Ajándék pohár

Törökországban a benzin nagyon drága. Sokak szerint a legdrágább Európában, míg más sokak szerint pedig a világon. Törökországban viszont nagyok a távolságok. Isztambulban pedig nagyon sok autó van, amelyeknek a leggyakoribb használata az, hogy a dugóban áll.

Így aztán nem meglepő, hogy benzinkútból is rengeteg van.

Nagyon sok a török és a külföldi cég. De még kormányzati és katonai benzinkút is van. Egymással árban nem igazán tudnak versenyezni, mert a benzin végső, fogyasztói ára jóformán már csak adóból áll. A verseny ezért másból áll.

Természetesen itt is vannak pontgyűjtések. Leggyakoribb változata az, hogy valamelyik supermarket-hálózattal közös kártyát bocsájtanak ki. Egyiknél vásárolva pontokat kapunk, amiket a másiknál felhasználhatunk.

Ennél viszont izgalmasabb az, amikor valami ajándékot adnak. Pár éve a nagy sláger az ajándék pohár volt. Minden 10 liter benzin után járt egy pohár. Nem volt túlzottan szép, de mindenki mást adott, és persze ajándék. Aminek a törökök nagyon örülnek. Apuka minden nap halom pohárral tért haza. A rokonok máshol tankoltak, nekik más poharuk volt.

Azóta a pohár kiment a divatból. Ma már sokkal változatosabb ötletekkel állnak elő.

Egyik helyen étkészletet ajándékoztak. Kevés benzin vásárláskor kis készletet, nagy vásárlásnál pedig nagy készletet. Azaz kis család kis autóval, nagy család pedig nagy autóval (hé szomszéd! Nem adná kölcsön a kamionján?) jártak tankolni.

Egy másik helyen viszont mosogatószer volt az ajándék. Még tv-reklám is készült, ahogy a háziasszonyok mosogatás közben elugrottak egyet tankolni. Az sajnos nem derült ki, hogy mi lett azzal a rengeteg felesleges benzinnel, amit így vásároltak meg… 🙂

4 Replies to “Ajándék pohár

  1. ajandek pohar-mososzer-mosogatoszer-tanyer stb. mar nincs allitolag, mert betiltottak. nem is tudom, hany eve nem vettem uzletben feher ruhakhoz valo mososzert, meg Cif-et, mert mindig azt osztogattak tankolaskor. a multkor viszont elfogyott, szoltam a zuramnak, hogy megint az x.y. benzinkutnal tankoljon, erre mondta, hogy mar tilos ilyeneket osztogatni. kar, mert tok jo volt szerintem.

  2. na elszallt, amit irtam
    szoval pedig igy van allitolag, most mar sajna boltban kell vennem ismet a mosogatoszert es a mososzert.
    Azon szoktunk derülni a ferjemmel, hogy otthon kb. 80 ezerert kell tankolnod egy sz@ros Shrek-es poharert, itt meg szinte utanad dobjak.

    1. No igen, az egyik állandó téma, hogy a törökök mennyivel jobban értenek a vásárlókhoz.
      Magyarországon az egyik női bolthálózatban pár nap alatt 100.000 forintnyit vásároltunk, mire megtiszteltek minket az arany kártyával. Sema kérdezte is, hogy ez most mit jelent. Mondta, hogy az eddigi 5% helyett már 7% kedvezményt kapunk. De más akcióval nem vonható össze. Sema ötször rákérdezett, majd le is írtam neki, hogy HÉT százalékot kaptunk, nem többet.
      Egyébként a kártya megszerzése sem volt egyszerű. Végén anyám telefonált be a központba, és mondta, hogy jó lenne elgondolkozni, hogyha valaki pár nap alatt ekkora összeget ott hagy, akkor talán nem kellene szívatni…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük