Oké, mi magyarok is jók is vagyunk abban, hogy valamit leláncoljunk (meg abban is, hogy azt onnan kiszabadítsuk), de azért a törököket sem kell félteni.
A lánc egy szimbólum. Mindig is azt jelentette, hogy ne vidd el!
Néha a rabszolga volt a barlang falához láncolva. Értelem szerűen nem a barlangot őrizte, nehogy valaki ellopja, hanem fordítva.
Majd a hajókat is leláncolták (vasmacskával). Ez is egy üzenet volt, csak éppen a szélnek meg a víznek. Ne vidd el!
Több évszázad és évezred után is, még ma is találkozunk ezzel a jelenséggel. Bár azért tegyük hozzá, hogy többnyire maga a vas, vagy az edzett acél is belejátszik a dologba, hogy akadályozza azokat, akik nem értenek a szép szóból.

Tehát Isztambulban, és Törökországban használják a láncot. A Láncot!
Esténként azért ki tudja, ki mászkál éjszaka az utcán, ezért mi sem egyszerűbb, mint minden egy jó nagy halomba felrakni (ügyelve, hogy a sárgával jelöl éttermi területen belül maradjunk), majd egy jó erős lánccal mindezt összekötni. És persze ne felejtkezzünk el arról sem, hogy a lánc végét is valahova rögzítsük!
Vannak viszont olyan esetek, amikor mintha kissé túlzásba esnének.
Bár kit nem zavar az, amikor a cégében a kedvenc székét valaki mindig lenyúlja???
Úgyhogy jogos lehetett annak a több reptéri dolgozónak, akik addig zaklatták a munkakörülményekért felelős osztályt, míg az a reptér össze székét jól oda nem láncolták a pulthoz.
Bár az is lehet, hogy valójában a check-in személyzet lett a pulthoz odaláncolva, nehogy valaki elvigye őket…
Ne vidd el!,- Béla supermarket (1.000)
- Március 15. - első év (1.000)
- Az óraátállítás Isztambulban (1.000)
- Most igen vagy nem? (1.000)
- Kultúrális ütközések (1.000)
- Hó Isztambulban (RANDOM - 1.000)
Szia!
Most van egy kis időnk így elolvassuk a lemaradásokat:) Mi Bursában láttunk klassz leláncolós megoldást. A kerekes fém kuka volt leláncolva úgy, hogy a kukásautóig elérjen, és még ki lehessen üríteni.
Mond, hogy van róla kép!!! Léciléciléci!
Öööö. Sajnálom, de nincs. Akkor még nem tudtuk, hogy ilyen fontos lesz 😀
Hát… kiegyezhetünk abban, hogy valami más furcsaságot lefotóztok. 🙂
Oké majd vadászunk 😀
Az erényöv is ehhez a bejegyzéshez tartozik? 😀
Hát…öööö… ott a dolgot nem elvinni szokták… bár az elvenni szó gyakori, így lényegében még belefér a kategóriába. 🙂
Erről is várunk ám fotókat. 😉