Itt az április, így ideje, hogy folytassuk a turistakalauzt.
Nézzük meg a látnivalókat, és a múzeumokat (fizetős látnivalók)
Kezdjük az értékelési táblázattal, mert már régen volt, hátha feledésbe merült.
Típus: Mi is ez valójában.
Építészet: Azt jelenti, hogy mennyire érdekes építészeti szempontból. Mennyire kreatív, egyedi, építészeti bravúr. Azaz mennyire lehet érdekes azoknak, akik az épületeket szeretik.
Kultúra: A látnivaló mennyire fontos azoknak, akik a kultúrát szeretik. Milyen szerepet tölt be a török kultúrában.
Turista: Mennyire kedvelt a turistáknak. Ez két dolgot is jelent: 1) Mennyire kötelező megnézni, még akkor is ha nem tetszik (különben a barátok, ismerősök, szomszédok, kutyák és macskák szemében leégünk), más részről pedig (2), mennyire lesz tömve fényképezőgépes randalírozókkal.
Történelem: Az épület mennyire fontos a török és Isztambul történelmében. Azaz történelem rajongóknak mennyire ajánlott. Mellette a korszakot is feltüntetjük.
Fotózás: Fotós embereknek mennyire ajánlott.
Magyar: Milyen magyar kapcsolat van.
Nehézségi szint: az épület megnézése milyen erőnlétet, felszerelést igényel. Elég az elektromos golfautó, vagy hegymászófelszerelés kell.
Bejutás: Ha nem egyszerű bejutni.
Térkép: Egy Isztambul turistatérkép, ami segít a megtalálásban. 🙂 (A teljes térkép itt található)
Lenne még egy nyitvatartás és belépő is, de azoknak nagyon utána kell járni. Remélem, egyszer arra is lesz időm…
Ebben a listában nincsenek benne a mecsetek, templomok és zsinagógák, mert azt már egyszer, leírtuk itt.
No, és akkor a látnivalók!

Topkapı palota
Ez az egyik alapvető látnivaló. E mellett nagyon is érdekes, így mindenképpen érdemes megnézni, még akkor is, ha a belépő igencsak drága (emlékeim szerint fejenként 20TL, és ehhez jön még pluszba a hárem, és a többiek, ami talán 6TL). Körülbelül egy fél napos program.
Ez maga a szultáni palota, amit Szulejmán építettet Roxelana felesége kérésére. Számtalan látnivaló van benne, nemcsak az épület. A fő látnivaló a Hárem. A kiállítások között Mohamed próféta ereklyéi mellett pár magyar dolgot is találhatunk. Pl. a Mohácsi Csata miniatúra.
A palota kertje (és a mögötte található Gülhane park) is kellemes, ha éppen jó idő van. A park hátulján pedig átláthatunk Ázsiába. Hú de jó! 🙂
És még nagyon sokáig lehetne írni tovább, hiszen mégis csak ez volt az Oszmán Birodalom központja.
Vigyázat, nem minden kiállítás van mindig nyitva. Ez elvileg a honlapon is rajta van (pedig nincs), és a kapuban is ki van írva.
Típus: Oszmán palota
Építészet: 5
Kultúra: 5
Turista: 5
Történelem: 5 (oszmán kor)
Fotózás: 5 (egyes helyeken tilos)
Magyar: Mohácsi és Belgrádi csaták miniatúrája. Ami azért is érdekes, mert csak a magyar csatákról van miniatúra.
Nehézségi szint: könnyű
Bejutás: hétfőn zárva, és nem olcsó.

III. Ahmed kútja
Ennek a kútnak az a fő jelentősége, hogy a Topkapı bejáratánál van. Így eléggé nehéz kikerülni. Persze szép és tele van oszmán motívumokkal, és bár nem működik, de azért egy helyes kis (nagy) kút. Jó példája az isztambuli kutaknak
Típus: Oszmán kút
Építészet: 4
Kultúra: 1
Turista: 5
Történelem: 1 (oszmán kor)
Fotózás: 4
Magyar: nincs.
Nehézségi szint: könnyű
Bejutás: semmi extra. Vagyis hát… a kútba bemászni nagyon nehéz, mert be van falazva… de a kút könnyen megközelíthető, csak utat kell vágni a turisták között…

Archeológiai múzeum
Ez a nagy isztambuli múzeum. Tényleg nagy! Ajánlott teát és szendvicset vinni. Itt mindent megtalálunk az anatóliai történelemről. Megtalálhatjuk az Istar kapu egy darabját, és Nagy Sándor szarkofágját is. De van Trójai faló, és a világ legöregebb írását is itt őrzik!
Típus: Múzeum
Építészet: 2
Kultúra: 5
Turista: 3
Történelem: 5+
Fotózás: attól függ, a múzeumban van mit fotózni.
Magyar: ha nagyon figyelmesek vagyunk biztos találunk valamit.
Nehézségi szint: könnyű, de több épület és emelet van, és mire végére érünk, éhen lehet halni…
Bejutás: hétfőn zárva

Yerebatan sarayı
Yerebatan sarayı, azaz Elsüllyedt Palota (angol fordítva viszont Földalatti Ciszterna) az a víztározó, amit érdemes megnézni. A többit nem. Mert az a legjobb. Látványos a kivilágítás, és még medúza fej is van benne. No meg halak, de tilos pecázni. Ahogy tüzet rakni is (bár ez eléggé nehéz egy olyan helyen, ahol mindenhonnan csöpög a víz). Állványról fotózni tilos.
A bejáratot megtalálni nem mindig egyszerű. Ennek oka leginkább, hogy az egész a föld alatt van. Nem olyan, mint a Sultanahmed Camii, hogy a másik kontinensről is látszik. Ez akkor se látszik, ha ott állunk előtte, vagy fölötte.
Bejutás: Az AyaSofya bejáratával álljunk szembe! Forduljunk jobbra, és induljunk el. Kerüljük ki a képeslapárusokat, és a többi szuvenírárust is cselezzük ki! Ha elértük az utat, amin a villamos jár, akkor álljunk meg. Nézzünk körbe! Nézzünk körbe! Nézzünk körbe! Nézzünk körbe! És még egyszer nézzünk jó alaposan körbe, mert a villamos alattomosan tud előugrani. Menjünk át az úton, de legyünk résen!
Ha átértünk, akkor a menetirány szerinti bal oldalra menjünk át. Folytassuk az utunkat a villamosra merőleges irányba. Kb. 15-20 méter múlva lesz egy lépcső lefele. Meg egy hatalmas felirat, hogy Underground cistern. No ez az! Odalent hűvös lesz.
Típus: Víztározó
Építészet: 3
Kultúra: 1
Turista: 2
Történelem: 3 (jó történetek vannak a város védelmében használt vizekről, a medúzáról, de még romantikus kalandokról is) (bizánci)
Fotózás: 5
Magyar: nincs.
Nehézségi szint: sok lépcső
Bejutás: belépő (10TL), és talán hétfőn zárva. A bejáratot megtalálni macerás.

Hippodrom
A Hippodrom egy igazi birodalmi szabadtéri vitrin. Itt sok mindent láthatunk (a döner áruson kívül): van itt kér oszlop, amit a bizánciak ajándékba kapta. A harmadikat ők állították, de azt ellopták. Van egy kút is, amit pedig a németek küldtek (valószínűleg nem légi postán) az oszmánoknak. Ez a Sultanahmed központja.
Típus: Tér
Építészet: 2
Kultúra: 4
Turista: 5
Történelem: 3 (főként bizánci)
Fotózás: 4
Magyar: nincs.
Nehézségi szint: könnyű
Bejutás: semmi extra

A Török és Iszlám Művészetek Múzeuma
Ha valaki túlélte az Archeológiai Múzeumot, és még bírja, akkor mindenképpen itt folytassa! Bőven találunk érdekességeket a török kultúráról.
Átnézése pár órát igényel
Bent van egy könyv is, ami a törökök és magyarok találkozását ábrázolja (lásd a képen). De nem tudjuk, melyik oldal melyik, mert mindkét fél turbánban van.
Típus: Múzeum
Építészet: 2
Kultúra: 5+
Turista: 3
Történelem: 3
Fotózás: attól függ, a múzeumban van mit fotózni.
Magyar: nincs.
Nehézségi szint: könnyű
Bejutás: Belépő és hétfőn zárva

Mozaik Múzeum
Mozaikok szerelmesei itt egy igencsak nagy darab mozaikot láthatnak. Más nincs benne, de az az egy mozaik tényleg hatalmas.
Típus: Múzeum
Építészet: 1
Kultúra: 4
Turista: 3
Történelem: 2 (bizánci)
Fotózás: attól függ, a múzeumban van mit fotózni.
Magyar: nincs.
Nehézségi szint: könnyű
Bejutás: Belépő és hétfőn zárva

Soğukuçesme Sokağı
A Soğukuçesme Sokağı (Hidegkúti út), mely az AyaSofya mögött található az útikönyvek egyik legnagyobb átverése. Azt írjak, hogy egy igazán szép utca, ahol Isztambul jellemző faházas épületeit láthatjuk. És bár ez a része igaz, de egyáltalán nem szép. Mindegyik teljesen egyforma. És ennél sokkal, de sokkal szebb házakat lehet látni, ha Isztambul történelmi részében elvegyülünk a kis utcákban.
Típus: utca
Építészet: 1
Kultúra: 1
Turista: 5
Történelem: 1 (mű-oszmán)
Fotózás: 2
Magyar: nincs.
Nehézségi szint: könnyű
Bejutás: semmi extra

Çemberlitaş
Korintusz oszlopa. Bár ő már az elején megszökött a tetejéről, így inkább Abroncsos-oszlopnak szokták hívni. Azért abroncsos, mert az évszázadok során (földrengések, emberek és turisták) annyira megrongálódott, hogy szinte csak a vasrács van, ami összetartja. Hol vannak már a márványcsempék…
Aztán már az se volt, ezért elkezdték a felújítást. 70 évvel ezelőtt. Ez nem ment túl gyorsan (2010-ben fejeződött be), és úgy látszott, hogy sose lesz kész. A helyiek megszokták, hogy valami ott épült, épül és bizony épülni is fog. Még a villamosmegállót is úgy tervezték, hogy az állványzatot kikerülje.
Típus: oszlop
Építészet: 5 volt, ma már 2
Kultúra: 2
Turista: 3
Történelem: 1 (bizánci)
Fotózás: 3
Magyar: nincs.
Nehézségi szint: könnyű
Bejutás: semmi extra (ez is egy olyan dolog, amibe nem lehet bemenni. Ne is próbálkozzunk! Belül tömör kő!!!)

Nyomdamúzeum
Talán még meg van, de a kávézó már megszűnt. Itt található. Néhány érdekes régi nyomdagépet, és egy teljes stúdiót lehet megnézni. Belépő nincs.
Típus: múzeum
Építészet: 1
Kultúra: 3 (nyomdászoknak 5+)
Turista: 1
Történelem: 1 (XIX sz.)
Fotózás: 3
Magyar: nincs.
Nehézségi szint: könnyű
Bejutás: semmi extra
Ezek voltak a Sutanahmed közelében található fontosabb látnivalók. Ennél persze sokkal, de sokkal több érdekes dolgot is találhatunk, ha bolyongunk egy kicsit, és nyitott szemmel járunk.
Ami NEM ajánlott:
- Bármely más ciszterna
- Roxelana fürdő, ami szőnyegbolt (de átépítés alatt van, így talán más lesz)
- Ajándéktárgyat venni, vagy az önjelölt idegenvezetőkre hagyni magunkat.
Folytatás lesz még a kicsit, és nem kicsit, és az igencsak nem kicsit távolabbi dolgokról is:
- Turistakalauz – Látnivalók, múzeumok -2
- Turistakalauz – Látnivalók, múzeumok -3
- Turistakalauz – Látnivalók, múzeumok -4
- Isztambul belvárosa (1.000)
- Turistakalauz – Látnivalók, múzeumok – 2 (1.000)
- Turistakalauz – Látnivalók, múzeumok – 3 (1.000)
- Turistakalauz – Látnivalók, múzeumok – 4 (1.000)
- Isztambul lista (1.000)
- Óraátállás Törökországban (RANDOM - 0.179)
Az a baj a Topkapival, hogy közvetlenül az AyaSofya mögött van. Megy a gyanútlan négyfős család a volt templomba, aztán mellbevágja őket a 20TL/fő belépő. Aztán apuka úgy dönt, hogy a következő hónapban legfeljebb nem rendel szivart és kiköhögik a 80 TL belépőt.
Majd utána mennének át a Topkapiba, ahol ugyanekkora összeggel szembesülnek.
A Sultanahmed részen nem kell étterembe és bazárba menni, sem a szőnyegárusokkal alkudozni, még úgy is simán el lehet szórni egy csomó pénzt…
Azért mégis csak az a két fő attrakció a Kék Mecset után… 😉
„Ha átértünk, akkor a menetirány szerinti bal oldalra menjünk át”
ez nekem nem fog menni, szédülős vagyok..:))
Igen, szédületes.
De tudod, amikor ott vagy, benne Isztambul forgalmának a sűrűjében, akkor nincs idő gondolkodni. Az, hogy mi lesz a következő kanyarban, az mindig meglepetés. Improvizálni kell! 🙂
Aztán majd utólag jöhet az, hogy b******* ez meg mi volt már megint! 😀
Ez volt az eddigi egyik legjobb bejegyzés a blogon! Sok emlék feltört bennem és még így is sok minden kimaradt, ahogy látom. 🙂
Köszönjük!
Lesz még folytatás. 🙂 Ezek eddig úgyis csak a „kötelezők” voltak. 🙂
az eddigi alkalmakkor jól elvoltam, a mondat a szédületes:))
rajzold le amit írtál:))
Innen meg a Çemberlitaş maradt ki. Pótolva.
azert az elejen kiirhattad volna, hogy mit jelent az 1 es mit az 5…
Az 5 a legjobb, az 1 a legkevésbé jó. 🙂
Kedves CyberMacs!
Köszi szépen a sok hasznos és érdekes információért!!! Nagyon élvezetes a stílusod. Május 25-én megyek Isztambulba 5 napra. Mivel olyan jól kiismered magad, és olyan lelkiismeretesen segíted – önként – a turistákat, kérdezni szeretnék egy pár dolgot, ha nem terhellek halálra.
1. Elég-e, ha lírát váltok, vagy váltsak eurót is?
2. Nem egészen értem, hogy mi is van most a napi-, hetijeggyel?
3. Hogy is hívják törökül az ivóvizet, amit zacskóban lehet venni? És mindenhol lehet kapni?
4. Az a rengeteg működő mecset, tehát nem a múzeumnak számítók, ingyen látogatható?
5. Nőknek kendőt vagy sapkát kell viselniük a mecsetekben?
6. A Boszporusz-kirándulás mennyi ideig tart? Olvastam, hogy van turistáknak egy rövid ideig tartó is. De akkor, feltételezem, nem mennek le a Fekete tengerig. Megéri addig lemenni, látszik a tenger?
Hálásan köszönöm előre is a segítségedet.
Szia!
Előre is jó nyaralást! 🙂
1) A líra elég, bár euróval jobban lehet alkudni (persze nem az 50 kuruşos simitre :)). Viszont nincs tippem, hogy tudsz forintból közvetlenül lírát csinálni, hacsak nem az ATM-en keresztül.
2) Havi jegy van, de az drága. vegyél inkább akbilt. 🙂
3) Su, és kék kupakos palackban árulják minden sarkon. A kupak ne zavarjon meg, mindegyik buborékmentes.
4) Igen, de vannak önjelölt idegenvezetők, akik kérhetnek pénzt ezért azért. Van, amiért érdemes, pl. minaretbe feljutás.
5) Az előírás az, hogy a hajat, és a kilógó combokat kell eltakarni. A láb részen legjobb a hosszú szoknya v. nadrág, míg fejnél a kendő praktikus. A sísapkát nem ajánlom. 🙂
6) Majdnem egész napos, de nem visz el a tengerig (térkép), hanem az utolsó erődig (bár van még utána is), ahova fel lehet menni, és látni a Fekete-tengert. A többi hajó a második Boszporusz hídnál fordul. Az az út fele.
Köszi szépen a gyors választ!
1. Pénzt itthon váltanék be. Persze elég nehéz megsaccolni, hogy mennyi lírát váltsak, és mit kezdek aztán a lírával, ha túl sokat váltottam be. Aranytartaléknak jó lesz az euró. Venni – és alkudni – nem akarok semmit, csak enni-innivalót + helyi közlekedés, múzeumok, hajójegy.
2. Nem tudom, mi van most akbillel. Mintha azt írtad volna, hogy megszűnt, és valami travelcard lesz helyette.
3. Mibe kerül egy üveg su?
4. És hány lírát – eurót ér meg egy minaretbe feljutás?
5. Azt hiszem, akkor elég lesz a rövidebb Boszporusz-kirándulás, attól tartok, egy nap nem jut rá.
6. Tudod esetleg, hogy milyenek a konnektorok? Biztosan nem illik beléjük a hajszárító. Ezzel csaknem minden külföldi szállodában problémám szokott lenni. Próbáltam adaptert venni, horribilis összegbe kerül, és minden országra más, és még akkor sem biztos, hogy mindenféle csatlakozóhoz jók.
Köszi előre is a segítségedet!
Szívesen! 🙂
1) Szerintem minimális lírát hozzál, többit euróban. 🙂 gyors számolás: reggeli 5 TL (max 10), Ebéd 15-20 (büfében, ahol a törökök ebédelnek, csak 7). Múzeum: 10-15. AyaSofya, Topkapı: 20-26
Közlekedés, olyan 5-7 líra/nap. A Boszporusz-túra persze jó drága (a teljes 25 TL)
2) Ezzel itt is kavarás van. De él az akbil, és van Istanbulkard is, ami semmivel sem tud többet.
