Isztambul közlekedés 3

Itt állunk az ázsiai oldalon egy kis utcában. Nincs itt semmi, egy kis utca, amiben még egy kocsi is alig fér el. Zsákutca. De mehetünk innen balra, egy még kisebb utcában, és akkor átjutunk Európába. Vagy pedig jobbra, átvágunk a lakópark parkolóján, és maradunk Ázsiában.

Sokat nem lehet töprengeni, mert már dudál a minibusz mögöttünk.

No jó, menjünk Európába, és irány balra, a sövényes kis utcában. Egyébként nem lehet eltévedni, mert ki van táblázva. Balra Edirne (ez Európa), jobbra Ankara (ez pedig Ázsia). Kell is a tábla, mert komoly forgalom megy itt a hátsó ösvényen.

Tehát megyünk balra. Majd mindjárt jobbra, megint balra. De ez nagyon éles kanyar. Úgy kell centizgetni, hogy sikerüljön befordulni.

Megyünk tovább, és még tovább. Ez a főút, mondtuk már? És éppen most szűkül össze úgy, hogy alig férünk el. De aztán máris tolatunk, mert szemből jön egy kamion. Jah, hogy egyirányú az utca? A kamionnak mindig igaza van. Szóval tolatás vissza, megint vissza. És itt van egy kis hely, ahol nemcsak élére állítva fér el az autó. Oké, fel kell menni a járdára. Meg azon is tovább. Nem, a nappaliig nem kell feltolatni.

A kamion nagy nehezen eldöcög mellettünk. Mehetünk tovább.

Mégsem, a kamion mögött egy egész konvoj jön. Meg egy csuklós busz. Ez se a menetrend-szerinti úton jár. Ezek szerint a téren megint dugó van. Jó tudni, nekünk is másfele kellene akkor próbálkozni. Jó lenne, ha jönne mögöttünk valami helyi (busz, minibusz vagy dolmuş), mert ők ismerik a rövidebb utat.

De sebaj, majd mi is bevágunk a dzsungelbe, aztán majd kijutunk valahova. Szerencsére tábla mindenhol van. Ez azért nagyon jó Isztambulban.

No, itt egy szép kis utca jobbra. Persze ez nagyobb, mint a miénk. Gyerünk befele. Majd balra. Próbáljuk tartani a bal irányt. Az út kicsit emelkedik. Majd még egy kicsit, még egy kicsit. Most már nagyon is meredek. Hohó, az nem egy hegymászó, ki mellettünk kapaszkodik felfele?

Na, fent is vagyunk a csúcson, innen ugyan így lefele. Két lábbal nyomom a féket, így már nem gyorsulunk. Csak most ne jöjjön szembe senki, mert ide nincs kedvem visszatolatni.

Oh, lent vagyunk. Balra, majd jobbra, és kijutottunk a tér mögé. Ott vagyunk, a fő kivezető úton. Ez már egysávos, azaz széles út. Van hely a felfestésnek is. Így három kocsi is elfér egymás mellett. De még nem vagyunk kint a dzsumbujból.

Gyerünk tovább, majd jobbra a kivezető úton. Át ezen az ósdi macskakövesen. Majd a végén megállunk, hogy elengedjük a villamost, ami szembe jön velünk. Mondtam már, hogy ez a főút? Na ugye, villamos is van. Ja meg azt is, hogy egysávos? Persze. No de azt is, hogy egyirányú? A villamos mégis szembe jön velünk… Mégis, merre menne, ha egyszer itt van a sín…

Ezen is túl vagyunk, most lemegyünk ezen az újrakövezett úton. Már egészen széles részre jutottunk. Park is van, és rendes szembe forgalom. A rendes azt jelenti, hogy van saját sávjuk. Persze a sofőrök rendetlenek, ezért is van betonfal a két sáv között.

Majd kiérünk egy körforgalomra. Ezt megkerüljük egyszer. Másodszorra nem kell, az a hely nem itt van. Megyünk tovább. Majd balra fogunk fordulni. De itt nem lehet. Tovább kell menni, és majd lesz egy visszafordító. Isztambul tele van ilyenekkel. És ez nagyon jó! Nem kell ipszilonozgatni a kis utcákban. Na jó, kell, de más miatt.

Megtaláltuk a fordítót. Még jó, hogy itt is van tábla. Kitartóan Edirne fele. Ez jelenti most nekünk a hidat, Európát.

Megfordultunk. Figyelni kell, mert 30 m és itt van az utca jobbra. Ez kell nekünk. Ezzel átjutunk a főútra. Két sávos! Azaz 5 kocsi fér el egymás mellett.

De itt jön a csavar! Ez az út levisz minket a tengerpartra. Nekünk viszont fel kell mennünk a hídra. Ezért mindjárt, a harmadik egyforma utcánál bemegyünk jobbra. Olyan, mintha valami hátsó kerten mennénk keresztül. Csak itt minden betonból van. És nincsenek sávok. Mindenki megy, ahogy akar. Igen ám, de itt vannak autó szerviz és alkatrész boltok is. Akik ezen a nagy betonon minden szerteszté hagynak. Gumik, és félig szétszedett autók között szlalomozik mindenki. De legalább minden nap más kaland van. A tábla biztat minket. Előre! Ez lesz a helyes út.

