Több tapasztalat és kísérlet alapján kijelenthetjük, hogy Törökország legfinomabb és legveszélyesebb étele az iskender kebab.
Az iskender kebab İskender nagypapáról kapta a nevét, aki Bursaban élt. Ő találta ki, hogy a húsokat függőleges nyársra felhúzva nagyon jól át lehet sütni. Ezt a nyársat forgatják. Innen is a neve, hogy döner, azaz forgó kebab. Bővebben itt.
A gyros, ugyan ez, csak görögre lefordítva. A Magyarországon felszolgált, pités változatot pedig egy németországi török találta ki. Ő rájött arra, hogy abban az országban az emberek nem szeretnek hosszan beülni egy étterembe, hanem inkább menet közben lakmároznak.
A jó döner vékony, nagy darabú húsokból áll. Minél nagyobbak a húsok, annál jobb minőségű. És természetesen marhából készül. A modern táplálkozásoknak köszönhetően már egyre több helyen elterjedt a csirkés verzió is, de az sose lesz annyira finom, mint az eredeti.
A dönert tányéron (tabak), rizzsel, sültkrumplival, paradicsommal, és zöld paprikával szolgálják fel.
Másik változata az, amikor kenyérben van (ekmek). Itt azért vigyázzunk, mert sokszor azt gondolnánk, hogy a fél porció (yarım portion) csak gyereknek való, aztán kiderül, hogy alig sikerül megenni!
Az iskender kebab a dönernek az elegánsabb változata. Ő hozzá már kell ülnünk. Jobb helyeken réz tányérokon szolgálják fel, hogy sokáig meleg maradjon. Pide darabkákon van a vékonyra szeletet húst (ami valójában a döner). Rajta pedig olvasztott vaj, paradicsom szósz (nem csípős), és még joghurt is. Mellette pedig zöld paprika és paradicsom. Egyes esetekben sült krumpli is.
És ez így együtt nagyon finom. A recept egyébként nemzetközileg le is van védve. Így otthon csak kalóz módon készíthetjük el. 🙂
Az egyetlen, amivel viszont számolnunk kell, hogy az iskender kebab története néha tovább folytatódik, miután megettük, Köszönhető a bő paradicsomos szósznak, a forró vajnak, és hús zsírjának is (no és még ott van a joghurt is!). Mindez egy kevésbé kellemes instabil vegyületet képezhet a gyomrunkba, aminek hatására egész este a porcelánbusszal játszhatunk (vigyél magaddal könyvet!).
Nem minden esetben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy bizonyos mértékű fáradsággal, stresszel összekötve jobban kifejti a hatását. Viszont mindenki úgy nyilatkozott, hogy az éjszakai különprogram ellenére is újra belevágna egy újabb iskender kebabba. 🙂
Az iskender kebab veszélyei,
- İskender kebab és a döner (gyros) (1.000)
- HD minőségű iskender kebab (0.992)
- Hogy tetszett az AyaSofya? (RANDOM - 0.008)
mikor a férjemmel a Serayban voltunk Pesten, ö iskendert evett és azt mondta, hogy talan jobb volt, mint amit Törökhonban evett…..
Én a csirkéset preferálom, bár azt sose értettem, hogy tudnak csirkemellet úgy egymásra tornyozni, hogy olyan vastag legyen, hogy utána még a sült szélét vagdoshassák. 🙂
A képen látható kebab is gusztának néz ki, de azt ne mondjátok már, hogy normálisan megsül a belső oldala is. Mert olyasmit kínálnak itt Angliában, hogy levágják a külső részét, majd még egy kicsit sütik tűzhelyen / edényben tárolva főzik.
A végeredmény mindenképpen élvezetes. Ha rajtam múlna, akkor kis túlzással az életemet le tudnám élni kebabon. 😀
Platschu nem értem melyik belső részről beszélsz? ezen olyan nem szabad hogy legyen, forog körbe. klasszikus nyárs lábon. mint a grillcsirke.
Jó, de a henger közepe felé néző részt nem süti semmi sem. Tehát nagyon vékonyan kell akkor vagdosniuk, hogy tényleg csak a sült rész kerüljön a kebabba. A csirkemellnél pedig egyszerűen a mérete miatt nem értem, hogy tudják összeállítani a forgó húshengert. Na mindegy, enni kell és nem gondolkodni rajta. 😀
Az a techikája, hogy éppen csak az átsült részt vágják le, így fokozatosan halandnak a belseje felé. Természetesenk a jó helyen nagyon vékonyan szeletelik 🙂
Háát,csak túléltem! 🙂 És igen,belevágnék ismét! Csak nem tartanám kötelezőnek magamra nézve,hogy a hazaérkezést követően másfél nappal már az itthoni kórházban aludjak egyet az iskender hatásának köszönhetően! 🙁
Ahol is kaptam egy lábakon guruló infúziót,hogy azt is tudjam magammal vinni,amikor ingáztam…
De lehet,hogy a szállodában,az ömlesztett módon felszolgált joghurt volt,nem tudom.
Ezt a részt mintha nagyvonalúan átugrottad volna a beszámolódban. 🙂 Én eleve széntabletta – loperamid kombót szoktam szedni nyaraláskor. 😀
Reméltem, hogy lesz az olvasók között egy remek gyógyszerész 🙂
Át bizony,mivel:
1.Itthon volt már az igazi nagy baj.
2.Jó lenne elfelejteni.
A széntablettát marékkal ettem (6 szem). Csak szinezte!
Várjuk a gyógyszer olvasónkat, hogy további tipped adjon az ilyenkor ajánlott eljáráshoz 🙂 (pl. kötözzünk párnát a fejünkre, ha elaludnánk a porcelán busz vezetése közben, vagy hasonlót) 🙂
Én nem vagyok gyógyszerész, de amikor Törökországban gyomorrontástól egy korty víz is orromon-számon jött vissza azonnal, a Smecta oldotta meg a helyzetet… 😉
A legelső orvos azt mondta,hogy inkább szándékosan nem ír fel semmilyen hasfogót,hadd tombolja ki magát teljesen,ami ki akarja.
Én is ezt az elvet vallom. Bár akkor nem árt, ha van egy csomag pelenka is kéznél, ami egyébként is praktikus, ha nyaralni megyünk. 🙂
egyébként én csirkésböl csak kicsit lattam, soha nem olyan nagyot, mitn marhahusbol. amugy tényleg hajszalvékonyra vagjak és hidd el, hogy atsül a levagott darabka….