1915. március 18. fontos nap a török történelemben. Akkor volt, hogy Először megmutatták a nyugatnak, hogy nem holmi gyarmatizálható ország az Oszmán-Birodalom. Hanem egy olyan hely, ahol katona van, ágyú van, és kebabárus is van.
Az I. Világháború nem éppen úgy alakult, ahogy bárki is számította. Persze a háborúk sosem úgy alakulnak, ahogy az emberek számítják. Ennek egyszerű oka, hogy ott az ellenség, aki nem mutat együttműködő magatartást. Sőt! Éppen ellenkezőleg! Ráadásul ő is fel van fegyverezve.
Tehát nem a tervek szerint mentek a dolgok 1914. végére. Mint kiderült, a dolgok sehogy sem mentek. Valamit tenni kellett.
Az ötlet az volt, hogy ha nem működik a nyugat, akkor majd belekavarunk a túloldalról, a Balkánról. Hátha…
Így aztán összeült az ellenfél, azaz az idefél (mert az ellenfél akkor az Oszmán Birodalom volt), és nem tanulva a korábbi hibáiból, megtervezték, hogyan is fog zajlani a csata. A nagyok teljesen odáig voltak a tervvel, és ez a lelkesedés ráragadt a kicsikre. Egész jó kis klubbot sikerült összehozni, ahol az angolok és a franciák mellett egyiptomiak, indiaiak, de még új-zélandiak és ausztrálok is voltak. Sőt voltak ott olyanok is, akik végül nem voltak ott: oroszok, görögök, olaszok és románok. Nagy volt az izgalom, gyorsan egymás között fel is osztották az Oszmán Birodalmat. Az oroszok csinálták a legjobba, mert bár megígérték, hogy semmiben sem fognak segíteni, ezért cserébe a Fekete-, és Égei-tenger közötti átjárót maguknak követelték.
És akkor eljött az 1915. Február. És pedig 18. Az antant flottái megérkeztek a Dardanellákhoz, és elkezdik a török szárazföldi erőket lőni. Ami minden bizonnyal nagy zajjal járt, mert az isztambuli bazárosok meghallották, hogy egy hatalmas turistacsoport érkezett. Több se kellett nekik, mindjárt el is indultak a helyszínre.
Közben az antant kisebb próbálkozásokba kezdett. Állítólag egy kezdetleges tengeralattjáró megpróbált a Bizánc óta jól bevált kifeszített lánc alatt átsurranni, de beleakadt egy öreg török halász hálójába. Ő nem vette észre, hogy a nagyméretű hal helyett valami mást fogott, és ízibe grillen megsütötte.
Egy másik alkalommal a felderítő hajó túl közel ment a parthoz, ahonnan Hello my Friend felkiáltással megjelent az isztambuli bazár hadtest. Bár a matrózok mondogatták, hogy No money, a törökök beérték csereáruval is. Este az antant bázisán a megfigyelők azt látták, hogy egy halom angol úszik feléjük. És bár a hajónak nyoma sincs, helyette több kilométer szőnyeggel, több száz porcelántányérral, fűszerrel és egy pár csengettyűs papuccsal lettek gazdagabbak.
Az antant vezetése úgy döntött, hogy ez így nem mehet tovább. A fenti események jegyzőkönyvét titkosították, majd átfogó hadműveletbe kezdtek.
1915. március 18-án reggel megindult az egyesített flotta. Aztán hirtelen megállt, mert az első hajó aknára futott. A parancsnokság mindjárt kérdőre is vonta az aknaszedő csapatot, mért is nem végezték a dolgukat rendesen. Mira azok azt mondták, hogy próbálták, de megjelent pár önkéntes idegenvezető, akik körbevezették őket a városban. Végül a helyi kocsmában kötöttek ki, egy-egy rakı mellett. Az, hogy utána mi történt, arra nem emlékszik senki.
Az antant ötlete az lett, hogy a partot addig ágyúzzák, míg el nem fogy a parti védelem, és majd utána szedik fel az aknákat. De nem sikerült, mert a török védelem túl erős volt. És persze ott voltak még az aknák is. Az eredmény az lett, hogy a 18 hajóból 3 elsüllyedt, 4 pedig súlyosan megsérült.
