult, és úgy tűnt, hogy jól bírja az éjszakai bulikat. De aztán a kora hajnali lefekvés helyett a kora hajnali felkelést választotta, és visszament a falujába az olívafák közé. Azt mondja, nem bírta már, hogy repülőre kell ülni, ha el akar jutni a város szélére…

De azért minden télen ellátogat a világ egyik legnagyobb városába, hogy egy kicsit nosztalgiázzon a taxidudálások és kebabárusok között. Ilyenkor körbejárja az ismerősöket is és hoz egy kis olívát.

Sema nagyon imádja az olívabogyót, így őt is felhívta, kérünk-e. Naná! Jó kis falusi olívabogyó és házilag sajtolt olaj. Az íze sokkal, de sokkal másabb, mint a boltinak, pedig az se rossz. Valahogy intenzívebb az íze, szebb a színe és jobb az illata. 🙂 És persze főz-mos-takarít…

No tehát, kértünk mi is olívát.

Aztán megérkezett a kamion, pár ember kiugrott belőle, összerakták a darut, amivel beemelték a lakásba a szállítmányt…

Jött egy kis olíva

Végül nem tudom, mennyi minden jött. Az olívás hordó eléggé nehéz. Olyan 25 kg lehet (azaz a repülőn nem fér bele a kézipoggyászba). Bogyóból is annyi van, amivel be lehet teríteni az egész konyhát (Sema szerint ennyi olívabogyó két hónapra elég neki).

Extraként kaptunk paradicsompürét is. Ez valahogy együtt jár az olívákkal. Lehet olyat kotyvasztani reggelihez, hogy egy kis tálba olíva olajat rakunk. Majd ebbe bekerül egy kevés paradicsompüré. Ezt bennfelejtjük a hűtőben 1-2 napra, majd a kenyérre lehet rakosgatni. Elvileg csak az olajat használjuk, amit átjár a paradicsomos íz, magát a pürét nem. De aztán úgyis az a vége, hogy mindenki tunkol a kenyérrel, és elfogy az olaj is meg a püré is. 🙂

No, tehát kaptunk olívabogyót, olívaolajt meg paradicsompürét is. Ezzel kell kihúzni a következő januárig… Meglátjuk… Szerintem jó, ha májusig bírjuk. 🙂

 

ui: A hiedelmekkel ellentétben mi nem mindent olívaolajban sütünk. Még a rántottás sem, csak nagy ritkán. Mi is mezei napraforgóolajat használunk. Vagyis most éppen nem, mert áttértünk a kukoricaolajra, majd pedig a mogyoró olajra. A krumpli ebben sül. 🙂 Az olíviai megy a salátára meg ilyesmikre. 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Jött egy adag olíva, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

13 hozzászólás a(z) Jött egy adag olíva bejegyzéshez

  • minden török lakasba kell egy raktar / depo “szoba”, ahol ezeket a mennyiségeket lehet tarolni…. jo étvégyat!!!!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • A házi olivaolaj tényleg más!!! Ezt mi is tapasztaltuk. Mi Horvátországból hoztunk házi olivaolajat, attól a családtól ahol nyaraltunk. Az íze, illata teljesen más!! Sokkal finomabb. Olaszországban, ahol nászúton voltunk annak a családnak ott a ház mellett volt a saját oliva ültetvénye. Ők mesélték, hogy a nagy olivaolaj gyártók olajának azért “silány” a minősége, mert a félig rohadt gyümölcstől kezdve az ép egészségesen át minden belekerül, és a jó olivaolaj titka, hogy szinte sértetlen gyümölcsökből készül. Az ára pedig azért ilyen magas, mert novemberben amikor a szüret van, hideg van, rövidebb nappalok vannak, így alig találni embert, és amúgy nagyon aprólékos a munka

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • hatalmasak azok a bogyeszok!!! nyammm
    na ez egy hasznos hozzászólás volt 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • légy szíves tartalékoljatok nekem is. már csak pár hétig kell 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Sose értettem, hogy ebben mit lehet szeretni. Borzasztó az íze. Andalúziában járva ott büszkélkedtek, hogy ők adják a világ oliva termelésének 20%-t. Rengeteg ültetvény volt a félsivatagos körülmények között. Az egyik étteremben a saláta többnyire ebből állt. Én próbáltam a zöldet és a lilát is, de mindkettő iszonyú. Lehet Martinivel szuper, de magában ez ehetetlen. Szvsz.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Pedig a helyiek nagyon oda vannak érte. 🙂
      Én az olajat szeretem jobban. A bogyóból inkább az jön be, amelyikben paprika van.
      Viszont ha neked nem ízlett, akkor gondolom a keserűket kaptad, vagyis a jobb minőségűeket. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Látom, izmirli elkészült az olívás cikkel. 🙂
    Közben hozzánk is megérkezett a 2012-es szállítmány, így újra előtérbe kerülhet ez a téma. 🙂

    VN:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Így visszatekintve, meddig volt elég a fenti mennyiség? 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


104
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    yarιn
    “tomorrow”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek
    Drone röppenések