3) fél liter 50 kuruş. Migrosban vagy más nagy boltban vehetsz literest, 1,5 és akár 5 literest is. Azok 1-2-5 lírába kerülnek. Néha van 5 literes akciósan 2 líráért. Ez jól megéri, csak éppen nem jó egész nap cipelni. 🙂
4) Ez olyan, hogy neked mennyit ér meg. 🙂 Én egyszer egy 10-est adtam. De azóta se jött hozzám senki hasonló szándékkal. pedig..
6) a konnektor ugyan az. Ettől még előfordulhat, hogy a hotelben csakazért is más van, hogy az amerikai turisták érezzék jól magukat. Ha mégse megy, akkor Karaköyben jó eséllyel találsz adaptert. Adapternek hívják, de jó, ha lerajzolod nekik. 🙂
Jó nyaralást! 🙂
Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy, hogy ilyen gyorsan válaszolsz. Megfogadom a jó tanácsaidat. ATM-ek vannak, ha jól értem, tehát abból vehetek fel pénzt. Túl sok készpénzt nem akarok magammal vinni, nehogy elveszítsem vagy ellopják. Hát egy adaptert lerajzolni… Talán egyszerűbb magammal vinni a hajszárítót és megmutatni a csatlakozóját. És hol van az a Karaköy? Az egy városrész? Az utóbbi időben sajnos nem volt időm Isztambullal fogalkozni, bár már az összes ismertetésedet elolvastam korábban, meg az útikönyvet is forgattam. Hétvégén szeretném ismét ennek szentelni magam.
Milyen az idő Isztambulban? Itt – Pesten – ma nagyon meleg volt. És tudod esetleg, hogy milyen várható a jövő hétre?
Köszi szépen!!!
Szívesen!
Olvasgasd a turistakaluz címkéket, ott találsz még sok választ, ami segíthet. Pl. itt vannak a pénzzel és ATM-el kapcsolatos leírások.
Karaköy itt van.
Ha nincs sok időtök, akkor nem biztos, hogy érdemes egy Boszporusz hajózásra pazarolni. Lehet, hogy elég lenne csak áthajózni Ázsiába meg vissza. 🙂
Isztambulban felforgatott idő van. Normál esetben ilyenkor dög meleg van, és este a Boszporusz partján dinnyét eszünk. De idén még mindig megy a fűtés 😛 Legalább eső nincs, te tegnap este hideg volt. Előtte pár napig sütött a nap meg ilyenek, de ma megint pocsék lett. 😛
Köszi szépen, elolvastam a pénzről és ATM-ről írottakat. Ezek szerint eurót viszek. De gondolom, azért egyszerűbb helyeken (török büfé) kell a líra. Vagy ott sem? És akbil meg su vásárlásához (minden sarkon)?
A turisakaluzt már korábban elolvastam, nagyon élveztem és igen értékelem. Fantasztikus munkát végeztél. Különösen tetszett az a tanácsod, hogy ha nem ismerjük ki magunkat, mondogassuk, hogy Eminönü (vagy valami hasonlót, a hajóállomás neve), amíg fel nem tesz valaki a megfelelő buszra. És isteni a bazárhoz adott útmutatásod, valamint a teásbácsi fényképe. Nagyon szórakoztató, és persze hasznos minden, amit írsz. Hétvégén ismét át fogom olvasni és most már pontos tervet is szeretnék készíteni.
Azt írod tehát, hogy nem érdemes boszporusz-kirándulásra vesztegetni az időt.
Jól tudom, hogy a Topkapi palotát csak vezetéssel lehet megnézni és egy egész délelőttöt igénybe vesz?
Úgy látom, borzasztó nehéz lesz dönteni, hogy mit nézzek meg, mi fér bele az öt napba, mert egy hónapra valónak tűnik a látnivaló.
És még valamit szeretnék kérdezni: azt írod, hogy nagyon nehéz megközelíteni (Nehézségi szint: 5 -villamos, majd busz, majd gyaloglás; vagy hajó és gyaloglás, és persze utána mindez vissza) a Kariye Camii mecsetet, amit pedig feltétlen szeretnék megnézni. Meg tudnád esetleg írni, hogy pontosan melyik villamos, busz, hajó, ill. melyik megálló, stb.
Előre is hálás köszönet a segítségedért. Ha nem lennél, ki kellene találni!
Köszönöm, és örülök, hogy hasznos, pláne ha sikeres lesz a túra! 🙂
A Topkapı palotához nem szükséges vezető. Én legalábbis eddig sose használtam, és nem is tudtam róla, hogy kellene. De most, hogy így említed, rémlik, hogy volt valami ilyesmi az útikönyvben. A Dolmabahçe viszont tényleg vezetős, de csak részlegenként. Senki sincs, aki a teljeset bemutatja.
A Topkapı szerintem fél nap.
5 napra a következőket javaslom:
1) nap: Sultanahmed: Kék Mecset, Hippodrom, Török-Iszlám múzeum, Mozaik múzeum, Elsüllyedt Palota, és ha belefér akkor AyaSofya.
2) nap: Topkapı és Régészeti Múzeum, és az AyaSofya ha tegnapról kimaradt. Ha van még idő, irány egy hamam. 🙂
3) nap: Bazár
4) nap: Sirkeci, Fűszer Bazár, Galata híd, Galata-torony, Istiklal Caddesi.
5) nap: na ekkor menj el a Kariye Camiihoz.
A Kariye Camii itt van. Az általam javasolt, egész napos program a következő:
Felszállsz az Aranyszarv hajóra itt, 9:45-kor (vasárnap és ünnepnapokon ez nem jár, akkor 10:45). Ezzel elmész a végéig, Eyüpig.
Innen kicsit vissza a Falig, és séta fel mellette.
Első kapunk be, és tovább a fal mellett. Itt lesz a Tekfur Palota.
Innen már nincs messze a Kariye Camii. De legyen nálad olyan térkép, amin ez is rajta van!
Ez után választhatsz, hogy vissza Eminönübe, vagy tovább.
További: Ki az Edirnekapı-n, majd le a Fal mellett, vissza Eyüpbe, egészen a dzsámiig.
Itt tudsz ebédelni is. A dzsámit megnézheted, de nem túl érdekes.
Innen vagy gyalog, vagy a felvonóval a Pierre Lotihoz, ahol tea és kilátás van.
Innen megint le, vissza a partra, egész a kikötőhöz. Itt lesz csónakos bácsi, aki átvisz a Miniatürkbe.
Innen pedig busz visz vissza Eminönübe. Ez egy teljes napos program, ami más, mint a megszokott útvonal.
Ha nem tudsz/akarsz hajózni, akkor azEdirnekapı a cél, ahova busszal el kell jutnod.
Legjobb ha a Galata híd tövében, ahonnan a hajó is indul, ott kérdezed, melyik busz visz oda.
Köszi szépen a választ és a programjavaslatot, megszívlelem. Úgy rémlik, a Miniatürk nincs is benne az útikönyvben, csak nálad olvastam róla. Mi lenne velünk nélküled? És mi van azon az Istiklal Caddesin, amit ajánlottál? Tudod esetleg, hogy van-e este sétahajózásra lehetőség?
Van éjszakai hajózás, de az majd csak június 4-én kezdődik. Jó is hogy szólsz, mert idén is kell róla cikket írni. 🙂
Az Istiklal Caddesi az a török (éjszakai) élet központja. Kinézetre olyan, mint a Váci utca, csak éppen minden normális áron van. Tele modern boltokkal, éttermekkel, remek, panorámakilátós teázóval. Itt lehet venni az otthoniaknak dögivel helvát, lokumot, csokit, és még sok mindent. 🙂
Este pedig itt zajlik az élet. Mindenhol pubok. Nem egy híres török együttes itt kezdte a karrierjét.
Hát akkor sajnos lemaradok az esti sétahjózásról. Köszönöm szépen a válaszodat.
Ha kitartó vagy, akkor Eminönü kikötőnél, a Galata híd más felén (de még Eminönüben), találhatsz más cégeket is, akik szerveznek Boszporusz túrát. Ott esetleg találhatsz éjszakait is. Akár diszkóhajót is.
Végső esetre pedig ott a csónakos bácsi is, aki elvisz mindenhova. 🙂
Köszi szépen az ötleteket. Remélem, lesz erőm hozzá. Vasárnap estére ugyanis megbetegedtem, megfázás, már kezdtem azt hinni, hogy veszélybe kerül az utazás, de mostanra egy kicsit sikerült összeszednem magam. Nagyon remélem, hogy holnap el tudok repülni és hasznát veszem a sok hasznos tanácsodnak, leírásodnak.
Mi is reméljük, és szurkolunk!
Ne izgulj, csak az első kebab-árusig kell kibírni. Ott aztán eszel egy jó csípős adana kebabot, az pedig majd jól kiírtja a bacikat! 🙂
Jó utazást!
Most szép idő van itt. 🙂
én is megragadnám az alkalmat h örüljek itt a blognak, én is jövő héten megyek isztambulba, és marhajó h ezt megtaláltam. köszi! 🙂
Köszönjük!
És neked is jó utazást!
Remélem, mihamarabb kész lesz a wiki (csak ne kellene annyit gépelni), és az még jobban segíteni fog a felkészülésben! 🙂
Szia! A Marco Polo Isztambul (2008) utikönyv szerint az év 7 hónapjában van havonta egy ingyenes múzeum látogatási nap. Júliusban 3-a. Ez igaz? Mindenre érvényes? Gyerekek hány éves korig ingyenesek? Én 250 EUR-t számoltam ha mindenhova bemennénk a főbb helyek közül (2 felnőtt, egy 9 éves és egy 15 éves) ez rengeteg.. Köszi!!!
Előfordulhat. De sajnos én erről még nem hallottam. Remélem, valamelyik blog olvasónak vannak tapasztalatai ezzel kapcsolatban. 🙂
Igen, a múzeumok drágák. Főleg a népszerűek, mint Topkapı és AyaSofya. Nem tudom, meddig ingyenes, és meddig tart a diák jegy, vagy mennyire fogadják el a nemzetközi diákot. 🙁
nincs a legtöbb helyen diákjegy. a Topkapiba pedig a Hárembe még külön kisajtolnak belőled némi pénzt. Majdnem annyit, mint a nagy kapunál a belépő.
De szép, csak kellene egy rendes ismertető vagy könyv, vagy idegenvezető, mert így csak a száját tátja az ember.
Elvileg, ha bírod pénzzel, akkor van audio-guide, ami majd elmond neked mindent, mint a szőnyeg árus a Kék Mecsetben! 🙂 Azaz olyat is, ami nem is igaz. 😀
De tanulság, ha majd írom a könyvet, akkor Topkapıról térkép, és még több infó.
csináljunk vázlatot, hogy mi kellene bele? szép hosszú lista lenne
Majd lesz egyszer egy olyan is. 🙂
Megjöttem Isztambulból. Fantasztikus város! Rengeteg a látnivaló, de óriásiak a távolságok, mindent sajnos nem lehet egy pár nap alatt. Azt hiszem, így is rengeteget láttam: a Régészeti múzeumot (10 líra), a Topkapit (20 líra) a háremmel (15 líra) együtt, az Aja Szófiát (20 líra), a Kék mecsetet (donation – önkéntes adomány)és környékét, a kis Aja Szófiát (donation), a közelében a Szokollu Mehmet dzsámit (az útikönyv szerint az edirnei Selimiye dzsámi kicsiben, donation), a Ciszterna-palotát (10 líra), a Mozaik múzeumot 88 líra), a Chóra templomot (Kariye dzsámi – Eminönüből a 37E vagy a 38. busz visz oda, Edirnekapi megálló, 15 líra?), a Beyazit dzsámit, a Rüsztem pasa dzsámit. Ha már ott voltam, benéztem a Nagybazárba, de mivel senki sem szólított a barátjának (nyilván látták rajam, hogy nem vagyok komoly vevő), gyorsan ki is jöttem, főleg, miután a Fűszer bazárból elég nehezen tudtam kikeveredni. Láttam a Dolmabahcse palotát (15 líra), jó korán kell odamenni, mert irtózatos sorok állnak előtte. Óriási szerencsém volt, mert már odafelé megismerkedtem egy német házaspárral és a helyi török idegenvezetőjükkel, akinek köszönhetően nagyon hamar bejutottam). Voltam Ortaköy-ben, ahol sajnos, esett az eső, így sétálni nem sokat tudtam, a dzsámit pedig tatarozzák, de megismerkedtem egy üzletben egy helyes és magyar dolgokban kicsit tájékozott törökkel és a kislányával, le is fényképeztem őket, a képet azóta megküldtem nekik e-malben. Voltam Karaköyben, alig lehet közlekedni a járdára kirakott áruk miatt, felmentem a Galáta toronyba (10 líra?), csodálatos a kilátás onnan, végig sétáltam a Istiklar kadesin egészen Taksimig, sokkal hosszabb, mint gondoltam, a látvány egy teljesen európai fő utca látványa nagyon szép házakkal, visszafelé a nosztalgia villamossal jöttem a Tünelig, aztán gyalog vissza Eminönübe a Galáta hídon. Áthajóztam Ázsiába, Üsküdarba, onnan a motorcsónakkal (5 líra oda-vissza) a Kiz Kulesihez (nincs belépő), ami szintén fantasztikus kilátást nyújt. Két hajó is kínál egy-másfél órás Boszporusz-túrát, este is. Én egyik este a másfélórásra mentemel (6 euró, 12 líra, az egy órás 10 líra) egy Tyriollal (ami nem is olyan veszélyes, mármint a ráugrás). A kivilágított Boszporusz látványa teljesen lenyűgöző, és itt látszik igazán, hogy stimmelhet a 700 domb. Kb. ennyit sikerült megnéznem három teljes és két félnap alatt. A Valens vezetéket, Aurelianus falat, Héttornyot csak a buszból láttam. Az Aranyszarv hajót nem keresgéltem, mert azt mondták Eminönüben, hogy a 99. (?) busszal kell elmenni a kikötőjéig, hanem inkább a 37E busszal egyből elmentem a Kariye dzsámiig. Pierre Lotti és Miniatürk, sajnos, kimaradt. És még sok dzsámi bizánci mozaik- és freskómaradványokkal, de hát nem lehet mindent, ezt be kell látni. Megkóstoltam a krumpírt (10 líra), isteni. Utánanézek, árulják-e itthon a török(ös) éttermek, büfék. A su (víz) meglehetős keserűnek tűnt a elején, de aztán megszoktam. A törökök kedvesek, segítőkészek, és nagyon szuggesztíven tudnak magyarázni, még a török nyelvű magyarázatot is megértettem, úgy gesztikuláltak hozzá, de a többség azért válaszolt valamilyen szinte angolul, vagy legalább étette, mit akarok, és a megfelelő irányba mutogatott. És annak ellenére, hogy olyan rengetegen vannak, és olyan keskenyek a járdák, és azt is elfoglalják az árusok (az egész város egy bazárnak tűnik), nem tapostak agyon, nem volt lökdösődés (amitől tartottam), és sosem éreztem veszélyben a pénztárcámat! Apropó pénz: LÍRÁ-ra van szükség szinte mindenhol. Itthon a pénzváltók nem tartanak lírát, és azt bizonygatják, hogy mindenhol elfogadnak dollárt és Eurót, ők is voltak kint (igaz, nem Isztambulban, hanem Antalayában), tapasztalatból mondják. Hát én meg a saját tapasztalatom alapján mondhatom, hogy LÍRÁra van szükség szinte mindenhol. A múzeumok mnd lírát akarnak, sőt az Istanbul cardot is csak líráért lehet megvenni. Pénzváltót nem nagyon láttam, ahol az eurómat lírára válthattam volna, de automatákat igen. Szerencsére olyan kártyám van, amivel külföldön is ingyen vehetek fel pénzt, ugyanis háromszor is vennem kellett fel lírát. Akbilról azt állították mindenhol, hogy már nincs, Istanbul cardot adtak, 10 líra depozittal. Azt mondanám, hogy ilyen rövid időre nem érdemes venni, mert nem tudod, hogy mennyi pénzed van még rajta, azon kívül vasárnap, amikor elutazás előtt vissza akartam váltani, kiderült, hogy zárva vannak az ilyen helyek. Szerencsére a szállodában az egyik portás átvette és ideadta a 10 líra depozitot, de szerintem még kb 10 líra pénz lehetett rajta, ami elveszett. Üsküdarból visszafelé kipróbáltam a vapurt is, bejött az össznépi tánc, és valóban leugráltak egyesek a kikötés előtt. A hozzám közeleső palló nagyon keskeny volt, és itt volt egy kis lökdösődés, így a Tyriol biztonságosabbnak tűnt. Azt hiszem, minden lényeges dolgot leírtam. Azért írtam lyen hosszan és részletesen, hogy más utazók is hasznát vegyék. Az összbenyomás nagyon jó, a város fekvése csodálatos, a látnivaló rengeteg és nagyon szépen rendbe vannak szedve, de a város maga elég lepukkant. Elég furcsa elképzelni egy ilyen várost – és milyen lehet a többi? – elképzelni az EU-ban. Ugyanakkor olyan fényűző kocsikat láttam az egyik este hosszú sorban lejönni egy lerobbant dombról (nem delegáció volt, hanem különböző drága márkájú, török rendszámú kocsik), hogy elállt a lélegzetem. Az árak elég magasnak tűnnek, jól láttam, hogy a 95-ös benzin 4 líra 16? Horribilis összeg. A fűszerbazárban 12 líráért láttam egy kiló cseresznyét, ez is horriblisen sok: azt hittem, hogy sokkal olcsóbb a zöldség-gyümölcs. Tudnál esetleg írni valamit az ottani életszínvonalról? Köszi szépen előre is, és még egyszer ezer köszönet a sok-sok értékes információért, leírásért, nagyon sok hasznukat vettem. És remélem, nem ez volt a utolsó utam Isztambulba. Mindenkinek csak nagyon ajánlhatom.
