Ha változásra vágysz, akkor irány Isztambul!
Csak aztán vigyázz, mert lehet, hogy a változás nagyobb lesz, mint vártad!
Isztambul mindenkire hatással van. Van valami keleti rejtelem, amitől különbözik az általános európai városnál.
Minden ismerősöm, aki itt járt, másképpen ment haza. De olyan is van, aki végül visszajött, és itt ragadt. A mi történetünk is Isztambulban kezdődött.
De most lássuk a te és a ti történeteteket! Rád, rátok milyen hatással volt Isztambul?
Isztambul szanatórium ,
Én azóta is lebegek egy kicsivel a föld fölött, és enyhén debil mosoly terül el az arcomon ha Isztambulra gondolok 😀 Utálom a nagyvárosokat, Pestet főleg, de Isztambulon valahogy nem éreztem hogy mekkora, és hogy egy országnyi ember él ott, teljesen kulturáltak voltak még tömegben is, minden sarkon volt valami látnivaló, még a romos részek is érdekesek voltak, egy órás séta meg sem kottyant, a kajákról nem is beszélek mert amúgy is éhes vagyok. Csak a sör ne lenne olyan drága! 😉 akkor költöznék 😀
A nyaralast el tudom képzelni Isztambulban, de élni ott nem tudnék. Nagyon sokan vannak, nagy a tavolsag amit meg kell tenni ha mész valahova, de vasarolni olcson lehet és van IKEA 🙂
Azt hiszem, a shopping fest igazán neked való. 🙂
Megnéztem mind a 159 macskás képét, István! És most nagy gondban vagyok, mert ennyi macskát én nem tudok megetetni. Jövőre készülünk Isztambulba – és én mániákus macskaetető vagyok. El merjek egyáltalán indulni?
Ajaj… az a 159 macska csak az, amelyik modellt állt (ült, feküdt, aludt, stb…). Ennél jóval többen vannak.
Azt mondják, hogy minden emberre 3 macska jut. És ha csak 15 millióval számoljuk Isztambul lakosságát, ez akkor is legalább 45 millió macska…
http://www.flickr.com/photos/54881366@N06/5887320150/in/photostream
Igen, ezek bandákban járnak. 😀
Na de az Istiklalon??? 😀 Egyébként volt ott még vagy kétszer ennyi, csak mindig lemászkáltak a képről.
Azaz az érdekes, hogy ott vannak aztán nagyon sokan. 🙂
A Tunel felöli végén két „macskaszanatórium” is van, ahol békésen, kényelmesen, zöldben heverhetnek, ha éppen nincs ebédidő. Egy cami és egy han.
Aztán ha megéheznek, akkor csak kimennek az utcára, ahol biztosan valaki megsajnálja őket. 🙂
Számomra Isztambul volt eddig a legkülönlegesebb város, ahol valaha is jártam. Egyszerűen természetes, harmonikus volt a tengerrel, a nyüzsgéssel, a kultúrájával, az emberekkkel és azzal a káosszal, amiben mégis olyan jól eligazodtunk. Hozzátenném, én sem bírom a nagyvárosokat, a tömeget, a tolongást, de ez valahogy más volt.
Volt olyan nap, hogy járkáltam, és jött velem szembe egymillió ember. Hihetetlen volt.
Másnap kimentünk a hajóállomásra, és ott volt épp az a tegnapi egymillió ember, és épp a mi hajónkara szállt. Aztán jött még egymillió, és ők is fölszálltak, amitől egész különleges lett a hangulat.
Volt, hogy elsétáltunk egy utcán, és mire visszafelé jöttünk, egész más hangulata volt. Mert elmentek árusok, de jöttek helyettük mások.
Besétáltunk utcába, ahol csakis víztisztító és vízszűrő kütyüket árultak, semmi mást. Hihetetlen volt.
Egyébként pedig a fontos dolgok egy lírába kerültek. Egy tea a világ legjobb panorámájú műanyag székén, vagy egy perec a szökőkút tövében. Isztambul nagyon egyszerűen szól hozzád, és ha kellő alázattal fordulsz feléje, olyan kincseket találsz meg benne, amit csak kevés helyen a világban.
Bizony, Isztambul egyik nagy varázsa, hogy minden sarkon, minden utcában van valami érdekes. És sosem lehet megunni. 🙂