Amikor ennek végre, kijutunk valami háromsávos útra. De nem olyan rendes háromsávos. Itt inkább volt hely, hát öntöttek aszfaltot dögivel. Jó széles lett. Eredetileg itt nincs nagy forgalom, bár ez az út vezet fel az autópályára.

Apropó, autópálya. Mi ezen keresztbe fogunk menni. Nem, nincs híd. Alagút sincs. Akkor hogyan? Felmegyünk rá.

Itt a felvezető. A csuklós-busz jobbról kerül minket, hogy aztán balra menjen. Pedig mi is balra megyünk. Ott a pálya közepén van egy fordító. Kb. 100 méterünk van, hogy a majdnem teljesen álló autót átvigyünk három sávon. Három dühöngő sávon.

A rutinosak már a felvezető kanyarban is padlóig nyomják a gázt. A még rutinosabbak pedig dudálnak is közben. Na jó, mi is tapossunk bele, ha nincs sebességünk, sose jutunk át. De ügyelve, nehogy túlmenjünk a fordítón.

Megvan az első sáv, besoroltunk! A gáz és a fék egy furcsa török ritmusra nyomkodásával megvan a második sáv is. Jön a legnehezebb, a harmadik. Indexelek, hátha jó lesz az is valamire. És persze gáz. Na, sikerült, itt vagyunk a harmadikban. Még 20 méter, és itt a fordító sáv. Fék! Fék, és fék, mert ez egy hajtűkanyar! Nem lehet 130-al bevenni. Elég lesz csak a 90 is. Kell is annyi, mert a túloldalt is van három sáv az autópályából, és mi a legbelsőben fogunk megjelenni.

Itt is vagyunk. Eddig még semmi duda. Bár az előttünk menő a biztonság kedvéért odadudál mindenkinek. És akkor most lehet, be tudunk menni a legbelső sávba. Mehetnénk is gyorsan, de nekünk innen kifele kell menni. Ott a kijárat, 100 m múlva. 80, 60, 40 még egy sávot mentünk. Itt már lassíthatunk. Megvárjuk, míg a minibusz elszáguld jobbról, és mehetünk még egy sávot.

Huh, ez megvolt! Elértük a kijáratot! Átmentünk keresztben a sztrádán! Innen már nincs messze a mi utunk, a Çevreyolu, az isztambuli nagy gyűrű. Ez visz át az első hídon. De előtte még van egy lámpa. Igen, egy lámpa! Hát ez minek kellett ide?

A közönség megnyugtatására a lámpám van visszaszámoló. Már csak 20 másodperc a pirosból. Az ember azt várná, hogy mindenki túráztatja a motort, hogy amint zöld, azóta tudjon indulni. De a törökök nem ilyenek. Szépen nyugodtan várnak, nézelődnek. Ők így is pont akkor fognak padlógázzal elindulni, amikor a lámpa zöldre vált.

Átértünk a lámpán. Innentől most kapunk pár perc nyugalmat, mert fent vagyunk a Çevreyolun. Lehet taposni rendesen. Úgyse mi leszünk a leggyorsabbak.

Csak az első percek a nehezek. Mintha egy egész kaptár darázs lett volna megállásra kényszerítve, és végre mind repülhet. Balról és jobbról is mindenki előz, mert olyan jó végre száguldani. Utána rendeződik az egész.

Egészen jó minden, de a híd előtt bedugultunk. Itt az utolsó feljárat. Itt rengetegen vannak. Többen akarnak feljönni az útra, mint ahányan most rajta vannak. Pedig megteltünk. De nem baj.

Annyi autó jön, hogy a puszta mennyiségükkel mindenkit odébb tolnak egy sávval. Kár, hogy legbelül nincs egy extra. Bár a törökök megoldják. Itt van az a hely, ahol ha szabályosan megyek, akkor két sáv között ragadok. Nem a felfestés számít, hanem az előttem levő ötezer kerekes fémdoboz. Meg a mellettem levő. És az utánam levő.

Apropó, mellettem levő. Hirtelen előttem levő lett belőle. Még jó, hogy többet nézem a türköket, mint az utat elől. Nem az számít, hogy előttem mi van, hanem mögöttem. Azzal kell előbb megküzdeni. Keresem a dudát. Még nem vagyok rutinos benne. Mire megtalálom, mert érvényét veszti.

Figyelek jobbra megint. Valaki elém akar jönni. De lépésben vagyunk, és nálam sem jobb a helyzet. Nem baj, a bal oldali sáv mindig hívogatóbb. Elég lesz már! Fél Isztambul elém akar menni. Jó-jó, hogy engedek párat, de nem mindenkit. Ennyi elég. Nem adom magamat.

Kezdődik a kecskés játék, azaz ki a makacsabb. Nagyon lassan halad a sor, így ezt nagyon jól lehet játszani. A másiknak a célja, hogy a kocsi sarkát annyira behozza elém, hogy kénytelen legyen megállni. De én milliméterekig viszem a kocsinkat az előttünk levőig. Nekem könnyű, mert pontosan látom az elején. De a sor halad, és a szomszédom is ugrásra kész. Amint az előttünk levő megmozdul, ő is megpróbálja bedugni az orrát. Én is mozdulok. Áh, most ő volt a gyorsabb, de nem nyerhet, mert balra van egy kis tér, kikerülöm.

10 percig ezzel játszunk mire túljutunk a csomóponton. Innen már „üres” utunk van. Lehet száguldani. Én maradok a mértékletes ámokfutásnál. A hídon mindig szép a kilátás a Boszporuszra. Így átbalettozunk a szélső sávba, és kellemesen lassú-gyorson megyünk.

Átérünk a hídon. Welcome to Europe! Hurrá!

 

Majd kell keresnünk egy kijáratot. Itt azért vigyázni kell, mert nem mindegy, hol megyünk ki. Ez nem olyan, mint a kis utca, hogy ha rossz fele mentünk, akkor ipszilonnal megfordulunk. Bár ilyet is láttam már…

Nekünk a hármas kijárat kell majd. Onnan át egy másik autópályára. Ezek a dolgok könnyűek. Akár hátra is mehetnék aludni. Na de a kijárat!

Először is kimegyünk jobbra. Majd itt van egy szerviz út. Ez tele van gyalogossal. Meg itt már van szembe forgalom is. És fa is, de az legalább nem ugrál, könnyű kikerülni. Itt kóválygunk egy darabig, és keresünk egy hidat. Vagy egy alagutat. Bármi is jó lesz. Á! Tábla. Na gyerünk, kövessük!

Bemegyünk jobbra a sűrűbe…ajaj… ez most egy speciális egyirányú utca. Kés sáv van, mindkettő menő. Nagyon menő, annyira, hogy közepén szép sárga járdaszegély van. Piros csíkokkal. De mivel jobb és bal oldalt kocsik parkolnak, azokat valahogy kerülgetni kell. Ilyenkor a járdaszegély résein kell átmenni a túloldalra, majd az ottani „csatornában” haladni a következő parkoló autóig. Vagyis még az előttik, és akkor megint át a túloldalra egy kis résen keresztül. Meg kell hagyni, a törökök azért ügyelnek arra, hogy a parkolásuk csak zavarja, de ne akadályozza a forgalmat.

Ennek a végén balra, majd megyünk egy fasoros utcán, végén megint balra. Itt egy alagút. Ez se szokványos, mert mi az alagút bal oldalán megyünk. A szembejövő pedig a jobb oldalt. Angol volt a tervező? A baleset megelőzése érdekében nagyon komoly betonfal van középen. Olyan világháborús, ami megállítja a tankokat is.

Átértünk, fel kimegyünk a sötét alagútból. És most irány lefele. Jó meredeken. Majd egy kanyar után még meredekebben lefele, még inkább lefele, és még itt is megyünk lejjebb. Elhúz mellettünk egy siklóernyős, de mi megyünk tovább lefele. Ki hinné, hogy ilyen magasan voltunk.

Majd balra megyünk, de itt is van egy kis kreatív közlekedés. Ugyanis a balra forduló sávot egy hosszú betonfallal elválasztották. Ki tudja miért. Lényeg, hogy négy utcával hamarabb el kell indulni a balra forduló sávba, mert később már nem lehet.

Megvan a balra forduló, bemegyünk, de csak azért, hogy mindjárt harci kanyarral jobbra, és keresztbe az előző úton, majd fel a hegy. Jól fel. Igazándiból mi most egyenesen fogunk menni, de arra nincs út. A következő néhány utca az útirányunkra keresztbe van. Cikk-cakkba megyünk. Ez azért mókás, mert amikor jobbra megyünk (cikkben), akkor felmegyünk a dombra, majd amikor balra megyünk (cakkban), akkor pedig lefele haladunk.

Négy cikk és öt cakk után kint is vagyunk a végén. Itt egy nagy tér. Ezt megkerüljük, majd be egy kis utcába. Egy szép kis behajtani tilos tábla vár itt. Apróság, megyünk tovább, a kerülő túl nagy lenne. Ide jöttünk, ide kell leparkolni. Húúúúú de meredek ez lefele.

Már csak egy 20 perces balett van hátra, ahogy ebben meredek utcában hátrafelé tolatásos parkolással bevéssük magunkat egy kocsi és egy virágváza közé. Az utóbbi nem is látszik a kocsiból, így néha ki kell szállni, és megnézni, mennyire vagyunk tőle.

És ez is kész! Nosza, keressünk egy jó nagy követ, és görgessük a kerék elé, nehogy lecsússzon a kocsi.

Este pedig felállok a mérlegre, hogy a mai napi lábtempóval mennyit is sikerült fogynom.

Isztambul közlekedés 3, 10.0 out of 10 based on 5 ratings

---