Köszönjük a jó hosszú leírást!
És nagyon hálás vagyok azért, hogy leírtad az árakat!
Itt némi pontosítást kérek: A Topkapı 20, a hárem + 15? Azaz összesen 35? Én még úgy emlékszem, hogy összesen 26 volt…
A Galata-tornyot nemrég néztem, az 11.
A palackos vizek ízei nagyon eltérőek, attól függően, honnan hozzák. Pl. az Erikli az Uludağ havas csúcsaiból származik, ami 100 km-e van Isztambulból. Érdemes több fajtát kipróbálni. 🙂
A líráról érdekes tapasztalataid vannak, mert nekem sok múzeum is elfogadta az eurót. az árusok pedig egyenesen örülnek neki (főleg most, amikor alacsony a líra). így csak a kimondottan önkormányzati (busz, hajó) dolgokra nem volt jó az euró.
Az IstanbulKard a reklám szerint 5 TL. Ha tőled 10-et kértek, akkor valahol valami nem oké. Én akbilt Kadıköy kikötőben veszek a barátaimnak mindig.
Pénzváltó sok van a kikötők környékén, és a Fűszerbazárnál. Döviz a nevük.
Örülök, hogy jól érezted magad, és hogy még a Boszporusz túra is összejött! 🙂
És még egyszer köszönöm a leírást, mert ebből én is sokat tanultam, ami jól jön a készülő wikihez. 🙂 Pl erre a pénzes dologra jobban oda kell figyelni a leírásnál.
Igen, megvannak jegyeim: a Topkapi 20 + a Hárem 15 líra! A Kariye dzsámi biztosan 15 líra, A Galáta torony jegyét nem találom, de 10 líra rémlik. A Mozaik múzeumnál sem vagyok biztos, hogy hat vagy hét líra-e. A Dombahcse palota hárem nélkül 15 líra, háremmel együtt 20, de az épp zárva volt. Kadiköyig nem jutottam el, az túl messze volt nekem. Eminönü-ben több helyen állították, hogy az akbil finished. Az Istanbul cardra 10 líra depozitot számoltak fel, ami valószínűleg annyi is, mert a tünelnél tettem rá ismét pénzt, és nem értették, miért mondogatok 10 lírát, azt hitték, a depozitot kérem vissza, nyújtotta felém a pasi a 10 lírát. Én nem találtam pénzváltót, nem is tudtam, hogy hívják, Eminönüben mondták, hogy a másik oldalon van (a dzsáminál), na ott keverdtem be a Fűszer bazárba, ott is megmutatta valaki az irányt, de reménytelennek látszott, örültem, hogy kitaláltam abból a tömegből, és a Sirkeci épületében találtam automatát, ezután már nem is kerestem pénzváltót. Hát a leírásomból látszik, hogy szinte kizárólag „állami” intézményeket látogattam, és ott lírát kértek. Csak egy-két helyen volt kiírva, hogy hány euró. A Múzeumok boltjaiban mindent elfogadnak, vettem is euróért két könyvet, mint utóbb kiderült, két euróval drágában, mint máshol. Könyvön és képeslapon, elemen kívül nem is vettem semmit. De még a Boszporusz-hajón, ahol teát és szendvicset vettem, ott sem fogadták el az eurót. A túráért igen, ki volt írva hány líra, euró, dollár. Vizet is líráért árultak, kivéve a Hippodrom környékén, de ott egyből a duplájába került. Az árak valóba nagyon borsosnak tűnnek, különösen a benzin. Kíváncsi lennék, mit keres egy átlag török. Nagyon szegénynek tűnnek, nagyon szegényes dolgokat árulnak az utcán. Vajjon adnak is el néha valamit?
Köszönöm az árak pontosítását!
Hmm… akkor ezt a pénzváltást jobban le kell írni, meg fénykép, stb… Én úgy szoktam őket keresni, hogy jó nagy világító táblán kint van az aktuális árfolyam. Ez már messziről látszik.
Ha olcsó dolgot veszel (ami ugye magyar dolog 🙂 ), akkor ugyebár nem éred el az eurós papírpénz árát. Azaz legalább 10-20 líra értékben kell vásárolnod, hogy papír euróban tudj fizetni. A tea és a víz nem ez a kategória. 🙂
Isztambulban nagyon nagy a kontraszt. Vannak nagyon szegények és nagyon gazdagok is (meg igényesek és igénytelenek is). A turista rész szegényesen néz ki, de nem az. Ennek több oka is van, és erről szeretnék egy hosszabb leírást is készíteni. A lényeg, hogy túl nagy és túl régi a felújításhoz. A Galata ma az egyik legdrágább környék. Maga a torony mögött is nagyon elegáns boltok vannak. A Taksim tértől tovább megyünk, ott van Nişantaşı, ahol a luxus üzletek vannak. Ha pedig metróval megyünk pár megállót, akkor hihetetlenül más környékre jutunk, ahol csillogó toronyházak vannak (kép itt).
Az ázsiai oldalon pedig egy egész modern bevásárló utcanegyed van. 🙂
Megerősítve: tényleg nem árulnak már akbilt, és az Istanbulkard is 10 TL, holott 5-nek reklámozták… 😛
Ja igen, a kérdésre a válasz: Isztambul drága város a helyieknek is. De itt van lehetőség. Rengeteg, csak meg kell ragadni.
A zöldségek ára változó. Van, ami drágább, mint otthon, de van, ami olcsóbb (és persze szezon is van). Sajnos nem tudom az otthoni árakat, mert ott sose jártam piacra. De szerintem a paradicsom, paprika, salátának való dolgok olcsóak. A cseresznye lehet drága. Az valahogy másik kategória. A dió is roppant drága, ha minőségit szeretnél. De pl. a szotyola nagyon nagyon olcsó. Nem is értem, hogy élnek meg az árusok. Szerintem a mogyoró is olcsó. Én 10-15 lírából szoktam bevásárolni a magos boltban, és az elég egy heti esti TV-zéshez. 🙂
A benzin tényleg horror. Ehhez számold még hozzá, hogy aki Isztambulban kocsit használ, az naponta legalább 100 km-t megy, de a 200 se ritka. Ennek a fele pedig dugóban araszolásból áll….
Nekem természetesen nem volt időm a lehetőségek kereséséhez, nem is kerestem igazából semmit, csak mikor a Fűszer bazárban bóklásztam a pénzváltót keresve, vettem észre a cseresznye árát, amitől egyből rosszul lettem. a paradicom meg az uborka valószínűleg olcsó, mert mindennap az volt a szállóban a reggelihez (svéd asztal), gyümölcs viszont egyszer sem. Ja, és a szálloda. Interneten foglaltam, és nagyon jól választottam: 40 euro/éjszaka (fürdőszoba, légkondi, hűtő, TV), 1 percre a Gülhane villamos megállóhoz, jó környék, tele étteremmel, szállodával, és Te nyilván tudod, hogy a Gülhane villamos megállótól 5 perc gyalog a régészeti múzeum, a Topkapi kettővel több, 5 perc az Aja szofia és társai, 10 perc Eminönü, onnan 2 perc a buszvégállomás, a villamos végállomásától öt perc a Dolmabahcse palota. A repülőtérről metro és villamos. A személyzet kifogástalanul udvarias, kedves, segítőkész, tájékozott a tömegközlekedésben: egyből tudták, hogy melyik busz megy a Kariye dzsámihoz. Szóval minden szempontból jól sikerült az utam, eltekintve a megfázásomtól, de hát erről nem Isztambiul tehetett. És hát veled is óriási szerencsém volt!!! Nagyon sokat segítettél a leírásaiddal. Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
Örülök, hogy segítettem! 🙂
Igen, szerintem is Gülhane a legjobb hely turistáknak! Én is ott aludtam az elején, és 16 nap alatt csak 2x kellett tömegközlekedést használnom, mert minden ott van a közelben! 🙂 Oké, ebben az is benne van, hogy én elgyalogoltam a Kariye-ig, meg vissza, és a Boszporusz hídig is (onnan azért már busszal mentem vissza).
De egyébként tényleg jó, ha a napi túra után csak perc a hotel, nem kell sokat gyalogolni. Ez leginkább a morálnak jó. 🙂
Megnéztem a cseresznyét, mert kíváncsi voltam rá. 🙂 Nálunk a bácsi (akinek se boltja, se engedélye) 9 TL-ért árulja. Azt mondják, még csak most kezdődik a szezon, és megy majd lejebb is az ára. Persze valószínűleg sose éri utol a paradicsomot, és még az is lehet, hogy a magyarországi áraknál is magasabb lesz.