Az antant vezetése belátta, hogy ahogy már több ezer éve senkinek, neki sem sikerült a csatornán átverekednie. Új tervbe kezdtek, mégpedig egy parti akcióba a Gallipoli-félszigeten. Ők még nem tudták, hogy a bokrok mögött a törökök már építik a sátrakat az eladó pultokkal együtt. És azt sem tudták, hogy abban a csatában fog részt venni a fiatal Musztafa Kemál, ki később az egész térség történelmét megváltoztatja…
De ez már egy másik történet.
Törökországban minden év március 18.-án erre a tengeri ütközetre emlékeznek. Amikor is az elmaradott, fejletlen török csapat megmutatta a nyugati csapatoknak, hogy nem egy elveszett nemzettel állnak szemben.
Talán pont az ütközet emlékére ezen a napon egy kisebb összecsapást rendeznek: Galatasaray-Fenerbahçe mérkőzést!
Linkek:
1915. március 18. Çanakkale,- Anatóliai kalózok - 4. rész (0.761)
- Anatóliai kalózok - 2. rész (0.761)
- Anatóliai kalózok - 3. rész (0.761)
- Delfinek a Boszporuszon (0.574)
- Piri reisz (0.574)
- Isztambul rövid történelme (RANDOM - 0.074)
A témához lazán kapcsolódva idézek magamtól:
Hogy nem csak ma képesek a nagyhatalmak szerencsétlenkedni egy katonai beavatkozásnál.
A XIX század végefelé a törökök gyalázatos örményirtásba kezdtek az országukon belül. De tényleg brutálisan. A világban mindenki vakarta a fejét, hogy hát azért ezt csak nem kellene hagyni. Egy csomó nagypolitikai egyezkedés után végül megszületik 1895-ben a verdikt: küldenek egy közös irgumburgumot Abdul Hamid szultánnak. A csóka nagy pszichológus lehetett, mert válasz nélkül hagyta a jegyzéket. Nosza, erre megindult az összes nagyhatalom Törökország ellen. Igenám, de az angol hajóhad sokkal-sokkal korábban ért oda, mint bárki más. Mivel ekkor Angliának kifejezetten expanziópárti, vérig imperialista miniszterelnöke volt – lord Salisbury – így a többiek a fejükre csaptak és azzal gyanúsították meg az angolokat, hogy már rég készenlétben álltak és csak az ürügyre vártak. Majd először az oroszok, később a szövetségeseik, a franciák is biztosították a törököket, hogy majd jól megvédik őket az angoloktól. Nehogy más fossza már ki az országot előttük.
Ott álltak felsorakozva a hajóhadak, patthelyzetben tartva egymást – miközben Hamid szultán a padlón fetrengett a röhögéstől. Meg persze veszett tempóban irtotta tovább az örményeket.
http://mivanvelem.hu/2007/11/04/tortenelemora-velemben/
Köszönjük, ez igazán jó példa volt. 🙂 Ha jól emlékszem, ebből, vagy valami hasonlóból lett az egyik krimi háború, amikor az oszmánok és az európaiak együtt harcoltak egy másik európaival.
Hiába, a politika…
Bevallom, annyira tetszik, ahogyan fogalmazol, hogy hangosan felolvastam a kollégáknak ezt az írásod – nem ez volt az első alkalom -.
Kellemes napot!
Köszönöm szépen!
Örülök, hogy sikerül vidám perceket szereznem. 🙂
Es a nyugat azota sem akarja elhinni, hogy ez az orszag NEM a 3. vilag, még mindig lefitymaljak… pedig nem kellene.
Az igaz, hogy nem a 3. világ. De azért van még mit behozni sajnos.. 🙁
Ez igaz, viszont a törökök tisztában is vannak azzal, hogy van még mit javítani. Ellentétben sok 1.-es és 2-es világgal.
Hát igen, kinek nincs ? Csak az a különbség, hogy a törökök nem tartanak előadást arról, hogyan kellene csinálni, ha náluk se működik valami rendesen. Ez a nyugati országokról nem mindig mondható el.