Mióta a Fenerbahçe nyerte a török bajnokságot, Isztambul teljesen megváltozott.
Na jó, annyira azért nem, hogy Európa helyet cserélt volna Ázsiával. Csak annyira, hogy a meccs eredménye egy darabig az egész városban látható.
A Fenerbahçe egyik fő ismertető jele a sárga-sötétkék csíkozás. Ezt pedig leginkább zászlót szeretik a törökök megmutatni. Ha pedig zászlóról van szó, akkor Törökországban nincs olyan, hogy túl nagy. Leginkább csak olyan, hogy túl kicsi. Egy zászló legalább akkora legyen, ami pár emeletet betakar. De még jobb, ha a toronyház tetejéről leér egészen az utcáig.
Mikor a Fenerbahçe nyert, akkor kikerültek az ablakokba a zászlók. Ki mekkorát talált. Aztán persze nehogy már a szomszédé nagyobb legyen!
A Karácsony bejegyzésekből pedig már megismertük, hogy a törökök a zászlókat és mikulásokat inkább csak kifelé rakosgatják. Beszedni nem szokták. Minden addig marad, ameddig el nem viszi a szél. Vagy a kamion, mert a tartókötél annyira megnyúlt, hogy lelóg az utcáig.
Így aztán biztosak lehet benne, hogy legalább egész nyáron Isztambul utcáit sárga-sötétkék zászlók fogják borítani. De az is lehet, hogy Karácsonyig is kitart. Akkor pedig meglátjuk, hogy mi szól majd mindehhez a Mikulás, aki mint ismert, a piros-fehér csapatnak a tagja.
Fenerbahçe nyár ,
- Törökök és a foci VB (1.000)
- Anya, köss nekem egy Fenerbahçes sapkát! (1.000)
- Moziba? Focira! (1.000)
- A rajongók csak ezt isszák! (1.000)
- Galatasaray sziget (1.000)
- Focis kulacsok (RANDOM - 1.000)
Ezek nagyon tetszenek! Ezek az óriászászlók. Mentegetem is szorgalmasan! Az egyetlen bajuk,hogy az idén nem fekete-fehérek…:(
Én még olyat is láttam,hogy minden évben,amikor megvan a bajnokavatás,a Kapalı Çarşı főutcáján,a vas merevítőrudak fölé az utca teljes hosszában kihúzzák a bajnokcsapat színeiből álló zászlót!
En Büyük Beşiktaş!
Nem kell ahhoz a Kapalı Çarşı-ig elmenni. Ma találtam egyet a szomszéd utcában! 🙂 Holnap fotózom is. 🙂
Csodás,az tökéletes lesz a gyűjteményembe! 🙂
Addig is a Tisztelt Olvasóközönség kattintson csak ide,hogy láthassa,én miről beszélek! Ez a kép akkor készült,amikor 2007-ben szintén a Fener lett a bajnok:
http://farm1.static.flickr.com/247/519094155_c3e744ceaa.jpg
Najó, ezzel nem lehet versenybe szállni 🙂
Ez nagyon durva… 😀
Hát igen,”Török foci képek” ügyben doktorátusom van…:)
A tieid is pompásak,mindegyik érett arra,hogy a gyűjteményembe mentsem őket!:)
Tanár Úrtól kaptam egy négyes alát. 🙂
Ennyire azért nem kell szerénykedni! 🙂 Alkalmasint jobbak,mint a Fener szurkolói honlapján találhatóak!
Sadece Türk Futbol!
Itt van három új kép:
Hatalmas poló (új változat)
Egy másik hatalmas zászló, ahol bár a színek nem egészen jók, meg a csíkozás is érdekes, de a méret rendben van. 🙂
Ő pedig egy különlegesség, háttérben a Galata-toronnyal. 🙂
Néhány kép:
Zászló
Nagy zászló
Ez is zászló
Mégy egy út fölé kifeszített zászló
Fenerbahçe képek