Óraátállítás Törökországban

Megint eljött az idő, hogy leírjunk egy dög unalmas témát, mint minden évben kétszer. Persze ez nézőpont kérdése. Mondhatjuk azt is, hogy ez a bejegyzés kevésbé izgalmasabb, mint a többi, de úgy is, hogy rosszabb, mint a többi.

Akárhogy is, nem a törökországi óraátállás szokott a legtöbb pontot kapott oldal lenni.

Na de az idén ezen változtatunk! Megkavarjuk, mert az óraátállás Törökországban nem akkor lesz, mint Európában!.

A változatosság kedvéért Isztambulban, Bursában, Izmirben, Adanában, Antalyaban, Trabzonban, Rizében, Edirnében, Diyerbakirban (le kell írni mindet, a keresőprogramok miatt, sőt, még azt is leírjuk, hogy óraátállítás, nyári időszámítás, téli időszámítás) és egész Törökországban vasárnapról hétfőre esteledő és hidegelő, majd hajnalodó és melegedő éjszaka lesz.

Na még egyszer, hogy érthető is legyen. 🙂

2011. tavasszal az óraátállás Törökországban március 27-28-án (hétfő hajnalban) lesz!

Az, hogy miért is jó egy nappal odébb tenni, azt nem tudjuk. De nézzük a jó oldalait:

Amikor átállunk téli időszámításra, akkor Törökország visszább állítja az órákat 1 órával. Így megszűnik az Európa (még inkább az EU) és Törökország közötti 1 óra különbség 60 percig. Viszont tavasszal pont fordítva történik. A törökök 1 órával odébb állítják az órákat, így hirtelen két óra lesz a különbség. És bár az EU egy óra múlva korrigál, de mégsem érheti utol Törökországot (ez így olyan mókásan hangzik).

De az idén más lesz! Törökország bevárja az EU-t. Egy teljes napig ugyan abban az időzónában lesz mindkettő!

Bár nem kapcsolódik a témához, de tavaly egy napon heverő kutyust (inkább volt egy böhöm nagy farkas) tettünk be a cikkbe, hogy érdekesebb legyen. Idén a macska a menő…izé..heverő…

Sárga Familia - Dönci
Dönci

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (6 votes cast)
Óraátállítás Törökországban, 10.0 out of 10 based on 6 ratings
 

7 Replies to “Óraátállítás Törökországban

  1. Jaj, de azt is mondjuk el, hogy ez miért történik 🙂
    az egyetemi felvételi vizsgák első fordulója lesz vasárnap Törökországban, és a törökök, akárcsak mindenki más a világon hajlamosak az óraállítást elfelejteni, később kelni, lekésni vonatot, repülőt stb. Úgyhogy a törökök, mivel ismerik jól magukat egy tollvonással megoldották a gondot 🙂 Októberben is egy nappal később állítunk órát.
    Az hogy a számítógép, telefon stb. automatikusan átáll, nem nagyon érdekli őket. Szakértők mondják, hogy ez problémát fog okozni pl. a bankoknál stb. Mit mond erre a török? Ugyan mááá melyik bank van nyitva vasárnap 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (2 votes cast)
    1. Köszi az infókat! 🙂

      Megvallom őszintén, hogy nem tudtam, hogy ilyen dolgok vannak a háttérben. Eddig mindig simán úgy ment, mint más országokban.
      Nálunk minden automatikusan áll át. Két éve le is maradtam az októberi átállásról, és egészen tavaszig fel sem tűnt… 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. de mint tudjuk itt az idő fogalma teljesen más, mint a világ más részein.
    Így nekünk itt mindegy hány óra is van tulajdonképpen, én különben gyorsan megszoktam ezt az életstílust. a 10 perc múlva ott vagyok nekem is egy órán belül össze szokott jönni:)

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Ez bizony nagyon is így van. Az 5 perc lehet holnap is. A mindjárt ott vagyok azt jelenti, hogy még mielőtt a dugóban várok 2 órát még beülök egyet teázni.
      És az estét is csak az különbözteti meg a nappaltól, hogy sötét van. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. „A változatosság kedvéért Isztambulban, Bursában, Izmirben, Adanában, Antalyaban, Trabzonban, Rizében, Edirnében, Diyerbakirban (le kell írni mindet, a keresőprogramok miatt, sőt, még azt is leírjuk, hogy óraátállítás, nyári időszámítás, téli időszámítás) és egész Törökországban vasárnapról hétfőre esteledő és hidegelő, majd hajnalodó és melegedő éjszaka lesz.”
    Zseniális! 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .