Isztambul Bevásárlási Napok – kipróbáltuk

Nagyban tombol az Istanbul Shopping Fest, azaz a Hello My Friend, vegyél szőnyeget, olcsó bazári móka egész Isztambulra kiterjesztett verziója.

No, hát ebből mi sem maradhatunk ki.

Megjelent a hírekben, hogy a németek nem győznek újabb és újabb különgépeket üzembe helyezni (sőt, még a régi reptereket is leporolták, és minden felhasználtak, ami csak repül), de csak jönnek, és jönnek a bevásárló turisták. Hiszen a zokni most 30%-al olcsóbb, és még az ÁFÁt is vissza lehet igényelni!

Így aztán nem csoda, hogy aki csak tud, rohan Isztambulba bevásárolni!

Gondoltunk egyet, mi is megnézzük, hogy is van ez a nagy fesztivál. Egyenlőre még csak a bevásárló központokat próbáltuk ki, az éjszakai utcai banzájokra nem mentünk még el. Majd ha jobb idő lesz.

Célpontunk a kedvelt MetroCity volt (ez az, ahol még februárban is kint álltak a mikulások), és legnagyobb örömmel láttuk, hogy minden tele van az indirm varázsszóval! Azaz nyakig ér a leárazás. Kár, hogy a gyorséttermek sülkrumplijaira ez nem volt érvényes. Biztos bevásároltunk volna azzal is.

Egyik másik boltnak szuper akció is vannak. Egyik helyen pl. laptopot adnak, ha eléggé jól szórjuk a pénzt. Mondjuk ott ezt nem nehéz, mert nem egy olcsó bolt. Más megelégedik azzal, hogy ingyen internetet ad, ha egy egész doboz forró csokit veszünk.

De ez még semmi! Az Istanbul Shopping Fest ideje alatt az üzletek éjjel 2-ig nyitva vannak! Ez azért egy nagyon pozitív dolog, hiszen nincs is a törökök életében nagyobb megrázkódtatás, mint amikor idő előtt bezárnak az üzletek. Más dolog, hogy a bolti eladók elmondása szerint senki se néz be a szokott nyitvatartás után, a Facebook pedig le van tiltva, így csak unatkoznak.

Mi azért felvidítottuk őket némi kereszt-pontgyűjtős-akciós-törzsvásárlós kérdéses vásárlással. 🙂

Eredmény:

Mi jól megpakolva mentünk haza, viszont a kérdés továbbra is nyitott, hogy ez mégis, hogyan hat a turizmusra. Vajon tényleg folyamatosan jönnek a külföldiek? Vagy csak a belföldiek? Vagy mi vagyunk a turisták, akik átmennek Ázsiából Európába vásárolni?

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Isztambul Bevásárlási Napok - kipróbáltuk, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

14 Replies to “Isztambul Bevásárlási Napok – kipróbáltuk

  1. Egylbként pont a napokban gondoltam rá, kirakatban láttam eg y könyvsorozatot: Török történetírók (ebben a magyarországi leírások vannak, Cselebi stb.). illetve egy másikat, ennek meg az a címe, hogy Törökországi utazások, egy spanyol írta, akit egy tengeri csatában foglyul ejtettek.

    gyerekre költeni az Álmoskönyv szerint boldogságot jelent..:)

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Azok a török történetírók érdekes lehet. Olvastam egy olyat (azt hiszem Török hadak Magyarországon c.), amiben a török történetírók fordításai vannak a magyarországi oszmán hódításról. Tanulságos, és egyben mulatságos egy könyv is. Érdekesek benne a szemléletek (az gyaur kutyákba buzogánnyal lehet csak a hitet beleverni), de még inkább a színes leírások. Ahogy a vezérek mind oroszlán bátorságúak. Na de mégsem lehet mindenki oroszlán bátorságú. Akkor az egyik legyen oroszlán, másik pedig tigris ügyességű. És a harmadik? Öööö, ő legyen párduc fürgeségű. Aztán elefánt erősségű…
      De az állatok csak elfogytak, vezér pedig volt még dögivel. Így ők már egyre érdekesebb jelzőket kaptak… 🙂

      Köszönjük, a gyerekre költeni tényleg boldogság. De nem nehéz, ha van pénz. Igazán könnyen el lehet herdálni egy halom pénzt úgy, hogy nem vettünk még semmit.
      Igaz az a mondás, hogy akinek gyereke lesz, annak a homlokára felkerül egy jól látható felirat: balek.
      Ugyanis annyi minden felesleges dolgot próbálnak (és lássuk be sikeresen) ránk sózni…

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. :O Török hadak Magyarországon? :O Ez magyar vagy török könyv? Erről tudnál kicsit bővebb infókat adni? Keddig vagyok Ankarában, ha török akkor addig levadászom, ha addig élek is. 😀

    Üdv.: Nabu

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Ez magyar könyv. Mármint magyar a kiadás.
      Eredetileg törökök írták, majd a XIX. sz. végén az MTI lefordította az akkori magyarra (már ez is egy érdekes benne, hogy folyamatosan cz-t, meg szsz-t használnak), aztán 1984-ben újra kiadták.
      Ma már csak antikváriumokban találni:
      http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?ID=37929

      De jó ötlet írok róla egy cikket, mert tényleg érdekes könyv. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Köszi szépen a választ, sajnos elfelejtettem utána visszanézni (meg abban a tudatban voltam, hogy a válaszról kapok értesítést mail-ben is… hát tévedtem :/ ).
        Közben múlt hét szerdán jöttem haza. Előtte azért barátnőmmel végig jártunk egy sor antikváriumot vagy eskicit vagy hogy hívják őket. 🙂 Akadt néhány szép fogás. 🙂 (Uzunçarşılı, OSMANLı TARIHI 3. kötet 7,5 líráért ami amúgy 15-25 Tl körül van. És ráadásul szép vastag fényes lapos könyvecske nem a mai mostani rágondolok, hogy kinyitom és szétesik fajta török könyv. 🙂 ).

        Azt a cikket meg akkor várom szeretettel. 🙂

        Üdv.: Nabu

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. Most hallottam egy statisztikai kimutatást az NTV-n ezzel kapcsolatban: kb. 20%-kal emelkedett az idelátogató külföldiek száma, 90%-kal a résztvevő bevásárlóközpontokba látogató külföldiek száma és több, mint 30%-kal a külföldiek által elköltött pénz ezekben a bevásárlóközpontokban. És még csak a felénél tartanak.
    A cél, olyan shopping főváros lenni, mint New York például.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Ezek szép számok.
      Nem lenne rossz, ha Isztambul is olyan lenne, mint New York, Milánó vagy Párizs. De a bevásárlóközpontok és a vásárló utcákon 95%-ban külföldi terméket árulnak (jó magas vámmal).
      Ehhez kellene valami olyasmi is, ami a török termékeket támogatja.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Pedig nagyon színvonalas török cuccok és márkák is vannak, főleg, ami ilyenkor egy shopping túrán érdekes lehet, az öltözködés terén. És a török divatvilág, a legnagyobb ámulatomra olyan színvonalon van, hogy felveheti a versenyt az általad említett városokkal. A török nők is nagyon jó ízléssel öltözködnek (na, jó nem mindenhol, de errefelé sokan).
        A vám dolgokat nem tudom, de azt igen, hogy pl. a Mango online boltja olcsóbb itt, mint Ausztriában 🙂

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        1. Egyet értek, hogy a török ruhák és más divattermékek tényleg nagyon jók. Árban is, minőségben is, no és persze a törökök alakjára van szabva (ami sok magyarnak is jól állna).

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .