Bár Törökország lakosságának a 99,8% muszlim, a maradék 0,2 % még így is jelentős létszámú. Főleg Isztambulban, ahol tényleg nagyon vegyesen, szinte mindenki megtalálható. A muszlimok mellett vannak keresztények is, bőven. Legtöbben az ortodoxok vannak, majd az örmények. De találunk római katolikusokat és anglikánokat is. Sőt! Mint kiderült, a sarki angol templomot (ez nem anglikán, csak angol, míg az anglikán a Boszporusz túloldalán van, de az krimi) szír keresztények is használják.
Elvileg a kettő egymásnak ősi ellengése, de egy ilyen kis közösségben mindenki békésen megfér egymással. Célszerű is, mert miután kilépnek a templomból, szomszédok lesznek. Egyik a pék, másik a fodrász. És ha a fodrász nem akar téglát találni a kenyérben, vagy a pék szeretne egy csinos frizurát, akkor jobb, ha mellőzik a vallási ellentéteket.
Tehát bár Törökországban muszlim többség van, bőven vannak keresztények is. Itt fontos megjegyezni, hogy Törökország nem Iszlám ország, csak Iszlám többségű. Törökországban szabad vallás van már több mint 700 éve. A vallás pedig teljes mértékben száműzve van a politikából, ellentétben sok európai országgal.
Azaz mindenki azt csinál, amit akar. Ha a keresztények Húsvétozni szeretnének, akkor annak nincs akadálya. Sőt!
A törökök minden szeretnek, ami színes és főleg villog. Ezért pl. a Karácsony egy kedvelt ünnep a nem keresztények között is. Bár nem ünneplés lesz belőle, hanem egyszerűen csak lámpasorokkal és Mikulásokkal lesz tele a lakás. Meg az utca. És az egész város.
A Húsvét viszont nem ilyen egyszerű, ugyanis az minden évben máskor van, és ennek meghatározása nem is olyan egyszerű. Igaz, egy ilyen vegyes környezetben a Karácsony is bonyolult, mert az ünneplése valamikor december 24. körül kezdődik, és január 7. fele ér végett. De ott közbeesik az újév, ami eléggé fix, állami ünnep is és könnyű megjegyezni. Ilyenkor lehet Mikulásokat lobogtatni. A törököknek pedig ennyi elég is.
Ezzel szemben a Húsvét egy olyan dolog, amivel már nehezebb megbirkózni. Mikor jön a nyuszi, miért vannak neki tojásai, és ki festi pirosra őket, miért nincs Karácsonyfa, sem izzósor, vagy hogy melyik volt Jézus születése és melyik a halála, stb… Ez mind-mind olyan kérdés, ami túlságosan bonyolulttá teszi az egészet. Így végül a Húsvét kimarad a törökök életéből.
Ez nem jelenti azt, hogy nem tudnak róla, de megmarad egy olyan érdekes tevékenységé, ami másvalakivel történik meg.
A keresztényeknek viszont nagyon is ünnep. És megvannak a szokásos tradíciói.
Szerintem a tojásfestés egy remek móka. És bár nem az én feladatom, de ha szeretnénk, hogy a gyerekeink is ismerjék, akkor mindenképpen be kell szállnom a játékba. Meg amúgy is tényleg jó dolog. Olyannyira, hogy a török ismerősök is elkezdtek érdeklődni.
Úgyhogy az idén elhatároztuk, hogy rendezzünk egy közös tojásfestési mulatságot. A résztvevők között van muszlim, örmény és római katolikus is. Úgyhogy ez lehetne valami intervallási parti is. Mindenki teljesen rá van lelkesedve.
Elsőnek akkor keressünk festéket a tojásokhoz!
Ezt jól meg kell azért fontolni, mert a keleti és nyugati keresztények nem ugyan akkor tartják a Húsvétot. Bár eléggé pontosan le van fixálva, hogyan kell a tavaszi napforduló alapján számolni, csak éppen abban nincs megegyezés, hogy a napfordulót hogyan kell pontosan értelmezni. És bár ma már a csillagászok sokkal pontosabban (és előre több tízezer évre is) ki tudják számolni, mint amit el tudnánk képzelni, az 1997-es egyházi összejövetelen végül senki sem fogadta. A felek úgy érezték, mindez túl bonyolult lenne.
Maradtak a hagyományok, az abakuszszámolások. Ami viszont ezt jelenti, hogy bizonyos években a kelet és a nyugat között akár egy hónap különbség is lehet. De legalább a Nyúlnak van ideje mindenkit körbejárni. Mindez nekünk azért fontos, mert gondolni kell a következő évre is. Ha a keleti Húsvét túl messze esik a nyugatitól, akkor még az előző évben meg kell venni a festéket (szerencsére a tojást azért nem).
Már elértük a 4000 karaktert és mi még mindig nem indult el tojásfestéket keresni! Félő, hogy a kedves olvasó unalmában bealszik a számítógép előtt, és ebből súlyos munkahelyi baleset keletkezik. Így ideje elindulnunk!
Tojásfestéket nem lehet akárhol találni. Legtöbb ott van, ahol az örmény kisebbség is legjobban szeret lakni. Ez a rész pedig Isztambul Şişli kerületében, ott is leginkább Feriköy városrészben (a ’48-as magyarok is itt laknak, csak ők valamivel kevésbé komfortos környezetben.
Ez viszont Európában van. Mi pedig Ázsiában. Menjünk át egy másik földrészre csak azért, hogy tojásfestéket vegyünk? Micsoda gondolat! Étterembe, vagy csak egy teát meginni, az más téma. Akkor gondolkozás nélkül hajóra ülünk. De így nem. Egyébként is, a környéken van örmény, ortodox, francia és angol templom is. Azaz itt is kell tojásfestéket találnunk.
Neki is indultunk. Amit már megtanultunk, hogy sima boltban és szupermarketben ilyesmi nem kapható. Legjobb célpont a virágárus. Ott valahogy mindenféle érdekesség kapható, amivel a lakás hangulatát fel lehet dobni, de legalább is megváltoztatni. Törökösebbé tenni.
Szerencsére Isztambulban a mi környékünkön rengeteg virágárus van. Ebből viszont nagyon kevés az olyan, ahol a Húsvétnak a nyoma fellelhető. Nem úgy, mint a hentes és a pék, ahol már napok óta kint vannak a színes tojások az ablakban. Ez főleg a hentesnél ad izgalmas hangulatot, amikor a tojások mellett a húsok és csirkék kerülnek kiállítása. A hentes bácsi pedig, bárddal a kezében, vidáman integet.
De a virágárusok nem ilyenek. Többségük a rendes és rendetlen szobanövényeket árulják függetlenül, hogy milyen nap is van. Viszont találunk néhány olyat, ahol már a kirakatban is jelzik, hogy ők bizony a Húsvétra is gondoltak.

Bemegyünk az elsőbe. Minden fele nyulak különböző variáció. És még tojásokat is látni! De hamar kiderül, hogy festék viszont nincs. Semmi baj, mindjárt fel is hívnak három másik boltot, és megkérdezik, vajon nálunk tartanak-e tojásfestéket. Ez azért nagy változás a két évvel korábbi kereséshez képest! Akkor még én jártam boltról boltra, de most már tudok annyira törökül, hogy inkább a bolt keresni nekem a megfelelő helyet.
Sajnos nem találtak olyan boltot, ahol lenne festék. Így biztonsági okokból, gyorsan veszek is három műanyag, előrefestett tojást, meg egy kosarat tartó nyulat (ezt imádni fogják a többiek!). Ha esetleg nem sikerülnek a tojásfestéses mulatozás, akkor majd rántotta-parti lesz.
Azért ilyen könnyen nem adjuk ám fel! Még további potenciális virágárus található a környéken!
Bemegyünk az egyikbe, amely már messziről látszik, hogy mindenféle haszontalan dolgot árulnak. És persze itt is mindenhol tojás és tojás és tojás. És festék? Az nincs, természetesen, de megpróbálhatjuk a piacon, lent a kikötőnél.
Köszönjük a hasznos információkat! Ennek örömére mindjárt veszünk is 6 db. mini plüss csibét. Ismét csak B tervnek.
Ekkor viszont az egyik vásárló azt mondja, ne vacakoljak a piac átfésülésével, mert itt a sarkon van egy bolt, ami talán drágábban árulja a tojásfestéket, mint lent a piac, de biztosan van. És persze itt van mindjárt a sarkon. Rendes a néni, mert nemcsak elmondja, hogy hol található (ami Isztambulban egy precíz helyzet-meghatározás, de leginkább csak eltévedni lehet), hanem el is kísér odáig.
Ez nem egy olyan bolt, ahol az ember tojásfestéket várna. Bár olyan sok van. Pl. búvárfelszerelés-bolt. Ez a hely pedig egy parfüm bolt! Itt tudunk venni szép színű festékeket. Ajándékba kapunk használati utasítást is, görög nyelvűt, mert onnan származik ez a húsvéti kellékanyag.
És ha már itt járunk, veszünk még csokor csokitojást is. Ez nem a B terv, hanem a C terv része. Ha esetleg nem sikerülne az ebéd, akkor majd csokival jóllakunk! 😀
No, megvan minden! Otthon van tojás, a festék pedig itt van nálunk, és még egy nyulat is vettünk! 😀

Húsvét Isztambulban - 1.rész,
- Húsvét Isztambulban – 2.rész (1.000)
- Húsvét Isztambulban (0.906)
- Húsvét Isztambulban 2012 – második rész (0.744)
- Húsvét Isztambulban 2013. (első rész) (0.744)
- Húsvét Isztambulban 2013. (második rész) (0.744)
- Ramadán (Ramazan) 2017 - Karagöz és Hacivat (RANDOM - 0.016)
Legalább a Nyuszómuszó sem a szokványos. 😀 Köszönöm a leírást! 🙂
Mi pedig köszönjük az olvasást!
(ha kedves olvasó uraság támogatni szeretne minket, ezekre a szép színes reklámokra nagy lelkesedéssel kattingathat. Lelkesedés nélkül is kattingathat. Már csak 60 eurót kell összekattingatni, és akkor a Google kifizeti a minimális 100 eurót, amit két év alatt kerestünk. Ebből elmegyünk egyet teázni. 😀 )
A kedves olvasó uraság üzeni, hogy az AdBlockPlus Firefox plugin miatt semmilyen reklámot nem lát a honlapon, mert csak a kávéházi esték és a fotóid kattinthatóak. 🙂
Köszönjük az AdBlockPlus-nak! Ez visz minket nyomorba! 😀 😀
Mindegy, a cél úgysem az, hogy a blogból gazdagodjunk meg. Az csak jó lenne. 🙂
A kávéházi esték kép le lesz szedve, mert a visszajelzések nem túl jók. És a szervezés is eléggé hiányos…
én kattintgatnék, de én sem latok reklamot!!!!! a festékes cime majd kellene jövöre, akkor mar nagyobbak lesznek a gyerköcök és mar lehet velük festegetni……. elöre is köszi
Beraktam a térképet, hogy én hol vettem a festéket a végén. De azt mondják, Kadıköy piacon a Nezzih könyvesboltban is van.
De oda kell figyelni, mert jövőre már 1 hét különbség van a nyugati és a keleti keresztények ünneplése között, míg 2013-ban már több, mint 1 hónap! Érdemes egy évvel előbb megvenni a felszerelést, vagy pedig nem ragaszkodni a pontos dátumhoz. (egyébként is jó kérdés, hogy mitől pontos ez a dátum, amikor még a két egyház sem tud megegyezni az ünneplés napjában…)