Alapvetően a zöldségek nagyon olcsóak, a gyümölcsök drágábbak, de még ők is ritka esetben drágák.
Vannak viszont kifejezetten horror árú cikkek. Ilyen az elektronika, aminek a vámja magas. A másik pedig a kozmetikumok, amelyeknek szintén magas a vámja, de ott még benne van az is, hogy a boltok szándékosan luxus szinten tartják az árakat.
Így ha Magyarországra jön egy török lány, akkor egy DM/Rosmann-ban, ha pedig fiú, akkor Saturn/MediaMark-ba vidd el. 😀
A Mozaik múzeumnál sajtóhiba a 88 líra, természetesen csak 8 líra a belépő.
Ha már az áraknál tartunk, a Héttorony csak 5 TL volt május elején, Gülhane-Yedikule gyalog… 2 óra…
Köszönjük!
Igen… a 2 óra a stimmel. 🙂
Sziasztok! Szeptember elején leszünk kint nehány napot egy kolléganőmmel el Isztambulban egy megbeszélés utan. Nyilván sok minden ki fog maradni a 2teljes+2 fel napból,de jó hogy van segítség kent ez a blog tájékozódni . Az szállásban tudtok segiteni? Mivel nem sok időnk lesz ,ezért sokat nem akarunk utaztatni a városban . Valahol a Topkapi és a Kék Mecset kornyeken kellene valami . Köszönöm!
Szia!
Örülök, hogy tudunk segíteni!
Sajnos a hotel az egyetlen, amiben nem tudok ajánlani. Max azt, melyikbe NE.
Erre már próbáltunk egy tapasztalatcsere oldalt indítani a fórumon: http://isztambul.info/forum/isztambul/hotel-ajanlo/
Legjobb pedig szerintem a Tripadvisor, ahol nagyon jó visszajelzéseket olvashatsz a hotelek minőségéről. 🙂
Jó utazást!
Sziasztok!
Aug.1-én utazunk Isztambulba 10 fős kis társaságunkkal. Már régóta olvasgatom az oldalatokat, így most azt szeretném kérdezni, van-e valami újdonság amire felhívnátok a figyelmet a korábbiakhoz képest.:) Edina
Leszámítva, hogy a Ramazán aug 18-ig tart, dög meleg van. Más újság nincsen. 🙂
Érezzétek jól magatokat! 🙂
Én a Hotel Ersu-ban laktam. Nagyon elégedett voltam a fekvésével, a reggelivel és a személyzettel is. Interneten meg tudod nézni és lefoglalni: http://www.booking.com (a booking.com nem számol fel foglalási díjat).
Bocsánat, elfeljtettem a címzést:
JUDIT-nak szántam az előbbi választ. A Hotel Ersu 5-10 perc sétára van mindentől, ami számít (és amire – esetleg – lesz időtök). Nekem mindig a központi fekvés a legfontosabb, nem akarom utazással tölteni az időmet.
Sziasztok!
Nagyon klassz ez az oldal csak gratulálni tudok a sok hasznos tanácshoz.
Én augusztus 5 -én utazom a családommal és barátokkal. Tudnál abban segíteni,hogy pontosan mikor van a Ramazán és meddig tart? Ilyenkor gondolom minden zárva van. Vagy a múzeumok és vendéglátó egységek nyitva vannak? Mi a Hotel Perulába fogunk megszállni.A tulaj és családja beszél magyarul.Már találkoztunk Magyarországon és nagyon rendes.
Előre is köszönöm.
Móni
Kedves Móni!
Üdv a blogon és köszi! 🙂
A Ramazán böjt időszaka augusztus 7-ig tart. Azaz 7-e az utolsó nap, amikor még nem iszunk, eszünk, stb… Eddig a normális isztambuli élet fog zajlani, leszámítva, hogy az utolsó napok a legfontosabbak. Olyankor a mecsetek a szokásosnál jobban tele lesznek. Főleg az este 10-es imánál (8-kor inkább mindenki rohan enni 🙂 ).
8-án pedig a város kiürül. Mindenki elmegy a rokonokhoz. Majd rájön, hogy ez nem olyan jó ötlet. Rokont messziről üdvözölni sokkal vidámabb dolog. Így 9-én már többé-kevésbé visszatér a normális élet.
8-án délután, este fele az alap szolgáltatások, mint étterem, szupermarket már nyitva lesz.
Az állami intézmények és bankok végig zárva lesznek. Bár a nagyobbak, mint AyaSofya talán kinyitnak valamelyik nap.
Jó készülődést!
Nagyon köszönöm a gyors a választ.
Szóval ha jól értelmeztem akkor csak 8-án nem lesznek nyitva az üzletek és a Bazár.
8-án a strandok nyitva vannak?
Mit javasolsz milyen programot szervezzünk?
Nem akarunk a szállodába ülni egész nap. 🙂
Figyeltem a bolgot írtatok belépőkről is nagyon klassz. Azóta nincs változás a belépő árából ?
Nagyon köszi még egyszer sok hasznos infót.
Visszaszámlálás megkezdődött.:)
Már alig várjuk,hogy megérkezzünk.
Szia Móni
A strandok mindig nyitva vannak. 🙂
Helló!
A belépő árak sajnos mindig csak tájékoztató jellegűek.
Csak remélni tudjuk, hogy nem változott.
Sok mindent lehet csinálni akkor is, ha a fél város zárva van.
Én pl. elsőnek a Boszporusz túrát próbálnám meg. Az jó eséllyel működik, és teljes napos program.
Másik lehetőség a „sima” séta. Isztambulban rengeteg fele el lehet menni sétálgatni. Az utcák is látványosak, ráadásul minden mecset nyitva lesz, amelyekbe szintén érdemes bekukkantani. Attól még, hogy 1-2 múzeum zárva lesz, még nagyon sok helyre el lehet menni. 🙂
Jó készülődést!
Halihó!
Nagyon köszönöm a sok hasznos infót.Lenne még kérdésem ha nem veszed tolakodásnak.
A barátaink szeretnének vásárolni,de úgy tudom ha nem a bazárba megyünk sokkal olcsóbban is tudunk vásárolni.Merre lehet olyan üzleteket találni ahol vásárolhatnánk a barátaink?
Előre is köszönöm:)
Nagyon meleg van ?
További szép estét.
Helló!
Örülünk, hogy hasznos információkat találsz! 🙂
Minden attól függ, hogy mit szeretnél venni. A bazárban a turistáknak való ajándékokat lehet leginkább találni. Azok általában a turisták által látogatott helyeken kaphatóak. Nem hiszem, hogy nagy árkülönbség lenne, mert azok mindenhol drágák (más városokban persze olcsóbb, mint Isztambulban). Ráadásul azt mondják, ritka kihalt a bazár mostanában, így minden nagyon olcsó. Bár ezt nem tudom tapasztalatokkal alátámasztani, mi nem járunk oda (otthon már van kicsi asztali AyaSofya, nem kell belőle több. :).
Ha viszont célzott dolgot szeretnél venni, vannak célboltok. Pl. játékok, szőnyegek, traktorok és vasmacskák is.
Az idő nem olyan vészes. 30-32 fok van. Este kissé fülledt.
Helló!
Nagyon jó ,hogy van ez a blog és ,hogy rátaláltam 🙂 mert nagyon gyorsan válaszolsz
minden felmerülő kérdésemre. 🙂 Néha szoktam szörfözni és nézegetem mennyien vannak a Bazárba
Igazából bőr árut és ruhát cipőt szeretnénk vásárolni a barátaink. A traktor is jó lenne mert a mezőgazdaságba dolgoznak csak azt nehéz lenne haza hozni 🙂 .
Nálunk is 30 fok van bár hétvégére akár 40 is lehet ha lehet hinni az előrejelzésnek 🙂
Már nagyon várjuk az utazást. Remélem minden rendben lesz.A szálloda küld transzfer /szerencsére/
Bajba lennénk ha nem lenne mert ahogy olvastam nem olyan egyszerű bejutni a városba.
Gondolom neked már nem gond. 2 éve már jártunk Isztambulba igaz télen , de akkor az Atatürk reptéren szállt le a gép onnan nem volt gond bejutni a városba nagyon jó volt a közlekedés.
További szép napot és sok sok köszi az infókér 🙂
Köszönjük! 🙂
Ruha és hasonló dolgok tényleg nem a nagybazárban vannak. Hanem ahogy mentek lefele a fűszerbazár fele, ott van egy nagy ruha bazár. Ott mindent megtaláltok.
Az igazság viszont az, hogy a törökök többsége inkább plázákba jár, és nyugati ruhákat vásárol (amit Kínában készítenek).
A traktor miatt nem kell aggódnotok. Szépen összehajtogatják és becsomagolják a boltban, így még kézipoggyászként is fel lehet vinni a gépre. 😉
Lassan kiépül, hogy a Sabina Gökçen-en is jó legyen a közlekedés. Még frissen lett nemzetközi reptér.
Jó készülődést! 🙂
Szia !
Nagyon köszönöm a gyors választ.
Máris megkönnyebbültem,hogy a traktort össze lehet hajtogatni. 🙂
Azt halottam ,hogy van minden héten 1 nap amikor van ruha piac Isztambulba.
Nem tudom jól halottam-e ha igen akkor az merre van?
És a halpiacot merre találjuk?
Már nagyon várjuk az utazást.
Sikerült magyar nyelvű idegenvezetőt is találni. Így talán többet megtudhatunk a kiválasztott múzeumokról amiket szeretnénk megnézni.
További szép napot!
Szia Móni
Helló!
Szívesen!
Persze, mindent össze lehet hajtogattatni, és még díszcsomagolást is lehet kérni (ingyenes), úgyhogy vásároljatok nyugodtan.
Ilyen 1-napos ruha bazár nagyon sok helyen lehet. Én konkrétat nem tudok, csak ami van a Nagy Bazár és a Fűszer Bazár között. Az viszont állandó.
A többi inkább messzebb van a központtól.
Még a Fűszer Bazár előtt szokott lenni amolyan bazár esténk, miután a rendőrök elmentek aludni. Olyankor lehet venni olcsón „eredeti” lacost és hasonló márkás dolgokat.
Halpiac van egy a Fűszerbazár oldalában (menj az orrod után), vagy Kadiköy-ban is.
Jó mulatást!
Szió
Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt, mert sehol nincs segítség Isztambullal kapcsolatban.
Remélem tudsz nekem segíteni.
1 hét múlva megyünk Isztambulba a Grand Ant hotelban fogunk megszállni ( 9 Aksaray Fatih, Fatih, 34096 Isztambul) Igazából próbáltam útvonal tervezőben nézelődni, de nem nagyon sikerült. :((
Az lenne a kérdésem, hogy a fenti hotelből, hogy tudnánk legegyszerűbben a Mecsethez, Aya Sofiához eljutni illetve a bazárba?
Nagyon köszönöm, szép napot Nektek.
Helló!
Köszönjük, és üdv az oldalon! 🙂
Nem olyan nehéz, bár kicsit már a turista rész végén vagytok. Innen kb. 30 perc az AyaSofya gyalog. Elég könnyű megtalálni, mert csak a villamos vonalat kell követni. Ott mondjuk érdemes jó irányba indulni. A hoteltől indulva jobbra. De inkább kérdezzetek rá! 🙂
Itt egy útvonal:
https://www.google.com/maps/preview#!data=!1m4!1m3!1d10271!2d28.9642537!3d41.0085296!4m23!3m22!1m5!1sGrand+Ant+Hotel!2s0x0%3A0x895b4c376828aef3!3m2!3d41.007163!4d28.952985!1m5!1zRGl2YW4gWW9sdSBDZCBObzoyLCBBbGVtZGFyIE1oLiwgRmF0aWgsIFTDtnLDtmtvcnN6w6Fn!2s0x14cab9bde625da65%3A0x61f972ec75131a1c!3m2!3d41.0078387!4d28.9778399!2e2!3m8!1m3!1d10271!2d28.9630944!3d41.0079732!3m2!1i1158!2i655!4f13.1&fid=0
A bazár már jóval közelebb van, mert az csak 3 megálló, annyit pedig simán le lehet gyalogolni, még akkor is, ha vettetek 30 szőnyeget. 🙂
De azért azt javaslom, hogy vegyetek Istanbulkart-ot, és inkább tartalékoljátok az erőtöket a „rendes” sétára. A villamosmegálló mindjárt ott van a hotel közelében (kérdezzétek: trem). Megálló neve: Aksaray.
Az AyaSofya 5 megálló onnan.
Jó készülődést! 🙂
Nagyon nagyon köszi. 🙂 Igazából másodszor megyünk Isztambulba (2010-ben voltunk szilveszterezni pár napot), de akkor csoportosan hoztak-vittek minket minibusszal így nem kellett tömeg közlekednünk.
Most is csak pár napot leszünk nézelődni, de csak kettesben. Valahonnan az AyaSofia-tól indul egy Hopp on/Hopp off busz azzal szeretnénk körbe menni. A reptérről/re meg transzfert kértünk az utazási irodától. Igazából 2 teljes napunk lesz a nézelődésre de a mivel már bejártuk a Mecsetet meg a Palotát meg az AyaSofia-t „múltkor” ezért inkább csak fotózunk, sétálunk, nézelődünk és lehet hajókázunk egyet. :))
Szerintem ne pazaroljátok az értékes időtöket arra, hogy a hopp-on busszal álltok a dugóba. Inkább menjetek el egy egész napos Boszporusz-túrára (vagy legalább egy rövid 1-2 órásra)
hol lehet jegyet venni rá és kb. mennyibe kerül?
Köszi 🙂
Tudnod kell, hogy 2 féle túra van: van a hosszú, amit az IDO szervez (Uzun Boğaz Turu). Ez 10:35-kor indul a Galata-híd mellől. A Boszporusz végére kb. 12:10-kor ér, majd 15:00-kor fordul vissza. Érkezés Eminönübe: 16:25.
Jegyet felszállás előtt tudsz venni, és 25 TL.
E mellett az IDO rövid túrát is szervez, ami kb. 1-2 óra, és csak a második hídig megy. Ez 10-14 TL. Kb. minden órában indul el. Ez nagyon jó, hogy az egész nap ne menjen el.
Viszont ilyen rövid túrát nagyon sokat szerveznek. Még bácsi is van, aki csónakkal bevisz a közepére, majd kerülgeti a tankerhajókat. Úgyhogy bőven van választék! 🙂
valami nagyon jó kis török kajálda?
Ahol a szállodátok van, ott ne próbálkozz, mert csak orosz éttermet fogsz találni. Beljebb, a bazár környékén (közepén) viszont már egymást érik az éttermek.
Szia ! Cybermacs köszönjük a fáradságos munkát amivel készíted az oldalt .Mint mindenki más nekem is lenne néhány kérdésem,amire előre is köszönöm a válaszodat.Én szept 29.-én megyek már nagyon várom . A kérdések: 1.A nagy boszporusz túránál ha hajóval végig megyek a fekete tengerig milyen buszokkal tudnék vissza jönni? 2.Tudsz e olyan helyet ahol fogyasztás mellett ingyen hastánc műsor van? ( ingyen Dervis táncot találtam )3.
A Leander (kislány) toronyhoz közlekedik e menetrendszerinti hajó vagy komp és milyen áron?A Yedikulét mivel lehet megközeliteni ?(taxin kivül)
Helló!
1) Visszafele azért nem ajánlom a buszt, mert eléggé kalandos. Csak tapasztaltaknak, mert legalább 1x át kell szállni.
Ráadásul a két végállomáson Rumeli Kavaci/Anadolu Kavaci napi 1-2 busz jár.
Ha korábbi megállónál szálltok le, akkor az európai oldalon Kabataş, ázsiai oldalon Üsküdar vagy Kadıköy végállomással már elég sok busz és dolmuş meg minibusz jár. Kabataş-ból villamossal, míg Üsküdar-ból és Kadıköy-ből hajóval juthattok vissza a történelmi városrészbe.
2) Nem tudok ilyen helyet.
3) 80 (http://www.yoltarifi.com/iett-80-hareket-saatleri-yedikule-eminonu-istanbul-guzergahi–r )és 8T (http://www.yoltarifi.com/iett-80t-hareket-saatleri-yedikule-taksim-istanbul-guzergahi–r). Attól függően, hogy Eminönüből, vagy Taksimból szeretnétek menni. A gidis az odafele, a dönüs a visszafele indulási ideje. Hafta ici: munkanap, cumartesi: szombat, pazar: vasárnap.
Érdemes odafigyelni a menetrendre, különben eléggé nagy lesz a séta. 🙂
Jó készülődést!
Kimaradt a Kislány-torony…
Mindjárt a toronynál a szárazföldön indul a komp. Nincs menetrendje, amikor megtelik (megunják), akkor megy be. Úgy emlékszem 10 TL a „belépő”. Ez egyben a toronyba is a belépő.
Szívből köszönöm a gyors válaszokat . (Jó éjszakát .)
Szia Cybermacs ! Mégegyszer köszönöm a múltkori gyors válaszokat.Azt gondoltam hogy csak le kellene menni a fekete tengerig ha már itt az alkalom. A tervem az és a véleményedet kérném hogy jónak tűnik e,hogy 2-es zöld metroval a Taksim-ról kimennék a végállomásig Haciosman megállóba ahonnan kb félóránként közlekedik a 150-es IETT busz Rumeli feneri végállomásig.Visszafelé is igy jönnék,és igy nem vagyok kitéve a ritka hajóindulásnak.Válaszodat előre is köszönöm.
Érdekes ötlet, de jónak tűnik.
Ajánlom az ide vonatkozó korábbi bejegyzést, mégis mi vár itt rád 🙂
Erőd a világ végén
Visszafele készülj fel egy hatalmas dugóra. Ha pedig pénteken jössz, akkor akár még rekordot is dönthetsz az isztambuliakkal együtt, mint a világ legnagyobb közlekedési dugója. 🙂
Visszafele, amikor a busz kijut a tengerpartra, érdemes átszállni egy másikra, amelyik végig a parton megy, Kabataş végállomásra, ahonnan már villamossal juthatsz el a történelmi városrészbe.
Itt elég sok busz megy el, de nem mindegyik a parton. Kérdezz rá a Sahil-re. Ez jelenti a partot. 🙂
Ott is dugó lesz, de legalább jó a kilátás! 🙂
ez lemaradt :
http://en.yoltarifi.com/iett-150-hareket-saatleri-haciosman-metro-sariyer-rumeli-feneri-istanbul-guzergahi–r
köszönöm a választ
CyberMacs! Nagyon köszi!!!! 🙂
Elméletileg villamossal el tudunk jutni az Ayasofia-hoz (melyik irányba kell menni? Mi a megálló neve ahol le kell szállni?) ahol körbe tudunk sétálgatni. A másik irányba meg a bazár.
Galata Hídhoz hogy jutunk el? Annyira nem látom át Isztambul tömegközlekedését. :(( Hiába van metrótérképem villamossal megyünk + fogalmam sincs hogy ahová menni akarunk az melyik villamos vagy metró megállónál van. 🙁 Vagy csak nekem bonyolult?
Milyen időre számíthatunk most hétvégén?
Szép napot és köszi! 🙂
Helló!
A hoteletek megállója az Aksaray. De lehet, hogy a Yusufpaşa közelebb van… A Fedett bazár a Beyazit megállónál kezdődik és a Çemberlitaş-ig tart. A Kék Mecset, AyaSofya már a Sultanahmed megállóban van. A Galata híd pedig az Eminönü megállónál van. Hotel felől az útirány: Kabataş
Bővebben: http://isztambul.info/wiki/isztambul-villamos/
Most éppen nem esik az eső, csak majdnem. Lehet napsütés és hőség is a hétvégén, de akár eső is végig…
Jó utazást! 🙂
Isztambul látnivalói, tanácsok
Kezdjük az elején: a Sabiha Gökcen repülőtérről (ide érkeznek a fapados járatok, mint pl. a WizzAir) a busz fejenként 13 líráért visz be a Taksim térre. (Nem érdemes taxival menni mert kb. 50 km és 1 óra az út, de a Taksim tértől a szállodáig már igen!)
A városban való utazáshoz az Istambulcard 6 lírába kerül (amit visszavesznek ugyanennyiért), ezt lehet feltölteni. Egy út 2.10-be kerül, de 2 órán belüli átszálláskor az ár egyre csökken. Többen is utazhatnak vele, villamoson és buszon egyaránt használható. (Figyelni kell a sofőr melletti jegykezelő automatát, mert kiírja, hogy mennyi maradt a kártyán!)
Ezzel a kártyával érdemes utazni a hajón (nem pedig azzal, amit az utazási irodák ajánlanak!) a Herceg szigetekre. Érdemes a legutolsó szigetnél kiszállni. Egyik szigeten sincs tömegközlekedés, csak lovas kocsi vagy kerékpár. Viszont meseszép házak vannak. (1/2 11-kor indul a hajó Kabatasból, a T1-es villamos végállomásáról.) (Kabatasban van a keleti irányba menő buszok végállomása is.)
A Galatasaray az óváros szíve, innen indul az Istriklál (Isztambul sétáló utcája), ami a Taksim téren ér véget. Régi piros retró villamos megy végig rajta, amire érvényes az Istambulcard. Az Istriklál utca másik vége a Galata toronyhoz vezet. A környező kis utcákban érdemes vásárolgatni, nem olyan drága, mint a Nagy Bazár.
A Kék Mecset valóban ingyenes (csak borzasztó a lábszag, ezért érdemes a mezítlábra is zacskót húzni, ha levettük a cipőnket! No meg egészségügyi okokból is). (Annyi a mecset, dzsámi, hogy a végén már nem tudunk különbséget tenni. Legfeljebb akkor izgat fel, ha éjjel fél 4-kor a müzeim imára hív és énekelni kezd.)
A Haya Sofya mecset 30 líra (sajnos most belülről tatarozzák, és csak az állványok mögött találtuk meg az „Izzadó falat”, ahol kívánni lehet. Előtte a téren árusok tukmálják az útikönyveket több nyelven, van köztük magyarul is, nekünk 37-ről sikerült lealkudni 10 lirára!
A Topkapi palota és Hárem 30+15 líra (mivel egymás mellett vannak a Haya Sofya-ával, de az hétfőn zárva, ezért egyszerre érdemes megnézni, de nem hétfőn!) Ezt nem szabad kihagyni, minimum fél nap!
A közelben van a Yerebatan Sarnici, vagyis a Bazilika ciszterna (az Elsüllyedt Palota), belépő 20 líra.
Szintén a közelben van a Hippodron tér és Hürrem szultána fürdője (ez utóbbiban egy fürdés 85 Eu-ba kerül, szerintem nagyon drága!)
Feltétlen meg kell nézni a Dolmabahce palotát a Háremmel, 40 líra a belépő, de megéri. Itt halt meg Atatürk és az utolsó négy szultán is itt élt. (Legalább fél napos program.) Csütörtökön zárva! (A T1 villamos végállomásához közel, Kabatasban található, ahol a hajóállomás van.)
Látni kell még a Süleymaniye-dzsámit, mögötte a temetővel, ahol eltemették Szulejmánt és Hürrem szultánát, csak sietni kell, mert még 6 óra előtt bezárják! A dzsámi mögött található Szulejmán fürdője, ami már „csak” 35 Eu-ba kerül.
A Redikule-erőd este 6-ig van nyitva, 20 líra a belépő, mi sajnos lekéstük.
A Nagy Bazár tényleg drágább, mint a város kisboltjai, de alkudni muszáj! Megtalálható itt szinte minden bőráru, táska, ridikül – világmárka hamisítványa! Max. az első ajánlott ár feléig lehet elmenni az alkudozásban, utána már megsértődnek és otthagyják a vásárlót. (Vasárnap zárva)
A Fűszerbazár bent drágább, mint kívül az épület oldalán! Ott még magyarul is beszél egy-két eladó. Sokféle mag kapható és édességek minden mennyiségben. (Vasárnap zárva)
Érdemes még meglátogatni a halpiacot Karaköyben és mellette a kis éttermeket kipróbálni. (Vagy a Galata-híd alatt lévő drágább éttermekben enni.)
Az Ortaköy–negyedben egyszerre több vallás találkozik, mohamedán, iszlám, zsidó, keresztény templomok találhatóak. Viszont nagyon finom csokis-gyümölcsös gofrikat lehet 10-12 líráért enni a Boszporusz parton található büfék egyikében.
A Levent-negyed már a modern nagyváros hangulatát idézi, hatalmas bevásárlóközpontok, irodaházak jellemzik. Az áruházakban szinte minden világmárka megtalálható. Vásárlásnál érdemes kivárni az akár 70 %-os leértékelést, mert különben minden nagyon drága.
Az Etiler-negyed Isztambul Rózsadombja, sok parkkal, tágas terekkel. (Mi itt laktunk.)
Tanácsok:
Csapvizet nem szabad inni, az utcán árulják a fél literes flakonos vizet 50 kuruzsért, vagy a frissen facsart narancslét vagy grépfruitlét 3-9 líráért.
Sok gyaloglásra kell számítani, ezért kényelmes cipő és lenge ruha ajánlott. Mindig legyen nálunk kendő, mert csak azzal engednek be a dzsámikba.
Érdemes előre megtervezni a napokat, mikor hova megyünk, mi mikor van zárva, hogy ne kelljen kétszer ugyanarra a helyre elmenni.
Este érdemes felmenni egy szálloda tetejére, mert csodás a kilátás. (Ezért nem kell fizetni, felengednek.)
A taxi aránylag olcsó, ha többen vagyunk, akkor jobban megéri, mint a tömegközlekedés. (Mindkettő olcsóbb, mint nálunk! A busz 2.10 líra /250 Ft/, a taxi 6 líra /720 Ft/ ugyanarra a busz útra)
Nekünk két főre kevés volt 8 napra az ezer líra (120 ezer Ft), váltanunk kellett át Eurót, 100 Euért kaptunk 290 lirát.
Mindenkinek, aki ide utazik kellemes, szép élményekkel teli utat kívánok!
Köszönjük a tartalmas bemutatót! Én pedig a friss belépő árakat. 🙂
Az AyaSofya olyan, mint nálunk a Parlament, állandóan restaurálják. Ritka az az időszak, amikor állványok nélkül látható. Utoljára ilyen 2010-ben volt, az Európa Kulturális Fővárosa program.