Mi csináljunk vasárnap Isztambulban?

Ha Isztambulban túrázunk, akkor jó eséllyel nyaralunk. Ha mégis céges kiküldetésben kerültünk a városba, és még így is van időnk bolyongani (nem pedig eltévedtünk), akkor pedig mázlisták vagyunk. 😛

Tehát nyaralunk! Akkor kit is érdekel, hogy milyen nap van ma? Hétköznap vagy hétvége… egyre megy.

Vagy talán mégsem?

Azért vannak kiemelt napok.

Ilyen a hétfő. Akkor ugyanis a múzeumok nincsenek nyitva. Erről persze sok turista nem vesz tudomást, és sajnos egyes túravezetők sem. Őket lehet ilyenkor fotózni, ahogy várnak mondjuk a Topkapı előtt, hogy bejussanak. Keddig várni pedig nagy türelmet igényel!

Az AyaSofya is múzeum, az is zárva hétfőn. Meg a Régészeti Múzeum is. Három olyan dolog, ami nagy, kiemelt, mindenki meg akarja nézni, és hétfőn zárva. E miatt a csalódott turisták áthajtanak a Sultanahmed Camiihoz, azaz a Kék Mecsethet. Na, mindjárt tele is lesz. Főleg lábszaggal…

Szóval ezen a napon inkább ne menjünk a Sultanahmed környékre!

No de keddem aztán felkel a nap, és a frissen ébredt, simittel teletömött hasú turisták megrohamozzák az AyaSofya-t. Ez se szép látvány…

Mondhatnánk, hogy sebaj, majd e napon megyünk a Kék Mecsetbe. Igen ám, de a hirtelen hosszú sorra várakozok vagy unalmukban, vagy mert elfelejtették, hogy jártak már ott, ismét bemennek.

Jobb ha e napon inkább a bazárba megyünk, ha esetleg hétfőn nem tettük volna.

A hétfő és a kedd az igazán jó nap, hogy oda menjünk, ahol sok turista szeret lenni, és nem a Sultanahmed körzete. Az igazán bátrak elmennek egészen a Boszporusz végéig, csakhogy ne lássanak turisták.

Mindezek után a szerda már egy átlagos nap. Leszámítva, hogy a isztambul.info/wiki/khora-chora-kariye-dzsami-es-muzeum/" class="wiki" target="_blank" rel="external" title="Khôra (Chora, Kariye) dzsámi és múzeum" >Kariye Camii (Chora) meg ezen a napon nincs nyitva. Pufff. Ide ne ekkor menjünk. Mondjuk inkább szombaton, amikor azon mindenki a Boszporuszon hajózik, aki már tudja, hogy vasárnap nem fog felférni.

Majd szeretnék erről a Kariye-Aranyszarv-Pierre_Loti-Miniatürk egésznapos túráról egy hosszabb cikket is írni..

A csütörtök pedig olyan, mint egy átlagos munkahelyen. Nem lehet hova rakni, csak túl kell élni.

No majd a péntek mindent megváltoztat! Az ugyanis az Iszlám napja. Mint a Keresztényeknél a vasárnap, csak kevesebb borozással. Tehát ez megint egy olyan nap, amikor lehetőleg ne menjünk valahova: mégpedig dzsámiba. A Sultanahmed megint kiesett a listából…

Jól látható, hogy bár a Sultanahmed Camii mindig látogatható, azért érdemes odafigyelni, melyik napon is megyünk be.

Aztán eljön a szombat is. És vele együtt a fél Isztambul is, hogy bevásároljon. E napon a bazár és a környéke az extrém turistáknak és a kulturális beállítottságúaknak lehet igazán érdekes. A hatalmas, a hihetetlenül hatalmas tömeg jó eszköz arra, hogy megismerjük Isztambul valódi méretét. Persze ahol emberek vannak, ott csúnya emberek is feltűnnek. Ezért legjobb, ha nem is viszünk pénzt magunkkal, amikor el akarunk vegyülni az ötmilliós bevásárló tömegben.

És végül eljön a vasárnap, a nyugis nap, amikor mindenki lepihen a tengerparton. És nézi, amint a turisták ezreit cipelő Boszporusz-túrahajó vízvonalig süllyed. E napon ugyanis zárva a bazár. No meg hétvége van, akkor már legyünk lazák, irány a hajó!

Mi inkább ne tegyük! Használjuk ki, hogy Isztambul egy világváros. És bár a lakosság 99%-a muszlim, a nem-iszlám vallás képviselőiből is rengeteg van. Isztambul tele van keresztény templomokkal és zsidó zsinagógákkal. Az utóbbiakba még nem tudjuk, hogy lehet bejutni, viszont az előbbiekhez a főkapu vasárnap van nyitva.

Isztambulban találunk római katolikus, anglikán, görög katolikus, örmény, de még szír keresztény templomot is. Sőt! Itt található az Ortodox pátriárka, és az örmény is. Mindkettőnek hatalmas temploma van.

Tehát ha kíváncsiak vagyunk, egy fél világra való vallási helyet bejárhatunk, mindez egyetlen városban. És erre a legjobb nap a vasárnap.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.6/10 (7 votes cast)
Mi csináljunk vasárnap Isztambulban?, 8.6 out of 10 based on 7 ratings
 

One Reply to “Mi csináljunk vasárnap Isztambulban?”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .